A lélek szava

a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Zarándoklatok a balti országokban
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.11.17. 11:04

Észtek, lettek, litvánok – a balti népeket egy kalap alá szoktuk venni, pedig nagyon eltérő módon éltek és fejlődtek. Már csak hitüket tekintve is, hiszen a litvánok szinte teljes egészében katolikusok, a lettek inkább protestánsok, az észtek pedig a poszt-szovjet időkre lényegében elvallástalanodtak. A litván identitás meghatározó eleme a katolicizmus, ami azért is meglepő, mert ez volt az az ország, amelyik a legtovább volt pogány Európában: csak a 14. század legvégén tértek át a kereszténységre. Akkor pedig Moszkva helyett Rómát választották, ami miatt rengeteget szenvedtek az évszázadok során. Viszont ennek köszönhetik, hogy ma népként és országként léteznek. Kevesen tudják, de az Isteni irgalmasság eredeti kegyképe, amit Szent Fausztina nővér instrukciói alapján festettek, és amiről sokáig azt hitték, hogy elveszett, a vilniusi Szentháromság-templomban található. Beszélgetés Kuzmányi István diakónussal, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztőjével, aki egyedüliként szervez zarándoklatokat a balti országokba.
2. rész

Legutóbbi adások:

2025. december 01.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Miért oly nagy a békétlenség az emberekben?
Török Csaba teológussal beszélget Krúdy Tamás és Zsófia
» bővebben...
2025. november 24.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Beszélgetés a szegénységről
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2025. november 17.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Zarándoklatok a balti országokban
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2025. november 10.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Mi különbözteti meg a zarándokot a turistától?
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2025. november 03.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Halottak napi beszélgetés Roska Péter atyával.
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Zsófia
» bővebben...
2025. október 27.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Boldoggá avatták Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír papot Kárpátalján

Szerkesztő: Krúdy Tamás és Zsófia
» bővebben...
2025. október 20.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
A keresztényszociális stratégia az elmúlt 134 évben
Vendég: Illyés Szabolcs teológus, antropológus
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
» bővebben...
2025. október 13.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Deák Hedvig domonkos szerzetessel beszélget Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.
» bővebben...
2025. október 06.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Vendég: Gorove László állandó diakónus és felesége, Gorove Krisztina pedagógus

» bővebben...
2025. szeptember 29.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
A klasszikus műveltségről Acél Zsolt piarista szerzetes tanárral beszélget Krúdy Tamás és Zsófia.
» bővebben...


Következő adások:

2025. december 08.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
Ervin Gábor pap és vértanú boldoggá avatási eljárási ügye
Vendég: Erdő Péter bíboros, prímás

Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia
2025. december 15.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
2025. december 22.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
2025. december 29.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
2026. január 05.
hétfő
11:04
A lélek szava
a Szociális Testvérek podcast-sorozata

Partnereink: