A héten történt

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.06.06. 20:04

Szentháromság ünnepe kapcsán Veres András megyés püspök mondja el gondolatait.
A Katolikus Karitász programjairól Zagyva Richárd országos igazgató számol be.
Tisztelgés Reményi Károly akadémikus klímaváltozással kapcsolatos munkássága előtt. Szarka László Csaba
geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja nyilatkozik.
Új bemutatóra készül az Udvari Kamaraszínház. Pánczél Kristóf zongoraművész nyilatkozik.
Ahogy az észak-atlanti térség geopolitikai helyzete egyre széttöredezettebbé válik, az Egyesült Államok és az Európai Unió között mélyülő szakadékból az „eltűnő Nyugat” fogalma kezd kirajzolódni. Magyar Külügyi Intézet munkatársai: Ramachandra Byrappa vezető kutató és Lévai Dániel kutató
Június 7-éig láthatók a Magyar Nemzeti Múzeumban, a közelmúltban Akasztó határában feltárt, honfoglalás kori harcosok sírjaiban talált leletek. Türk Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője mondja el a részleteket.
A Trianoni döntésre emlékezünk Szarka László történésszel, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársával beszélgetünk.

Legutóbbi adások:

2026. június 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. június 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. május 30.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. május 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. május 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. május 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. május 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. április 25.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. április 18.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2026. április 11.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtéreben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2026. június 15.
hétfő
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2026. június 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2026. június 22.
hétfő
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2026. június 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2026. június 29.
hétfő
2:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: