Kerengőközéleti beszélgetések
Isonzó, a földi pokol. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az adás kezdete: 2026.05.22. 22:04 | |
A Rubicon est témája Isonzó volt. 1915. májusi hadba lépése után Olaszország minden erejét összeszedve egyetlen frontszakaszon próbálta áttörni az osztrák–magyar hadsereg védővonalát az Isonzó folyó mentén, hogy aztán a hátországba betörve kiüsse a Monarchiát a háborúból. Pontosan 109 évvel ezelőtt, a X. isonzói csata során az olaszok minden korábbinál nagyobb erőket vetettek be, azonban támadásaik hatalmas áldozatok árán is csak csekély területi nyereségekkel jártak. Az extrém földrajzi viszonyok és a Monarchia hadseregének helytállása keresztülhúzta az olaszok számításait, sőt, 1917-ben jelentős német segítséget igénybe véve Caporettónál sikerült áttörni az olaszok védővonalát, így a frontvonal több mint két évnyi öldöklő küzdelem után elmozdult. A kortársak közül többen is földi pokolként hivatkoztak az Isonzó vidékére, ami számos nemzet fiainak – köztük több tízezer magyarnak – végső nyughelyévé vált. A meghívott szakértő Dr. Juhász Balázs történész, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék docense volt. Vele beszélgetünk.
2026. május 22. péntek 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Vadon nőtt étterem - Halmos Monika természetgyógyász-fitoterapeutával előadása kapcsán beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben...„Amikor nagyon fáradt leszel, érted üzen az erdő,"- írta Márai. Engem is sokszor hív az erdő, a közeli és távoli tájak mezői. Vajon az erdők tényleg hívnak? Vagy csak mi gondoljuk, hogy szeretik, ha bevetjük magunkat rengetegükbe? Sokszor tűnődöm ezen, keresem a választ a levelek susogásában, az ágreccsenésben, a méltóságos koronák árnyában. Talán nem csak én vagyok így ezzel..."- olvasható Halmos Monika természetgyógyász, aranydiplomás gasztronómus, az ehető virágok szakértőjének a honlapján. Mai műsorunkban a Vadon nőtt étterem - kalandozás a vadnövény-gasztronómiában című, a Hagyományok Háza Szabadegyeteme keretében május 7-én tartott előadása témaköreiről beszélgetünk.
(fotók: Magyar Katolikus Rádió Szekeres Zsombor, https://halmosmonika.hu és a szerk.) |
2026. május 22. péntek 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Isonzó, a földi pokol.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...
A Rubicon est témája Isonzó volt. 1915. májusi hadba lépése után Olaszország minden erejét összeszedve egyetlen frontszakaszon próbálta áttörni az osztrák–magyar hadsereg védővonalát az Isonzó folyó mentén, hogy aztán a hátországba betörve kiüsse a Monarchiát a háborúból. Pontosan 109 évvel ezelőtt, a X. isonzói csata során az olaszok minden korábbinál nagyobb erőket vetettek be, azonban támadásaik hatalmas áldozatok árán is csak csekély területi nyereségekkel jártak. Az extrém földrajzi viszonyok és a Monarchia hadseregének helytállása keresztülhúzta az olaszok számításait, sőt, 1917-ben jelentős német segítséget igénybe véve Caporettónál sikerült áttörni az olaszok védővonalát, így a frontvonal több mint két évnyi öldöklő küzdelem után elmozdult. A kortársak közül többen is földi pokolként hivatkoztak az Isonzó vidékére, ami számos nemzet fiainak – köztük több tízezer magyarnak – végső nyughelyévé vált. A meghívott szakértő Dr. Juhász Balázs történész, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék docense volt. Vele beszélgetünk. |
2026. május 21. csütörtök 17:30 |
|
Kerengő külpolitikai beszélgetések
India: biztonság, geopolitika és kereskedelem:útkeresés az új világrendben
Vendég: Trembeczki Zsolt
Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben...Vendégünk Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet kutatója. |
2026. május 20. szerda 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Dr. Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete elnökével beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben...Dr. Nánay Mihállyal, az NKE Óbudai Árpád Gimnázium igazgatójával, a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete elnökével, a történelemoktatás feladatairól, a tudásátadás módszereiről, a diákoknak szervezett tanulmányi kirándulásokról, versenyekről, valamint a Kosáry Domokos Történelemverseny 2026 feladatairól és a Nemzeti Mózeum patinás falai között tartott döntőjéről beszélgetünk. Az NKE Óbudai Árpád Gimnázium honlapjának címoldalán olvasható Szent-Györgyi Albert idézet szerint: "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája."
(fotó: http://www.arpadgimnazium.hu, https://tortenelemoktatok.hu)
|
2026. május 20. szerda 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Évszázadok Öröksége
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Megjelent az Évszázadok Öröksége című könyv, amely feltárja a magyar műemlékvédelem 150 évét. A könyv két szerkesztőjével, F. Dóczi Erika és Kovács Gergely művészettörténészekkel beszélgetünk. |
2026. május 19. kedd 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Korunk hőse: az influenszer!
De mit akar az influenszer?
Szerkesztő: Sályi András » bővebben...Csak hogy értsük: a szójelentése a következő.
influence = befolyásol
Vendégem ifj. Birher Nándor, azaz Nándor Royale
fotó:
youTube |
2026. május 19. kedd 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
A moldvai csángók.
Akik évszázadokon át megtartották a vallásukat és a nyelvüket.
Szerkesztő: Sályi András » bővebben...Egy új tudományos felfedezés visz közelebb a jelenségek megértéséhez.
Vendégem Molnár Antal, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet igazgatója.
fotó:
YouTube
google |
2026. május 15. péntek 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Horváth Krisztina látszerésszel a nyári szemvédelem legfontosabb teendőiről beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben...Horváth Krisztina látszerész, optometrista, kontaktológus a nyári szemvédelem legfontosabb teendőiről tájékoztatja hallgatóinkat. A szemet óvni kell a közvetlen napfénytől, a klíma okozta szárazságtól, ezért fontos a 100% UV-szűrést biztosító napszemüveg viselése, a szem hidratálása a kiszáradás megelőzésére. Műsorunkban többek között arra a kérdésre keresünk választ, hogyan segítheti szemünk védelmét a megfelelően kiválasztott napszemüveg, és mit tehetünk a kisgyermekek, valamint a babák szemének védelme érdekében nyáron.
(fotók:https://www.facebook.com/share/18pUri73xB/ |
2026. május 15. péntek 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Ellátások, juttatások 2026.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... Ellátások, juttatások 2026. Az online kiadványról beszélgetünk dr. Kereki Judittal, a Gyermekút Módszertani Központ igazgatójával.
|
2026. május 14. csütörtök 17:30 |
|
Kerengő külpolitikai beszélgetések
Az elmaradt német sikertörténet -- Friedrich Merz kancellár 1 éve
Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben...Egy éve kancellár Friedrich Merz, a május 6-ai évforduló kapcsán adott interjúkban úgy nyilatkozott, hogy az első éve sikeres volt. A németek azonban távolról sem osztják ezt a véleményét: a felmérések szerint Merz a 2.világháború utáni Németország legnépszerűtlenebb kancellárja. Hivatalba lépésekor ambíciózus célt fogalmazott meg. Németországot újra Európa vezető hatalmává teszi. A választóknak tett három legfontosabb ígérete pedig az volt, hogy fellendíti a gazdaságot, visszaszorítja a migrációt valamint megreformálja az egészségügyi, szociális és nyugdíjrendszert. Mit sikerült teljesítenie, mit és miért nem tud megvalósítani? Milyen helyzetben van most a német gazdaság? Hogyan hat mindez Magyarországra? És hogyan befolyásolja a magyar kormányváltás a két ország kapcsolatát?
Bauer Bencét, az MCC Magyar-Német Intézet igazgatóját kérdezzük. |
2026. május 22. péntek 22:04 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések
Isonzó, a földi pokol.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...
A Rubicon est témája Isonzó volt. 1915. májusi hadba lépése után Olaszország minden erejét összeszedve egyetlen frontszakaszon próbálta áttörni az osztrák–magyar hadsereg védővonalát az Isonzó folyó mentén, hogy aztán a hátországba betörve kiüsse a Monarchiát a háborúból. Pontosan 109 évvel ezelőtt, a X. isonzói csata során az olaszok minden korábbinál nagyobb erőket vetettek be, azonban támadásaik hatalmas áldozatok árán is csak csekély területi nyereségekkel jártak. Az extrém földrajzi viszonyok és a Monarchia hadseregének helytállása keresztülhúzta az olaszok számításait, sőt, 1917-ben jelentős német segítséget igénybe véve Caporettónál sikerült áttörni az olaszok védővonalát, így a frontvonal több mint két évnyi öldöklő küzdelem után elmozdult. A kortársak közül többen is földi pokolként hivatkoztak az Isonzó vidékére, ami számos nemzet fiainak – köztük több tízezer magyarnak – végső nyughelyévé vált. A meghívott szakértő Dr. Juhász Balázs történész, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék docense volt. Vele beszélgetünk. |
2026. május 22. péntek 22:30 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések
Vadon nőtt étterem - Halmos Monika természetgyógyász-fitoterapeutával előadása kapcsán beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben...„Amikor nagyon fáradt leszel, érted üzen az erdő,"- írta Márai. Engem is sokszor hív az erdő, a közeli és távoli tájak mezői. Vajon az erdők tényleg hívnak? Vagy csak mi gondoljuk, hogy szeretik, ha bevetjük magunkat rengetegükbe? Sokszor tűnődöm ezen, keresem a választ a levelek susogásában, az ágreccsenésben, a méltóságos koronák árnyában. Talán nem csak én vagyok így ezzel..."- olvasható Halmos Monika természetgyógyász, aranydiplomás gasztronómus, az ehető virágok szakértőjének a honlapján. Mai műsorunkban a Vadon nőtt étterem - kalandozás a vadnövény-gasztronómiában című, a Hagyományok Háza Szabadegyeteme keretében május 7-én tartott előadása témaköreiről beszélgetünk.
(fotók: Magyar Katolikus Rádió Szekeres Zsombor, https://halmosmonika.hu és a szerk.) |
2026. május 26. kedd 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András |
2026. május 26. kedd 17:30 | Kerengő közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András |
2026. május 26. kedd 22:04 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András |