Kárpáti apró

KMNE, MCC, Dorcás adományok, Rózsahölgyek akció
Szerkesztő: Nyíri Kata

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.07. 09:30

Tartanak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző VIII. évfolyamának képzései. A program elsősorban azoknak a fiataloknak szól, akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért, és véleményformálóként, döntéshozóként kedvező irányba szeretnék alakítani az Ukrajnában élő magyar közösség sorsát.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok tagjai is ott voltak az Országházban a Kárpát-medencei magyar családok találkozóján. Mintegy négyszáz család érkezett a Kárpát-medence különböző részeiből, hogy együtt ünnepeljék a családot és az összetartozást. A teljes hétvégét felölelő rendezvényen 18 kárpátaljai család vehetett részt.
A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága rendszeresen szervez jótékonysági akciókat és gyűjtéseket a rászorulók támogatására. A keresztyén szemléletű szervezet már több éve valósítja meg jótékonysági programját, az Ismeretlen jótevő nevű akciót, melynek során nehéz körülmények között élő gyerekeknek biztosít meleg ruhákat a szervezet

Kárpátalján sok olyan idős ember él, aki a háború miatt el van választva családtagjaitól. Számukra nagyon sokat jelent az odafigyelés és a segítségnyújtás. A Dorcas segélyszervezet évek óta kiemelt figyelmet fordít az idősek támogatására és a közösségépítésre, számos programot kínálva számukra. Tevékenységük azonban 2022-ben még jobban felértékelődött, hisz azóta, szinte minden idősnek szüksége van segítségre Kárpátalján.

Legutóbbi adások:

2026. április 25.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Nyelviképzés, Rászorulók, Oktatás, Rákóczi Egeytem Beregszász
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 18.
szombat
9:30
Kárpáti apró
palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 11.
szombat
9:30
Kárpáti apró
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kitüntetés, Lélektánc a Beregszászi szinházban.
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 04.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Adományok, Mcc, Lelkészszentelés,Szónokverseny
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Keresztút, Kápolnaavatás, Karitasz
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Magyar mennyegző, adományok, Népi Hímzőműhely, Görög katolikus adomány
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 14.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Jótékonyság, Dévai Nagy Kamilla, Pedagógusképzés, Tulipán Tanoda
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 07.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, MCC, Dorcás adományok, Rózsahölgyek akció
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. február 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. február 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Kárpátaljai Nagycsaládosok, Ökumenikus Adomany, Böllér nap, Diplomaoszto a Rákóczi Egyetemen
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...


Következő adások:

2026. május 02.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

» bővebben...
2026. május 03.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

» bővebben...
2026. május 09.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 10.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 16.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata

Partnereink: