A lélek szava

a Szociális Testvérek podcast-sorozata

A mesterséges intelligenciáról beszélgetünk Kajtor Domonkos jezsuita szerzetessel. 1. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.01.12. 11:04

"Ádáz verseny folyik az emberi szintű – vagy más néven erős – mesterséges intelligencia megvalósításáért, ami rendelkezni fog az ember minden kognitív képességével, csak magasabb szinten. Elon Musk szerint 30 százalék esély van arra, hogy ez az erős mesterséges intelligencia, amikor majd megvalósul, kipusztítja az emberiséget. Ezzel szemben, szintén Musk szerint, 70 százalék az esélye annak, hogy egy soha nem látott aranykort és jólétet hoz el. Vajon érdemes ekkora rizikót vállalni? És kit kérdeztek meg róla? Úgy tűnik, hogy az emberiségnek össze kellene fognia a mesterséges intelligencia szabályozása terén, ha nem akarunk nagyon súlyos árat fizetni. De vajon képes lesz rá? Kipusztítjuk magunkat vagy megistenítjük? Vajon továbbra is Isten a történelem ura, vagy a saját kezünkbe vettük a sorsunk alakulásának irányítását? Abszolút aktuális és égető kérdések, amelyekre a világon elsőként és egyedülállóan a Vatikánból érkezik globális erkölcsi iránymutatás.

Legutóbbi adások:

2026. július 13.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. július 06.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

A Z-generáció Istent is másképp keresi?
Vendég: Keresztes Ilona és Tímár Dorottya, a Uspace vezetői
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. június 29.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Beszélgetés a szentségimádásról Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébánossal
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. június 22.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Ezek a gyerekek az Úrban vannak
Palojtay Márta, az MKPK életvédő referense
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. június 15.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Tudatos jelenlét és apa-gyerek kapcsolat
Süveges Gergő újságíró, az Apakulcs című könyv szerzője
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. június 08.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

A bűnre jó válasz a harag
Szabó József, miskolc-diósgyőri plébános
2. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. június 01.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Úgy élj, aki vagy, és ne ahogy érzed magad!
Vendég: Szabó József miskolc-diósgyőri plébános
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. május 25.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Afrikai, ukrajnai missziós útjairól beszélgetünk Dr. Fodor Réka Afrékával.
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2026. május 18.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. május 11.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Mulandó testünk Isten végtelen tervében
Vendég: Lőw Gergely, az Esztergomi Szeminárium spirituálisa

Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...


Következő adások:

2026. július 20.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek Társasgának podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. július 27.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek Társasgának podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. augusztus 03.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek Társasgának podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2026. augusztus 10.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek Társasgának podcast-sorozata
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

Partnereink: