Kárpáti apró

palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.04.18. 09:30

A tavaly megrongált palágykomoróci görögkatolikus templom gyorsan a figyelem középpontjába került, nemcsak itthon, hanem a határon túl is. Ismeretlen elkövetők magyarellenes feliratokat festettek a falára, és megpróbálták felgyújtani az épületet. A helyreállítási munkálatok helyi és magyarországi összefogással indultak el. Most művészi üvegablakokkal gazdagodott Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint ungvári főkonzulátusa támogatásának köszönhetően. Az ablakszentelő alkalom egyszerre volt felemelő és megerősítő élmény a helyi gyülekezet számára, bizonyítva, hogy a hitből fakadó hűség ma is megtartó erő Kárpátalján.

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkájában kiemelt jelentőséggel bír a határon túli magyarság segítése. Az alapítvány munkatársai a háború kitörése óta már számos alkalommal jártak Kárpátalján, hogy célba juttassák adományaikat, legyen szó akár élelmiszerekről, egészségügyi felszerelésekről vagy a szeretetkonyhák támogatásáról. Legutóbb a Derceni és Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság számára hoztak támogatást

Új szociális ellátó központot adott át Beregszászon a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerülete és a Görögkatolikus Karitász. A korábban tüdőgondozóként üzemeltetett épületegyüttest a Hungary Helps program támogatásával vásárolták meg, majd a Japán külügyminisztérium támogatásával újították fel, első lépcsőben részlegesen

A munkácsi székhelyű Munkácsy Mihály Magyar Ház, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején pénzintézetként szolgált ma a kárpátaljai magyarság egyik meghatározó kulturális központja, ahol rendszeresen szerveznek kiállításokat, közösségi és művészeti eseményeket. A történelmi múltat megőrizve az épületben bankmúzeum is működik, ahol korabeli bankjegyek, érmék, páncélszekrények, valamint a különböző korszakok fizetőeszközei is megtekinthetők. A gyűjtemény most Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatójának köszönhetően 15 új bankóval bővült.

Legutóbbi adások:

2026. április 25.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Nyelviképzés, Rászorulók, Oktatás, Rákóczi Egeytem Beregszász
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 18.
szombat
9:30
Kárpáti apró
palágykomoróci görögkatolikus templom,Mezővári Önkéntes Református Egyházi Tűzoltóság
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 11.
szombat
9:30
Kárpáti apró
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kitüntetés, Lélektánc a Beregszászi szinházban.
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 04.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Adományok, Mcc, Lelkészszentelés,Szónokverseny
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Keresztút, Kápolnaavatás, Karitasz
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Magyar mennyegző, adományok, Népi Hímzőműhely, Görög katolikus adomány
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 14.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Jótékonyság, Dévai Nagy Kamilla, Pedagógusképzés, Tulipán Tanoda
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 07.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, MCC, Dorcás adományok, Rózsahölgyek akció
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. február 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. február 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Kárpátaljai Nagycsaládosok, Ökumenikus Adomany, Böllér nap, Diplomaoszto a Rákóczi Egyetemen
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...


Következő adások:

2026. május 02.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

» bővebben...
2026. május 03.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
KMNE, KMKSZ, KMPSZ Zsinagoga
Szerkesztő: Nyíri Kata

» bővebben...
2026. május 09.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 10.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 16.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata

Partnereink: