Kárpáti apró

KMNE, RÁKÓCSZI EGYETEM, Önellátó Nagycsalád, diakonia

Szerkesztő: Nyíri Kata

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.05.16. 09:30

Az Ung-vidéken található Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon támogatására szerveztek jótékonysági estet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetében. A kezdeményezés különlegessége, hogy a lebonyolítást ezúttal nem az intézmény vezetése, hanem az ott tanuló diákok szorgalmazták, a megvalósítás pedig a diákönkormányzat munkáját dicséri.
A diakóniai szolgálat szakmai és lelki megerősítése volt a célja annak a tematikus napnak, amelyet Mezőváriban szerveztek a kárpátaljai református önkéntes szolgálattevők számára. A Kárpátaljai Református Egyház és a Presbiteri Szövetség közös programján a résztvevők az együttműködés és a különleges ellátás hatékonyságának növeléséről tanácskoztak, amelyekre a háborús időkben nagy szükség van
Kárpátalja tavaly kapcsolódott be a Déryné Határtalan Programba, amely színházi előadásokkal és művészetpedagógiai foglalkozásokkal támogatja a külhoni magyar közösségek kulturális életét és nemzeti identitását. A KMKSZ és a beregszászi színház szervezésében megvalósuló rendezvénysorozat legújabb fordulója a Bátyúi Líceumban vette kezdetét.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete elsősorban közösségi és kulturális rendezvényeiről ismert, ugyanakkor időről időre szociális jellegű kezdeményezésekkel is igyekszik támogatni tagjait a mindennapokban. Ennek egyik példája az „Önellátó nagycsalád” program, amelynek keretében a résztvevő családok idén is előnevelt csirkéket vehettek át. A program iránt évről évre nő az érdeklődés, hiszen a családok nemcsak háziállatokat kapnak, hanem gyakran takarmányt és kiegészítő támogatást is, ami valódi segítséget jelent számukra a háborús hétköznapokban.

Legutóbbi adások:

2026. május 23.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Mcc, Színház, Himzőműhely
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. május 16.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, RÁKÓCSZI EGYETEM, Önellátó Nagycsalád, diakonia

Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. május 09.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Tájház, Nyelviakálymentesites, Ungvari Unio,
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. május 02.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 25.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Nyelviképzés, Rászorulók, Oktatás, Rákóczi Egeytem Beregszász
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 18.
szombat
9:30
Kárpáti apró
palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 11.
szombat
9:30
Kárpáti apró
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kitüntetés, Lélektánc a Beregszászi szinházban.
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 04.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Adományok, Mcc, Lelkészszentelés,Szónokverseny
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Keresztút, Kápolnaavatás, Karitasz
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Magyar mennyegző, adományok, Népi Hímzőműhely, Görög katolikus adomány
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...


Következő adások:

2026. május 24.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Mcc, Színház, Himzőműhely
Szerkesztő: Nyíri Kata

» bővebben...
2026. május 30.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 31.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. június 06.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. június 07.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata

Partnereink: