A médiavilág erkölcséről

Atya, fiú, algoritmus – A papi szolgálat része lett a tartalomgyártás, - írta a Népszava...
Szerkesztő: Kövér Tamás

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.17. 18:04

A kutatás arra is rávilágít, hogy a fiatalok nem a vallási élmények megélését keresik kifejezetten ezekben a tartalmakban (ellentétben az idősebbekkel), vagy ha igen, emellett még mást is: szívesebben fogyasztanak egyházi zenét, néznek portréműsorokat, sőt, kapcsolódó közéleti híreket is rendszeresen követnek a szórakoztató tartalmak mellett.

Az olasz főváros Falconieri-palotáként is ismert magyar kulturális intézetének ajtószerkezetein végzett kutatások az épület történetének újabb részleteire derítettek fényt - derült ki Tárkányi Sándor a Soproni Egyetem docense beszámolójából, amit a Római Magyar Akadémián tartott.

Az Esterházy János emlékünnepségen Gulyás Gergely, az Országház Felsőházi termében szólva kiemelte, Esterházy Jánost mindössze 56 évig tartó földi útja a 20. század legnagyobb magyarjainak sorába emelte. Úgy fogalmazott: a kereszténység ősi törvénye, hogy a vértanúság a legnagyobb, legönzetlenebb, legértékesebb cselekedetek egyike. Rendkívüli hitre van szükség ahhoz, hogy az igaz úton mindvégig kitartó ember a földi életét feláldozza saját meggyőződéséért és másokért - hangsúlyozta. Ezért is fájó, hogy Esterházy János rehabilitációja még mindig várat magára - fűzte hozzá. "Esterházy rehabilitációjának elmaradása mindmáig nem az életáldozatot hozó gróf, hanem a cseh és szlovák állam becsületén éktelenkedő vérfolt" - fogalmazott Gulyás Gergely.

A képen: ima Esterházy János boldoggá avatásáért.




Kapcsolódó képek:

Ima_Estreh__zy_j__nos_boldogg___avat__s____rt.jpg

Legutóbbi adások:

2026. március 17.
kedd
18:04
Ima_Estreh__zy_j__nos_boldogg___avat__s____rt.jpgA médiavilág erkölcséről
Atya, fiú, algoritmus – A papi szolgálat része lett a tartalomgyártás, - írta a Népszava...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. március 03.
kedd
18:04
IV._K__roly_eml__kk__nyv_szerz__i.jpgA médiavilág erkölcséről
AI-al hamisított videóval akarták lejáratni Trumpot a német köztévében – a nézők jelezték a csalást.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. február 17.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. február 03.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A Szentatya figyelmeztet az online zaklatás, a manipulált álhírek veszélyeire
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 20.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egyre komolyabb tétel a digitális rezsi...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 23.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken felbukkanó trendek
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. december 09.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Az európai államoknak cselekedniük kell, amíg még nem túl késő.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. november 25.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A pápa kérdezz-felelek műsorban találkozott 15 ezer amerikai fiatallal az indianapolisi rendezvényen
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. november 11.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Álhírgyártást vetettek a BBC szemére…
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2026. március 31.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. március 31.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. április 14.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2026. április 14.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: