Akvarell

kulturális paletta szerkesztő: Nagy György András

Cívis életképek Programajánló Ars Sacra-val Rozsda Lovag az Operettben

Adásban: 2025.05.15. 15:04


Tudják Önök mit jelent a szó, hogy „cívis”? Bár régebben ez a sajátos társadalmi réteg, életforma más településekre is jellemző volt, ma már szinte mindenki Debrecenhez köti a kifejezést. A hajdú-bihari székhely igyekszik is megőrizni hagyományait: immár a második tematikus kötet mutatja be a város különleges építészeti örökségét. Ehhez kapcsolódik egy kiállítás is, amely fényképeken tárja a közönség elé, azt, amit az itt lakók életéből egyébként csak a beavatottak láthatnak. A tárlat június 7-ig látogatható a MODEM-központban. Vígh Levente fotográfust Nagy György András hívta fel.

Ars Sacra; Helló Margit; barokk egyházzene és más rendezvények rövid ajánlója Zsoldos Szilviától.

A Rozsda Lovag népszerűsége szülőhelyén, Németországban olyan, mint nálunk Lázár Ervin, vagy Csukás István valamely hőséé. Igazság szerint ez a figura nem mindig bátor, de tele van érzelemmel és emberséggel - nagyon szerethető. Kalandjainak egy részét már láthatták a gyerekek a budapesti Operettszínházban. A mesemusical újabb önálló fejezete pedig május 18-tól várja a családokat. A Páncélvár őrzőjének bőrébe – pontosabban lemezburkolatába – ezúttal Dénes Viktor bújik. A színművésszel Ungvári Judit beszélgetett.

Kapcsolódó képek:

Rozsfdalovag___s_a_k__s__rtet_-_nagyobb.jpg

Legutóbbi adások:

2025. május 13.
kedd
15:04
20250508_163855.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András
Fő témánk: Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítása
» bővebben...
2025. május 12.
hétfő
15:04
Caf___Francesco.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
- Orgonafesztivál Budapesten
- Ferenc pápa szellemi öröksége a Café Francescóban
- Regénytár ajánló
» bővebben...
2025. május 09.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogattunk
» bővebben...
2025. május 08.
csütörtök
15:04
mngplak__t.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fülöp Tamás
- A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása

- Essentia Artis

- Márai-hagyaték a PIM-ben
» bővebben...
2025. május 07.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Főőrség és Lovarda: kiállítás a Magyar Királyi és Nemesi Testőrségről
Adrian Plass: Ezüst nyírfák
» bővebben...
2025. május 06.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András

Napjaink időszaki kiállításaiból szemezgetünk.
» bővebben...
2025. május 05.
hétfő
15:04
Farkasr__ti_Mindenszentek_Pl__b__niatemplom.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
- Templomséták Budapesten
- Amerikai dallamok a Danubia Zenekar koncertjén
- Cimbalomünnep a Fonóban
» bővebben...
2025. május 02.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Válogatás az elmúlt hét kulturális műsoraiból
» bővebben...
2025. május 01.
csütörtök
15:04
Melbourne-i_eml__k.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Magyar táncosok a kenguruk földjén
Egy csepp üveggyár: álomtárlat
Színház a lélek tisztaságáért
» bővebben...
2025. április 30.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Kossuth-díjasok: Kelemen László
Szörényi László 80
Kultúrmorzsa
» bővebben...


Következő adások:

2025. május 14.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Orgona-koncertsorozat a Felsővizivárosi Szent-Anna templomban
Benyhe István: Erózió
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2025. május 15.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Orgona-koncertsorozat a Felsővizivárosi Szent-Anna templomban
Benyhe István: Erózió
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2025. május 15.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Cívis életképek
Programajánló Ars Sacra-val
Rozsda Lovag az Operettben

» bővebben...
2025. május 16.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Cívis életképek
Programajánló Ars Sacra-val
Rozsda Lovag az Operettben

» bővebben...
2025. május 16.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Csuth Judit

Partnereink: