A médiavilág erkölcséről

A Meta 375 millió dollár büntetést kell fizessen, mert félrevezette a felhasználókat
Szerkesztő: Kövér Tamás

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.31. 18:04

Több szakértő és egykori Meta-dolgozó is tanúskodott, akik mind arról számoltak be, a Metánál tudták, hogy a cég platformjain kiskorúak is elérnek szexuális tartalmakat, és hogy pedofilok is elérik a kiskorú felhasználókat.

Lélekölő képek címmel szakmai napot szervezett az Országos Lelkipásztori Intézet és az MKPK Családbizottsága a pornófüggőségről. Fábry Kornél püspök rámutatott, hogy az internet előretörésével a történelemben eddig nem tapasztalt mértékben nőtt a pornográf képekhez, filmekhez való hozzáférés lehetősége, egyre többen és egyre fiatalabb korosztályok találkoznak e rendkívül ártalmas tartalmakkal. Az okostelefon megjelenésével pedig a pornó valóságtorzító, lélekölő, hamis világának romboló hatása még könnyebben eléri a tizenéveseket.

„Amikor az Európai Parlamentben hívtuk fel a dzsihadisták keresztényellenes támadásaira, a többi között a szubszaharai térségben, hazugnak neveztek minket” – jelentette ki, és elmondta, hogy Nyugaton gyakran azzal szembesülnek, hogy az ilyen támadásokat az éghajlatváltozásnak tulajdonítják. „Tehát nem dzsihadisták támadnak keresztényekre, hanem pásztorok harcolnak földművesek ellen -, ez a magyarázat -; nem tekintik az atrocitásokat vallási ügynek” – szögezte le. „Nem hinném, hogy ez csak politikai korrektség -; ez közömbösség” – tette hozzá.helyzetértékelésében Azbej Tristan államtitkár.


Legutóbbi adások:

2026. július 21.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szoboravatással, kiállításmegnyitókkal, ünnepelték Marosvécsen az Erdélyi Helikon centenáriumát
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. július 07.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Francia elnökválasztás: házkutatással zaklatják Bardellát, július 7-én eldőlhet Le Pen indulása
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. június 23.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. június 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Azért adunk hálát ma, hogy Jézus nem egy könyvet hagyott ránk, hanem egy közösséget alapított.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. május 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Emberek ezrei vettek részt a belfasti felekezetközi „Menet Jézusért” (March for Jesus) eseményen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. május 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Miért vannak a CIA volt tagjai a Meta választási műveleti központjaiban?
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. április 28.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentszék diplomáciája kiemelkedik minden más állam közül – tette közzé a hirado.hu
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. április 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Elbocsátották az újságírót, aki a Mesterséges Intelligenciával íratott meg egy könyvrecenziót.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 31.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Meta 375 millió dollár büntetést kell fizessen, mert félrevezette a felhasználókat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
18:04
Ima_Estreh__zy_j__nos_boldogg___avat__s____rt.jpgA médiavilág erkölcséről
Atya, fiú, algoritmus – A papi szolgálat része lett a tartalomgyártás, - írta a Népszava...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2026. augusztus 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. augusztus 04.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: