2025. december 04. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Jókai, mint poétai díj
Jókai, mint Szaffi megteremtője
Egy színész, akiből kollégiumvezető lett
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...Sokan egy szappanoperából emlékeznek rá, mások a színházból. Ő maga családjára: feleségére és 3 gyermekére a legbüszkébb. Nemrég civil szerepköre váltott: a Schlachta Margit kollégium vezetője lett. Az intézmény nemcsak együttlakást kínál egyetemista fiataloknak, de egy keresztény értékrendű közösséget, egy szemléletmódot és azt is, hogy a társadalmi felelősségvállalás részeként valós problémákra keres megoldásokat. Endrédy Gábor beszélgetőtársa Nagy György András volt.
A Nobel-díjas olasz költő, Salvatore Quasimodo is Balatonfüreden találta meg a gyógyulást. Emlékére 1992 óta nemzetközi költőversenyt rendeznek. Idén Jókai születésének 200-dik évfordulója alkalmából különdíjat alapítottak, ezt pedig Szentirmai Máriának ítélték oda: Tóféli idegen című, Komáromhoz és a nagy mesélőhöz kötődő verséért. A szerzővel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Hatalmas sikerrel mutatták be nemrégiben A Cigánybárót a Budapesti Operettszínházban. Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb alkotását a Jókai200 emlékév tiszteletére tűzte műsorra a zenés teátrum, de nemcsak a librettó alapjául szolgáló mű szerzője, hanem a zeneszerző is kétszáz éve született. A két művész egyébként találkozott is egymással például a magyar főváros német színházában. A mostani hármas szereposztás egyikében Bordás Barbara(képünkön) játssza-énekli Szaffit, őt kérdezte Ungvári Judit. |
2025. december 03. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Deák17 Galéria: Budapest – Kalandváros
Vármúzeum: Középpontban a középkor
Tengerecki Pál: zenéskönyv
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...Idén 75 éve, hogy hét önálló város és tizenhat nagyközség csatlakozásával megszületett Nagy-Budapest. Az évforduló alkalmából különleges kiállítás nyílt a Deák17 Galériában Budapest – Kalandváros címmel, amely a legnagyobb díjnyertes hazai kortárs illusztrátorok munkáin keresztül idézi meg a 75 éves fővárost. Budapest különféle arcai tárulnak fel a magyar gyermekkönyv-illusztrációkon keresztül a Deák17-ben: a műemléki belváros hangulatától a lakótelepek világáig. A tárlat a Budapesti Illusztrációs Fesztivál keretében valósulhatott meg. Kaposi Dorkával, a Deák17 Galéria vezetőjével Tóth Zsófia beszélgetett.
Tíz év nagy idő egy ember életében, diákokból kollégák lesznek, kollégákból nyugdíjasok. A főváros középkori történelmében azonban egy évtized alig fogható meg: a leleteket jó, ha negyed vagy fél évszázadra lehet keltezni, egyedül a pénzérmék adhatnak ennél közelebbi támpontot. A tizedik, jubileumi Középpontban a középkor kiállításon nemcsak az elmúlt év legszebb, legérdekesebb, Budapest területéről előkerült középkori leleteit és ásatásait mutatják be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, hanem visszaemlékeznek benne az előző kilenc kiállításra, az ott szerepeltetett tárgyakra is. Terey Györggyel, a kiállítás egyik kurátorával Fazekas Gyöngyvér beszélgetett a megnyitón.
A 120 éve, 1905-ben Újvidéken született Tamkó Sirató Károly, a huszadik század egyik legizgalmasabb magyar költői személyisége. Még Párizsban írta meg a később gyerekversként ismertté váló, Tengerecki Pál című költeményét, amelyben a világjáró hős végül „hazahajózik”. A Móra Kiadó gondozásában megjelenő, Tengerecki Pál című válogatáskötet Tamkó Sirató gyerekverseit gyűjti egybe a Kaláka együttes válogatásában és zenei kíséretével. A kötetet az MNM KK Országos Széchényi Könyvtárban kiállítással, koncerttel és irodalmi beszélgetéssel mutatták be. Az eseményen Fazekas Gyöngyvér járt és szólította meg Gryllus Dánielt.
(Kép: Móra kiadó) |
2025. december 02. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
-Tóth Armand szerzői koncertjei
-Térkép Galéria: Márai pályázat művei
-A Várkert Bazár programjai
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben...Tóth Armand zeneszerző, karmester, fuvolaművész a közelmúltban töltötte be 70. életévét Az évforduló apropóján két koncertet is ad saját szerzeményeiből, december 6-án, este 6 órátor a Deák Vonósnégyessel a Hubay Jenő zeneteremben, december 10-én pedig a Nádor teremben csendülnek fel új művei többek közt a Benyus Testvérek Kamaraegyüttesének előadásában.
Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából a Budavári Önkormányzat képzőművészeti pályázatot hirdetett. A beérkező alkotásokat a Krisztina körúti Térkép Galériában állították ki. A kiállítás kurátorával, Bauer Eszterrel Szerdahelyi Csongor készített riportot.
Kolompos, Honeybeast, Soltész Rezső, ZÓRA, Random Trip – csak néhány név a fellépők közül, hiszen koncertekkel, irodalommal, gyerekeknek szóló előadásokkal, vasárnaponként iparművészeti vásárral, kézműveskedéssel, retró teleinket idéző kiállítással, mozival és még számtalan változatos és sokszínű eseménnyel várnak minden korosztályt adventtől karácsonyon át újévig a Várkert Bazárban. Az eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztató után Zsoldos Szilvia Petrovits Ákost, a Várkapitányság rendezvényigazgató-helyettesét, Vitáris Iván énekest, Fekete-Kovács Kornélt, a Modern Art Orchestra vezetőjét, valamint Bubnó Lőrincet, a StEfrem művészeti vezetőjét kérdezte a programokról.
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |
2025. december 01. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Károli Gáspár és a Szerb Színház,
Tisza István és kora,
Reszket a világ - lemezbemutató koncert
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Én, Károli Gáspár – ezt a címet kapta a Magyarországi Szerb Színház új előadása, amelyben a reformáció és a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja új, személyes értelmezést kap. A produkció Kanda Pál színművész és rendező nevéhez köthető, aki nemcsak megformálja, hanem művészi látásmódján keresztül újragondolja Károli örökségét. Vele beszélgetett Kovács Éva Rebecca rádiónk stúdiójában, ahol többek között szó esett az alkotói folyamatról, a történelmi háttérről és az előadás szellemi üzenetéről.
Az előadás legközelebb december 7-én, vasárnap 15 órakor lesz látható Budapesten, a Nagymező utca 49. szám alatt található Szerb Színházban.
Október 31-én egy rendhagyó előadással tisztelgett Tisza István emléke előtt az Udvari Kamaraszínház Budapesten, a Hermina úton található Róheim-villában. A produkció egy dramatizált irodalmi összeállítás, melyben kortársak, újságcikkek, parlamenti beszédek és irodalmárok segítségével bontakozik ki a több mint száz évvel ezelőtti események indulatokkal és abszurditással terhelt, végzetes időszaka, ami az államférfi meggyilkolásához és a nemzet tragédiájához vezetett.
A Tisza István és kora című történelmi darab zártkörű bemutatója olyan kedvező fogadtatásra talált, hogy ezen felbuzdulva immár a nagyközönség számára is látható lesz, ezúttal az Udvari Kamaraszínház saját fővárosi helyszínén (Pozsonyi út 58.) december 9-én 19 órakor. Az előadás rendezője a korábban Jászai Mari-díjjal kitüntetett Andrási Attila, akit Szentimrei Kristóf kért mikrofon elé.
Egy különleges este, ahol a zene és a költészet közös nyelven szólal meg. Orbán Bori színművészként már több éve az Udvari Kamaraszínház társulatának oszlopos tagja, ahol ezúttal énekesként lép színpadra Dóka Attila dalszerző oldalán első közös albumuk apropóján. A Reszket a világ című lemezbemutató koncert (december 5., péntek 19 óra) előtt Szentimrei Kristóf faggatta a két művészt.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Fotó: Kanda Pál a MKR stúdiójában |
2025. november 28. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit |
2025. november 27. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Egy átprogramozott költő
Egy író, akit a sors tett azzá
Egy mű, népivel és urbánussal
Szerkesztő: Nagy György András » bővebben...Kellner Dénest sokan David Kronbergként ismerik. Gyermekkorában a számítógépek világa vonzotta, mai is a programozás a szakmája. Szoftverek kötődnek hozzá és egy saját társkereső alkalmazás, amely őt ismertté is tette. Kamaszként – mint szinte mindenki – már próbálkozott az irodalommal. Műfordítóként is jegyzik. Szerzett zenét, írt dalszöveget. Önálló novelláskötete tavaly jelent meg, idén pedig a verseiből álmodott kiadója egy könyvet. Utóbb címe a „Csillagok egyedül vannak”. A beszélgetőtárs: Nagy György András.
Édesapja író volt, ő maga teljesen más pályán indult el. Saját néven 1991-től ír és publikál rendszeresen. Tevékenységét szellemi szabadfoglalkozásúként lehet meghatározni, sokan történeti tárgyú albumairól ismerik. Kedveli a laza történetmesélést. Regényei alapján a kritika az egyik legjelentősebb kortárs szerzőnek tartja őt. Száraz Miklós Györgyről van szó. A kérdező: Liptay Katalin.
A Partium a mohácsi vész után három részre szakadó Magyar Királyság azon megyéinek elnevezése lett, amelyek felett akkor az erdélyi fejedelmek uralkodtak. A sokszínű és soknemzetiségű térség népi és urbánus kultúrájából – vagyis a zenéből, táncokból és a szépirodalmi alkotásokból - ad ízelítőt a Duna Művészegyüttes új bemutatója. Az alcím is beszédes: „Az Értől az Óceánig”. Farkas Tamás koreográfust Nagy György András hívta fel, és akkor még két hét volt a most pénteki premierig.
|
2025. november 26. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Gvárdián Ferenc 75 - Múlt és jelen: kiállítás
Kovács Emőke: Balatoni értéktár 3.
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér » bővebben...50 év munkáinak keresztmetszetét mutatja be Gvárdián Ferenc szobrászművész legújabb kiállítása, mely a budaörsi Zichy Majorban tekinthető meg. A tárlaton a széles skálán mozgó anyaghasználat, valamint különböző műfajok is megjelennek. A 75. születésnapját ünneplő művészt időről időre új anyagtípusok foglalkoztatják, így láthatunk borzból, terrakottából, vagy éppen samottból készült munkákat is a régi-új festmények mellett. A Gvárdián Ferenc 75 – Múlt és jelen című kiállításon Tóth Zsófia kérdezte az alkotót.
A Balatoni értéktár harmadik kötetében újabb félszáz képes történettel találkozunk. Kovács Emőke eddig kevésbé ismert vagy valóban ismeretlen történeteket mutat be a tó vidékéről. Hoz történeteket az állambiztonság és a Balaton kapcsolatából. Több írás szól, eddig ismeretlen szereplőket felsorakaztatva, a kommunista diktatúra Balaton vidéki világáról, a balatoni ellenállókról és a munkatáborokról, a tavi szőlészet fekete évtizedeiről. De megtudhatjuk azt is, hogy miképpen került kényszerűségből a Balaton vidékére a két háború közt híres és sikeres divattervezőnő Tüdős Klára. A szerzővel a MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Széchényi könyvesteken Fazekas Gyöngyvér beszélgetett, többek közt arról is, hogy a Balaton több, mint fürdőhely. |
2025. november 25. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
- Józsa Attila Tisztítótűz című regénye
- Art Weekend 2025
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András » bővebben...Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |
2025. november 24. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Lehet egy költővel több?
Micimackó a Kolibri Színházban
Für Anima a kortárs komolyzene jegyében
szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Lehet egy költővel több? – ezt a kérdést teszi fel a Centrál Színház előadás-sorozata, amely december 8-án (19:30-kor) költészet és színészet kapcsolatát járja körbe. Hogy pontosan milyen módon történik mindez, erről is beszélt a program egyik házigazdája, Papp János színművész, aki Szentimrei Kristóf vendége volt rádiónk stúdiójában.
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legközelebb november 30-án, vasárnap 15 órakor mutatja be legújabb, szívet melengető előadását, a Micimackót. A klasszikus történet új köntösben érkezik, tele humorral, kedvességgel és persze a Százholdas Pagony minden szeretett lakójával.
A címszerepben Seszták Szabolcsot láthatják, aki sokaknak nemcsak színészként, hanem szinkronhangként is ismerős lehet. Hangját hallhattuk több népszerű karakter mögött is, most pedig élőben, a színpadon kelti életre Micimackó kedves, lassan hömpölygő világát. A főszereplőt Kovács Éva Rebecca kérdezte telefonon.
Kevés zenekar vállalkozik arra, hogy egy teljes estét kizárólag a nekik ajánlott műveknek szenteljen, az Anima Musicae Kamarazenekar azonban már sok-sok éve követi ezt a küldetést. Hazánk egyik meghatározó komolyzenei együttese a Für Anima című koncertsorozatban kortárs zeneszerzők friss alkotásait mutatja be, melynek keretében a fiatal alkotók lendülete és a tapasztalt mesterek kiforrott stílusa találkozik, legközelebb november 30-án, vasárnap 19 órakor a budapesti Nádor Teremben.
G. Horváth Lászlót, a zenekar művészeti vezetőjét Szentimrei Kristóf kérdezte az idei koncertről, valamint a Für Anima sorozat létrejöttéről.
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Fotó a „Micimackó, avagy mi lesz a Százholdas Pagonnyal?” című előadásról (forrás: Kolibri Színház) |
2025. november 21. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf » bővebben...Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |