A médiavilág erkölcséről

Bemutatjuk Dr. Bodonovich Jenőnek a Vigíliában közreadott elemzését.
Szerkesztő: Kövér Tamás

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.09.30. 18:04

"A papság problémája nemcsak a papság, hanem az egész egyház problémája is, amelynek megoldásában őszinte szembenézéssel a világi híveknek is részt kell venniük. Közösen kell megoldani a problémákat és megszüntetni azt a „jelenlegi nem-krisztusi helyzetet, amelyben a papság egy idegen kasztot alkot. Ezzel gyakorlatilag lezárult, pontosabban meghiúsult a papság és az egész magyar egyház helyzetének a zsinat szellemében történő nyílt megvitatása, ékes bizonyítékként, hogy a szocialista társadalmi kísérlet időszakában a katolikus egyház és valószínűleg a többi egyház vagy felekezet sem tudta lényegi problémáit sajtóján keresztül nyilvánosan megbeszélni. Akik erre mégis kísérletet tettek, joggal igényelhetik s meg is érdemlik a szabadon működő sajtómunkatársak és olvasók tiszteletét."

"Hazánk az elmúlt kétszáz évben minden európai háborúban vagy részt vett, vagy abba — geopolitikai helyzete miatt — belesodródott, és mindig voltak szorgalmazói háborús részvételünknek. A Magyarország előtt hadba lépő és földrajzi helyzetük miatt tovább harcoló államok a győztesek oldalára helyezték magukat, míg hazánk az „utolsó csatlós” bélyegét és az ezzel járó büntetést viselte és viseli napjainkig. A történelem arra szolgál, hogy a múlt hibáiból tanuljunk. Amely ország ezt elmulasztja, arra ítéltetik, hogy ismételten átélje korábbi tragédiáját. A közvéleménykutatás szerint a mai orosz ukrán háborúban a megkérdezettek 98%-a távolmaradásunkat akarja." - írja Bodonovich Jenő.

Legutóbbi adások:

2026. január 20.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egyre komolyabb tétel a digitális rezsi...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 23.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken felbukkanó trendek
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Az európai államoknak cselekedniük kell, amíg még nem túl késő.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. november 25.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A pápa kérdezz-felelek műsorban találkozott 15 ezer amerikai fiatallal az indianapolisi rendezvényen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. november 11.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Álhírgyártást vetettek a BBC szemére…
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. október 28.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Kézikönyv jelent meg - etikus influenszereknek
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. október 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Rádiós és filmes szaktekintélyt is díjazott az NMHH elnöke
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. szeptember 30.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Bemutatjuk Dr. Bodonovich Jenőnek a Vigíliában közreadott elemzését.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. szeptember 16.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Donald Trump vizsgálatot indít a Soros-klán ellen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2026. február 03.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentatya figyelmeztet az online zaklatás, a manipulált álhírek veszélyeire
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. február 03.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
A Szentatya figyelmeztet az online zaklatás, a manipulált álhírek veszélyeire
Szerkesztő: Kövér Tamás

» bővebben...
2026. február 17.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. február 17.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: