Őrtüzek

Fiume, a magyar tengeri kijárat elveszítését megbocsáthatatlan történelmi veszteségnek tekintjük. Az Adria északkeleti csücskében, a Kvarner-öbölben fekvő Fiumét III. Frigyes 1464-ben megvásárolta és a Habsburg Örökös Tartományok közé sorolta. III. Károly 1719-ben szabad kikötővárossá nyilvánította. Mária Terézia 1779. április 23-án különálló területként, corpus separatumként a várost a Szent Korona országaihoz csatolta. Ezzel deklarálta, hogy Fiume kormányzása közvetlenül Magyarországot illeti meg. 20 éves horvát fennhatóság után az 1868-as magyar–horvát kiegyezés értelmében három vármegyéért cserébe Magyarország visszakapta egyetlen tengeri kikötőjét. A Magyar Királyság tengeri kijáratának kereskedelmi, gazdasági fellendülése az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés után páratlan sikertörténet lett: Fiume fél évszázadra Magyarország iparának egyik fellegvára lett. A kiegyezés utáni magyar politika kereskedelmi létérdeknek és a magyarság megmaradása zálogának tekintette a kikötőváros Magyarországhoz tartozását. Az 1868-as magyar–horvát kiegyezés után 11 hajótársaság működött a városban. Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság 1881. december 21-én alakult meg, megtörve az osztrák tulajdonban lévő Lloyd Rt. egyeduralmát. 1894-től beszélhetünk a fiumei Magyar Királyi és Állami Tengerészeti Akadémiáról, a Nautikáról.

Dr. Ábrahám Barna történészt, az ELTE Román Filológiai Tanszékének egyetemi adjunktusát első műsorunkban Fiuméről, a Magyar Királyság tengeri kijáratáról, Fiuméről, mint politikai, gazdasági, kereskedelmi kérdésről, és a gazdasági konkurenciaharc központjáról kérdeztük, és arról, hogy mit jelentett a kikötőváros a Magyar Királyság számára. Következő műsorunkban az olasz-fiumei identitásról, életérzésről, az olaszok regionális fiumei öntudatáról, nemzettudatáról és a magyar–olasz viszony megromlásáról beszélgetünk.

„Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött, hatalmas »Nem, nem, soha!«” Így fogalmazott gróf Klebelsberg Kuno, a Horthy-korszak legkiemelkedőbb oktatás- és művelődéspolitikusa 1930. október 25-i szegedi Dóm teret avató beszédében. Klebelsberg Kuno elhivatottságával, kitartásával, hatalmas munkabírásával a területének kétharmadát elveszítő, szétzúzott iskola-, település, közlekedés- és iparhálózattal magába roskadt és magára maradt Magyarország számára megtalálta a kiutat a nemzeti katasztrófából: Trianon után, az elszigeteltség oldására a kultúra hatékony eszköznek bizonyulhatott.

90 évvel ezelőtt, 1931 júliusában a Szegedi Szabadtéri Játékok első bemutató előadása Voinovich Géza Magyar passiója volt Hevesi Sándor rendezésében, Jézus szerepében Lehotay Árpáddal. A Szegedi Szabadtéri Játékokkal új színházi műfaj született: a látványszínház. Az 1936-ra népszerűvé vált fesztiválra hétezer fős nézőteret építettek, és Madách Az ember tragédiája mellett Herczeg Ferenc Bizáncát és Palló Imre főszereplésével Kacsóh Pongrác János vitézét is bemutatták. 1937-ben a Fekete Mária című költői játékot tűzték műsorra, amely a szegedi alsóvárosi templom kegyhelyéhez kötődött.

A szegedi Dóm téri építkezések és a Szegedi Szabadtéri Játékok eszmei mondanivalója, célkitűzése a trianoni trauma után a nemzeti emlékezet ébrentartása, az ifjúság- és nemzetnevelés, a nemzeti sorsközösség vállalásának elmélyítése volt. A Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvénysorozata alkalmas volt az anyaország és az elszakított magyarság közötti kapcsolat megteremtésére és a magyar történelem és kultúra újragondolására, idegenforgalmi attrakcióvá is vált. A magyarországi és az elszakított magyarság számára szellemi, lelki, gazdasági muníciót adott.

A szegedi Dóm tér építkezéseinek eszmei mondanivalójáról, gróf Klebelsberg Kuno művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter trianoni magyarságot sorsközösséggé formáló kulturális programjáról, a 90 éve született Szegedi Szabadtéri Játékokról Vajda Tamás történészt, főlevéltárost, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának igazgatóját kérdeztük.

(Folytatjuk a 2021. május 27-én megkezdett beszélgetést.)

A második világháború évei alatt és azt követően mintegy 700 000 magyar állampolgár került Sztálin birodalmának GUPVI, GULAG internáló-, kényszermunka- és hadifogolytáboraiba, politikai fogolyként vagy kényszermunkásként. Háromszázezren vagy többen sohasem tértek haza. A GULAG és a GUPVI táborait túléltek az ötvenes évek első felében érkeztek haza Magyarországra. Sokukat az államvédelmi hatóság internált, börtönbe zárt. Őket és a hazaengedetteket is szigorú titoktartásra kötelezték, ezt a traumát évtizedekig hordozniuk kellett magukban: az átélt borzalmakról a rendszerváltásig hallgatniuk kellett.

2015-ben a GULAG/GUPVI Emlékév volt az első komoly áttörés a téma feldolgozásában. Információs kárpótlást kíván nyújtani a Magyar Nemzeti Levéltár az egykor fogvatartottak családtagjainak, ismerőseinek: az áldozatok emlékének megőrzésében, nemzeti múltunk feltárásában tett komoly előrelépésként mindenki számára elérhető adatbázist készített, amely lehetővé teszi a visszaemlékezést és a feldolgozást.

2016–2017 folyamán a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és több megyei tagintézménye is kutatásokat folytatott, feltárta az őrizetében lévő forrásokból, hogy a II. világháború során Magyarországról hányan kerültek szovjet hadifogságba, hány polgári személyt hurcoltak el a Szovjetunióba, valamint közülük mennyien térhettek haza.

2019. április 8-án a Magyar Nemzeti Levéltár megállapodást kötött az Orosz Állami Hadilevéltárral, melynek eredményeképpen az Orosz Állami Hadilevéltár a Nemzeti Levéltárnak átadta a II. világháború alatt a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, és azt követően a Szovjetunió területén működő GULAG és GUPVI táborokban a II. világháború alatt és után hadifogolyként és internáltként fogvatartott összesen 681 955 magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak digitális másolatát.

A 2020 januárjában kezdődő és azóta is folyamatosan zajló feldolgozó munka eredménye a szovjet táborok magyar foglyai adatbázis első kiadása. Dr. habil. Szabó Csaba történészt, főlevéltárost, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját a Nemzeti Levéltár GULAG és GUPVI táborokban fogvatartott magyarokról készített adatbázisáról kérdeztem.

Beszélgetésünket két részletben dolgozzuk fel:

- Négy héttel ezelőtt a 2003-ban indult kutatómunkáról, az informatikai és tudományos együttműködésről, a közel 700 000 hadifogolyként és internáltként fogvatartott magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak eléréséről beszélgettünk.

- Mai műsorunkban dr. habil. Szabó Csaba történészt, főlevéltárost, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját arról kérdeztük, hogy milyen feladatai vannak a történettudománynak, milyen társadalomtörténeti, hadtörténeti kérdéseket nyitott meg a téma kutatása, miként tudja segíteni a Magyar Nemzeti Levéltár a családokat, a leszármazottakat abban, hogy feldolgozhassák a családtagjaikat ért traumákat.


A GULÁG és GUPVI táborokban fogvatartott magyarokról készített adatbázis ide kattintva elérhető.

A második világháború évei alatt és azt követően mintegy 700 000 magyar állampolgár került Sztálin birodalmának GUPVI, GULAG internáló-, kényszermunka- és hadifogolytáboraiba, politikai fogolyként vagy kényszermunkásként. Háromszázezren vagy többen sohasem tértek haza. A GULAG és a GUPVI táborait túléltek az ötvenes évek első felében érkeztek haza Magyarországra. Sokukat az államvédelmi hatóság internált, börtönbe zárt. Őket és a hazaengedetteket is szigorú titoktartásra kötelezték, ezt a traumát évtizedekig hordozniuk kellett magukban: az átélt borzalmakról a rendszerváltásig hallgatniuk kellett.

2015-ben a GULAG/GUPVI Emlékév volt az első komoly áttörés a téma feldolgozásában. Információs kárpótlást kíván nyújtani a Magyar Nemzeti Levéltár az egykor fogvatartottak családtagjainak, ismerőseinek: az áldozatok emlékének megőrzésében, nemzeti múltunk feltárásában tett komoly előrelépésként mindenki számára elérhető adatbázist készített, amely lehetővé teszi a visszaemlékezést és a feldolgozást.

2016–2017 folyamán a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és több megyei tagintézménye is kutatásokat folytatott, feltárta az őrizetében lévő forrásokból, hogy a II. világháború során Magyarországról hányan kerültek szovjet hadifogságba, hány polgári személyt hurcoltak el a Szovjetunióba, valamint közülük mennyien térhettek haza.

2019. április 8-án a Magyar Nemzeti Levéltár megállapodást kötött az Orosz Állami Hadilevéltárral, melynek eredményeképpen az Orosz Állami Hadilevéltár a Nemzeti Levéltárnak átadta a II. világháború alatt a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, és azt követően a Szovjetunió területén működő GULAG és GUPVI táborokban a II. világháború alatt és után hadifogolyként és internáltként fogvatartott összesen 681 955 magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak digitális másolatát.

A 2020 januárjában kezdődő és azóta is folyamatosan zajló feldolgozó munka eredménye a szovjet táborok magyar foglyai adatbázis első kiadása. Dr. habil. Szabó Csaba történészt, főlevéltárost, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját a Nemzeti Levéltár GULAG és GUPVI táborokban fogvatartott magyarokról készített adatbázisáról kérdeztem.

Beszélgetésünket két részletben dolgozzuk fel:

- Mai műsorunkban a 2003-ban indult kutatómunkáról, az informatikai és tudományos együttműködésről, a közel 700 000 hadifogolyként és internáltként fogvatartott magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak eléréséről beszélgetünk.

- Négy hét múlva, június 24-én folytatjuk a beszélgetést: amelyben arról kérdezzük, hogy milyen feladatai vannak a történettudománynak, milyen társadalomtörténeti, hadtörténeti kérdéseket nyitott meg a téma kutatása, miként tudja segíteni a Magyar Nemzeti Levéltár a családokat, a leszármazottakat abban, hogy feldolgozhassák a családtagjaikat ért traumákat.


A GULÁG és GUPVI táborokban fogvatartott magyarokról készített adatbázis ide kattintva elérhető.

A húsvéti időszakban vagyunk. Az ókeresztény liturgia a húsvétvasárnaptól a pünkösdvasárnap utáni szombatig terjedő időszakot laetitia, azaz a vigadozás, a dicsőséges örvendezés idejének tartja, húsvét nagy nyolcadának nevezi ezt az 56 napot. Joggal kérdezhetjük, hogy a magyar nép hogyan éli meg Jézus Krisztus feltámadása ünnepét?

A húsvéti tojás az egyik legszebb és legfontosabb jelkép: a zártságból kikelő élet a sírból feltámadt Krisztust jelképezi. A piros tojás nemcsak a szerelem színe, hanem – egy szép parasztbibliai történet szerint – Jézus kereszten lehulló véréről kapta szép színét.

A székelyek több faluban napjainkban is megtartják húsvétvasárnap reggelén a határkerülést: még lovakkal is kivonulnak a határba és feltámadási énekeket zengenek. Örömünkre szolgál, hogy a húsvéti ételszentelés szokását is sok helyen gyakorolják még. A húsvéti vigília páratlanul gazdag szertartássorához a régi Habsburg Birodalom területén, a mai Közép-Európában szervesen hozzátartozik a feltámadási körmenet. De van egy másik körmenettípus is ezen a dicsőséges, fényes hajnalon, amely nem ugyanaz, mint a feltámadási processzió.

Húsvét nagy nyolcadában Dr. Medgyesy Norbert művelődéstörténésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézet Történelemelméleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensével és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanárával, a Boldog Özséb Színtársulat alapító-vezetőjével, az MTA Régi Magyar Dráma Kutatócsoport tagjával a kunszigeti Jézuskeresés egyedülálló hagyományáról beszélgettünk, melyben ő 2013 óta előénekesként szolgál.

A műsorban elhangzó zenei anyagok ezen a honlapon hallgathatók meg.

Csíksomlyón, a fennmaradt drámaszövegek szerint az első passiójátékot 1721. április 11-én adták elő. Éppen 300 esztendeje. A Nemzeti Színház Balogh Elemér és Kerényi Imre rendezésében 1981-ben, majd ezt követően évekig játszotta a Csíksomlyói Passió című művet. Ugyancsak a Nemzeti Színház tűzte műsorára a Csíksomlyói Passiót 2017-ben, amelyhez már a drámatörténeti kutatás legújabb eredményeiként előkerült szövegeket is felhasználták, Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész ajánlására. A közönségsiker ebben az esetben sem maradt el: a Vidnyánszky Attila rendezte darabot évekig teltházzal játszotta a fővárosi Nemzeti Színház. Közben a piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat is felelevenített csíksomlyói színdarabokat, nemcsak passiójátékot.

A 300. évfordulón a magyar nyelvű misztériumjátszás bölcsőjéről, jelentőségéről és karakterjegyeiről dr. Medgyesy S. Norbert művelődéstörténésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézet Történelemelméleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensével és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanárával, a Boldog Özséb Színtársulat alapító-vezetőjével beszélgettünk, aki az MTA Régi Magyar Dráma Kutatócsoport tagjaként dolgozik e forráson immár negyed évszázada.

A műsorban elhangzott zenei illusztrációk részletei voltak a Magyar Művészeti Akadémia Kiadójának Iskoladrámák-honlapján is látható felvételnek, amelyet Csíksomlyói Passiójáték a XVIII. századból címmel mutatott be a PPKE BTK Boldog Özséb Színtársulata Medgyesy S. Norbert összeállításában és Godena Albert rendezésében 2009-ben, Piliscsabán.