Milyen is volt a XX. század? Sokféle válasszal küszködünk, hogy megfeleljünk erre a kérdésre. Weöres Sándor XX. századi freskójával ijesztő képet vázolt a korról:
„Felhőkakukvár
háromezer éve telik díszekkel és lomokkal,
nagy ládákkal -- felirásuk: "én!" "enyém!" "nekem!" "engem!" s falát mindenfelé kinyomta "az én kincsem", "az én lázam", "az én üdvöm", végre felbillent
s az alatta felgyűlt ganajba zuhant.”
A régmúlt történetei hol erőt, hol reményt, hol intő példát adnak nekünk. Ezeket mindig felidézve, megújítva tudunk szembenézni az itt és most kihívásaival. Küzdelmes életek, magukat nem kímélő, sok viharral szembeszálló emberek pályájába és életébe pillantunk bele, hogy igazságot találjunk benne. Sokszor mondjuk, hogy az igazság olyan értékes, hogy érdemes érte komolyan küzdeni. Ami igaz, az megvilágosíthat, és valódi tükröt mutathat mindnyájunknak, hogy értsük és megértsük egymást. Így lesz az igaz egyben szép is.
Rendhagyó módon megidézünk tehát sorsfordító, történelmi pillanatokat és az ezt átélő, megélő és legfőképpen túlélő embereket.
