A médiavilág erkölcséről

A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben
Szerkesztő: Kövér Tamás

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.01.06. 18:04

A hatóság közleménye szerint az Internet Hotline szakértői arra is rámutatnak, hogy korábban az elkövetők célja jellemzően a bosszúállás volt, napjainkra azonban egyre inkább a pénzszerzés motiválja őket, a felvételek manipulálásához pedig akár mesterséges intelligenciát is bevetnek. Az NMHH kiemelte: az Internet Hotline szakértői azt tanácsolják, hogy ha felismertük, hogy online visszaélés áldozatává váltunk, ne engedjünk a zsarolók akaratának, és mielőbb kérjünk szakszerű segítséget.

Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást. Az is szörnyű, hogy az érintettek többsége magába fojtja a történteket, és tízből hat fiatal nem tesz semmit.

Franciaország Ausztráliát követve a 2026-os tanév kezdetétől betilthatja a gyermekek számára elérhető közösségi média platformokat – írja a Guardian.

A békét kérjük az új esztendőben mindannyiunk, Európa és az egész világ számára – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Újév napján az esztergomi bazilikában. A bíboros homíliájában arról beszélt: a békéért imádkozni és dolgozni hatalmas feladatnak látszik, de ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül.




Legutóbbi adások:

2026. május 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Miért vannak a CIA volt tagjai a Meta választási műveleti központjaiban?
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. április 28.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentszék diplomáciája kiemelkedik minden más állam közül – tette közzé a hirado.hu
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. április 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Elbocsátották az újságírót, aki a Mesterséges Intelligenciával íratott meg egy könyvrecenziót.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 31.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Meta 375 millió dollár büntetést kell fizessen, mert félrevezette a felhasználókat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 17.
kedd
18:04
Ima_Estreh__zy_j__nos_boldogg___avat__s____rt.jpgA médiavilág erkölcséről
Atya, fiú, algoritmus – A papi szolgálat része lett a tartalomgyártás, - írta a Népszava...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 03.
kedd
18:04
IV._K__roly_eml__kk__nyv_szerz__i.jpgA médiavilág erkölcséről
AI-al hamisított videóval akarták lejáratni Trumpot a német köztévében – a nézők jelezték a csalást.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. február 17.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. február 03.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentatya figyelmeztet az online zaklatás, a manipulált álhírek veszélyeire
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 20.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egyre komolyabb tétel a digitális rezsi...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2026. május 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Emberek ezrei vettek részt a belfasti felekezetközi „Menet Jézusért” (March for Jesus) eseményen
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. május 26.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Emberek ezrei vettek részt a belfasti felekezetközi „Menet Jézusért” (March for Jesus) eseményen
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. június 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. június 09.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: