Kárpáti apró

Magyar mennyegző, adományok, Népi Hímzőműhely, Görög katolikus adomány
Szerkesztő: Nyíri Kata

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.03.22. 01:30

Csapon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári járási központjában telt ház előtt vetítették a Magyar menyegző című filmet. Az alkotás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint a Vándormozi közös programjaként érkezett a vidékre.
Az Ungvár mellett található Palágykomoróci Görögkatolikus Templomot tavaly júliusban csúnyán megrongálták. Az esetet követően a község magyarországi testvértelepülésén, Óbarokon a helyreállítási munkálatokra gyűjtést indítottak. Az akcióhoz több Fejér vármegyei település, valamint a külhoni magyar közösségek támogatását is felvállaló Bicskei Pannónia Szíve Alapítvány is csatlakozott. A templom felújítására egy millió forint és a görög katolikus karitász számára két mikrobusznyi tartós élelmiszer gyűlt össze, melyeket az adományozók személyesen adtak át.
Az Ugocsában található Tiszapéterfalvai Református Líceum nyílt napot tartott a felvételizni vágyó diákok és szüleik számára. A rendezvényen bemutatták az iskola életét, oktatási programjait és lehetőséget biztosítottak a személyes ismerkedésre is. A bentlakásos líceumokra különösen nagy feladat hárul, a háború miatt ugyanis sok a szétszakított család, a gyerekek sok esetben itt élik meg a bensőséges közösséget.
.: Kárpátaljai alkotók is elismerésben részesültek a XX. Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválon, amelyet Békéscsabán rendeztek meg. A rangos szakmai esemény a népi textilművészet egyik legjelentősebb Kárpát-medencei seregszemléje. A kárpátaljai hímzőműhely a 3. helyezést nyerte el.
Az Ung-vidéki Nagydobronyban tartották a Kárpátaljai Református Egyház szolgálatában álló diakónusok találkozóját. Az egyházi munkatársak feladata, hogy segítsenek a rászorulóknak, és erősítsék az összetartozást, ami különösen fontossá vált a jelenlegi háborús időszakban.

Legutóbbi adások:

2026. április 11.
szombat
9:30
Kárpáti apró
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem kitüntetés, Lélektánc a Beregszászi szinházban.
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. április 04.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Adományok, Mcc, Lelkészszentelés,Szónokverseny
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Keresztút, Kápolnaavatás, Karitasz
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Magyar mennyegző, adományok, Népi Hímzőműhely, Görög katolikus adomány
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 14.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Jótékonyság, Dévai Nagy Kamilla, Pedagógusképzés, Tulipán Tanoda
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. március 07.
szombat
9:30
Kárpáti apró
KMNE, MCC, Dorcás adományok, Rózsahölgyek akció
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. február 28.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. február 21.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Kárpátaljai Nagycsaládosok, Ökumenikus Adomany, Böllér nap, Diplomaoszto a Rákóczi Egyetemen
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. február 14.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szent Márton Karitasz, KMKSZ, MCC
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2026. február 07.
szombat
9:30
Kárpáti apró
SíSuli A nagycsaládosokkal, KMKSZ értékelő, Karitasz adományok, Kultura napja Badaloban
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...


Következő adások:

2026. április 18.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. április 19.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. április 25.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. április 26.
vasárnap
1:30
Kárpáti apró (ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
2026. május 02.
szombat
9:30
Kárpáti apró
Szerkesztő: Nyíri Kata

Partnereink: