Akvarell

kulturális paletta

Lehet egy költővel több?
Micimackó a Kolibri Színházban
Für Anima a kortárs komolyzene jegyében

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.11.24. 15:04

Lehet egy költővel több? – ezt a kérdést teszi fel a Centrál Színház előadás-sorozata, amely december 8-án (19:30-kor) költészet és színészet kapcsolatát járja körbe. Hogy pontosan milyen módon történik mindez, erről is beszélt a program egyik házigazdája, Papp János színművész, aki Szentimrei Kristóf vendége volt rádiónk stúdiójában.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legközelebb november 30-án, vasárnap 15 órakor mutatja be legújabb, szívet melengető előadását, a Micimackót. A klasszikus történet új köntösben érkezik, tele humorral, kedvességgel és persze a Százholdas Pagony minden szeretett lakójával.
A címszerepben Seszták Szabolcsot láthatják, aki sokaknak nemcsak színészként, hanem szinkronhangként is ismerős lehet. Hangját hallhattuk több népszerű karakter mögött is, most pedig élőben, a színpadon kelti életre Micimackó kedves, lassan hömpölygő világát. A főszereplőt Kovács Éva Rebecca kérdezte telefonon.

Kevés zenekar vállalkozik arra, hogy egy teljes estét kizárólag a nekik ajánlott műveknek szenteljen, az Anima Musicae Kamarazenekar azonban már sok-sok éve követi ezt a küldetést. Hazánk egyik meghatározó komolyzenei együttese a Für Anima című koncertsorozatban kortárs zeneszerzők friss alkotásait mutatja be, melynek keretében a fiatal alkotók lendülete és a tapasztalt mesterek kiforrott stílusa találkozik, legközelebb november 30-án, vasárnap 19 órakor a budapesti Nádor Teremben.
G. Horváth Lászlót, a zenekar művészeti vezetőjét Szentimrei Kristóf kérdezte az idei koncertről, valamint a Für Anima sorozat létrejöttéről.


Zenei szerkesztő: Varga Ramona

Fotó a „Micimackó, avagy mi lesz a Százholdas Pagonnyal?” című előadásról (forrás: Kolibri Színház)

Kapcsolódó képek:

Micimack___Kolibri_Sz__nh__z.jpg

Legutóbbi adások:

2026. január 13.
kedd
15:04
ok.jpgAkvarell
kulturális paletta

- Dokumentumfilm Dormán Lászlóról
- Pécsi Nemzeti Színház: Füsti Molnár Éva
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. január 12.
hétfő
15:04
Cseh_Tam__s_fot__ki__ll__t__s.jpgAkvarell
kulturális paletta

Fényképválogatás Cseh Tamás utazásaiból,
Ferences koncert és nyilvános főpróba az autistákért

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. január 09.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Válogatás az elmúlt egy hét legjobb kulturális műsoraiból
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2026. január 08.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

- Két nép és egy különleges barátság

- Lélekdarabok képekké formálva

- Pajzsok, páncélok, legendák
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2026. január 07.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az Erdődy kamarazenekar újévi koncertje
A 16. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Iskola a táskámban: mesekötet - Színházi tervek Békéscsabán - Hegedűünnep
Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
2026. január 05.
hétfő
15:04
Bibliam__zeum_William_Blake.JPGAkvarell
kulturális paletta

Bibliamúzeum: In Memoriam William Blake,
Móricz: Igazszóló mesék,
Eszterhéj: Világjáró gyerekdalok

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. január 02.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

MMA-sorozat 7/5,6,7
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
» bővebben...
2026. január 01.
csütörtök
15:04
zsura.jpegAkvarell
kulturális paletta

Zsuráfszky Zoltán, Nemzet Művésze, Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2025. december 30.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta

-MMA sorozat 7/6.: Ifj. Sapszon Ferenc
-Sonkodi Rita tárlata
-A bécsi Pázmáneum 400. évfordulójára

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...


Következő adások:

2026. január 14.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál
Agócs Péter: Zengő ösvény, éneklő kő (monográfia Pindarosról)
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. január 15.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál
Agócs Péter: Zengő ösvény, éneklő kő (monográfia Pindarosról)
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. január 15.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Szerkesztő: Nagy György András
2026. január 16.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Szerkesztő: Nagy György András
2026. január 16.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

» bővebben...

Partnereink: