Kerengőközéleti beszélgetések
Dr. Szijártó István aranydiplomás tanárral a Somssich-díj átvételét követően beszélgettünk. Szerkesztő: Sallai Éva
Elhangzott: 2025.05.02. 17:30 | |
A Táncsics Mihály Gimnázium (1948 előtt: Somssich Pál Gimnázium), a jövőre 220 éves intézmény, Kaposvár első és leghíresebb középiskolája. A Somssich-Táncsics Napok keretében, április 8-án első alkalommal adták át a Somssich-díjat, melyet dr. Szijártó István az irodalomtudományok kandidátusa, az iskola egykori diákja, későbbi tanára, Kaposvár díszpolgára vehetett át. Tanár úr a Somssich-díj átvételét követően interjút adott műsorunknak. Úgy véli: " Az elismerések mindig olyanok, hogy egy idő múltán, ha az emberha elég sokáig él, utolérik. Engem először igazán komolyan a szülővárosom díszpolgársága ért utol, és nagyon meghatódtam, mert hiszen évtizedekkel korábban elkerültem már, és ezt a hajdani tanítványaimtól és barátaimtól, gimnáziumi meg főiskolai tanári munkám jutalmaként rögzítettem. Gyergyai Albert szavaival: "A gyökerek nem csak kötnek, a gyökerek támasztanak is." Tehát az ember nem véletlenül születik valahova, és az sem véletlen, hogy mit tart az életében fontosnak. Ez vonatkozik ezekre az elismerésekre, amelyeket hálás szívvel fogadtam, tudva ugyanakkor, hogy százak és ezrek vannak, akik mindezt hasonlóképpen megérdemelnék. Úgy érzem, Szent Ágoston szavaival szólva: Pondus meum, amor mei, tehát: Annyit érek, amennyit a szeretetem."
(fotó: Veres Ádám, Magyar Katolikus Rádió)
Kapcsolódó képek:
2026. április 15. szerda 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Magyar kutatók a nemzetközi élőhely-védelemért
Fülemülesitke kutatás itthon és a Balkánon
Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben...Egy ritkulóban lévő madárfaj vonulását kutatják magyar kutatók immár közel két és fél évtizede. A kutatók a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szervezésében expedíciókat is indítanak Görögországba, Romániába és Albániába, hogy megfigyeljék az öregnádasok ritka és különleges kis nádiposzátája, fülemülesitke elterjedését, állományának változásait. A határokon átívelő tudományos kutatásnak természetvédelmi és társadalmi szempontból is nagy jelentősége van. és igazi magyar sikertörténet, amely a sokszor mostoha körülmények között dolgozó ornitológusok és önkéntesek áldozatos munkájának köszönhető. Vendégünk Németh Ákos, az expedíció vezetője 20 éve követi nyomon a fülemülesitke állományváltozását. |
2026. április 15. szerda 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Fantomfájdalom
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Fantomfájdalom címmel jelent meg Dr. Margittai Gábor könyve. Az íróval, aki a Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója beszélgetünk.(fotó: Magyar Összetartozás Intézete) |
2026. április 14. kedd 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
II/
Mi a stratégia?
Mi az európai autógyártás jövője?
Szerkesztő: Sályi András » bővebben...A kínai autóipar jött és egyszer csak berúgta az ajtót.
Az európai gyártók helyzete megrendült. Ráadásul az összes piacukat fenyegeti a konkurrencia.
De mi történt az évszázados múltra visszatekintő európai autógyárakkal?
Nem észlelték korábban a fenyegető veszélyt?
Ültek a babérjaikon?
Elkényelmesedtek?
És most?
Mi a stratégiájuk a jövőre nézve?
És mi lesz a magyarországi autógyárakkal?
Vendégeim:
Balkányi György, az Emil Frey Magyarország Kft. ügyvezetője
Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban
Szécsényi Gábor, Az Autó [ című magazin] főszerkesztője |
2026. április 14. kedd 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
I/
Mi a stratégia?
Mi az európai autógyártás jövője?
Szerkesztő: Sályi András » bővebben...A kínai autóipar jött és egyszer csak berúgta az ajtót.
Az európai gyártók helyzete megrendült. Ráadásul az összes piacukat fenyegeti a konkurrencia.
De mi történt az évszázados múltra visszatekintő európai autógyárakkal?
Nem észlelték korábban a fenyegető veszélyt?
Ültek a babérjaikon?
Elkényelmesedtek?
És most?
Mi a stratégiájuk a jövőre nézve?
És mi lesz a magyarországi autógyárakkal?
Vendégeim:
Balkányi György, az Emil Frey Magyarország Kft. ügyvezetője
Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban
Szécsényi Gábor, Az Autó [ című magazin] főszerkesztője
fotó:
listcarbrands.com |
2026. április 10. péntek 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Juhász Előd zenetörténész kollégánkkal a Zeneközelben 10+1 című, legújabb könyvéről beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben..."Hiába gondoltam, hogy a két éve megjelent 10. Zeneközelben könyv után pontot teszek a sorozat végére, erre az élet rácáfolt. Mert azóta is - a 2025 októberében, a Szépművészeti Múzeumban bemutatott Életem zeneközelben - Kiválóságok, kalandozások, kulisszák című könyv keletkezésével párhuzamosan - nagyszerű vendégek tisztelték meg műsorunkat a Katolikus Rádióban. Szikrázó gondolataik szinte elsöpörték a még oly szigorúnak vélt "itt a vége" elhatározásomat. Önmagamat becsapva ezért kerülöm meg a kiírást: noha ez már a 11. Zeneközelben kötet, nem így, hanem bújtatva olvashatjuk: 10+1....Aligha csak rajtam múlik, hogy ez lesz-e a legeslegutolsó könyvem, szám szerint immár a nagyvenkettedik!? A legjobb, ha változatlanul várakozásteljesen nézek mindennek elébe. Ez a nyitottság sok mindent takar: kíváncsiságot, alázatot, elfogadást, továbbadási szándékot, köszönetet...."- írja legújabb, a napokban megjelent Zeneközelben 10+1, Emlékezetes beszélgetések egy rádióműsor jeles vendégeivel könyve Szabadkozás című bevezetőjében a szerző.
Juhász Előd zenetörténész, tévés - rádiós műsorvezetővel, kedves kollégámmal, zenei műsorainak és legújabb könyvének szerkesztési elveiről, a zene szeretetéről és megszerettetéséről, az ismeretek megosztásának az öröméről beszélgetünk.
(fotó: Magyar Katolikus Rádió, Veres Ádám, Polcz Péter)
|
2026. április 10. péntek 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Összeállítás az elmúlt hónapok egy-egy érdekes hallgatói kérdésekből. Aki válaszol: Szalay Kornél Géza ügyvéd. |
2026. április 09. csütörtök 17:30 |
|
Kerengő külpolitikai beszélgetések
Trump és az iráni háború
Vendég: Csizmazia Gábor, az NKE John Lukács Intézet tudományos munkatársa
Szerkesztő: Pozsgai Nóra |
2026. április 08. szerda 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
„Szívünk Somogyországé” - Vendégünk Németh Julianna, a Somogyiak Baráti Köre elnöke
Szerkesztő: Sallai Éva » bővebben...Az 1981-ben Budapesten megalakult Somogyiak Baráti Köre célja, hogy a Somogyból elszármazottak számára segítse a szülőföldhöz való kötődést, szervezze a kapcsolattartást és a rendszeres somogyi látogatásokat. A mintegy 300 fős civil szervezet főként budapesti és somogyi rendezvényekkel erősíti a szülőföld iránti hűséget.
Műsorunkban Németh Juliannával, a Somogyiak Baráti Köre elnökével, programjaikról, a tagjaik munkáit bemutató kiállításaikról, könyvbemutatóikról, a közös múzeumlátogatásokról, kirándulásokról, főzőversenyekről beszélgetünk. Fontosnak tartják a kapcsolattartást más civil szervezetek fiatal és idősebb tagjaival, gyermekkoruk somogyi ételei receptjeinek a megőrzését, továbbadását. Németh Julianna, a baráti kör elnöke hangsúlyozza, hogy programjaik nagy részét a tagjaik kezdeményezik, a szervezésbe is bekapcsolódnak, mert úgy vélik, somogyi gyökereiket őrizniük kell, ez öröm és kötelesség is számukra, hiszen „szívünk Somogyországé”.
|
2026. április 08. szerda 17:04 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Dr. Toldi Ottóval, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Dr. Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója Corvinus Egyetemen tartott előadást egyetemistáknak „A magyar energia és klímapolitikai eredményei 2010-2026” címmel. . Erről beszélgetünk elsőként Toldi Ottóval. |
2026. április 07. kedd 17:30 |
|
Kerengő közéleti beszélgetések
Az ostrom. II.
Meg ami utána következett.
Szerkesztő: Sályi András » bővebben...1945 április 4-e. Az úgynevezett felszabadulás napja. Ekkor hagyta el az utolsó német katona Magyarországot - a hivatalos kommunista felfogás szerint.
De már ez is hazugság volt, április 4-ét követően is folytak még a harcok az ország területén. 81 évvel ezelőtt április 7-én is.
Az ostrom: Budapest ostroma. Csak az öregek emlegették így, akik emlékeztek. 1944 karácsonyán kezdődött, és 1945 február 13-ig tartott.
Felrobbantották az összes Duna hidat, rommá lőtték a várost. Miért? Kinek a döntése volt?
Több mint, 81 éve történt.
Vendégem Szakály Sándor, főigazgató; VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár |
2026. április 15. szerda 22:04 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések
Fantomfájdalom
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Fantomfájdalom címmel jelent meg Dr. Margittai Gábor könyve. Az íróval, aki a Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója beszélgetünk.(fotó: Magyar Összetartozás Intézete) |
2026. április 15. szerda 22:30 | Kerengő (ism.) közéleti beszélgetések
Magyar kutatók a nemzetközi élőhely-védelemért
Fülemülesitke kutatás itthon és a Balkánon
Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben...Egy ritkulóban lévő madárfaj vonulását kutatják magyar kutatók immár közel két és fél évtizede. A kutatók a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szervezésében expedíciókat is indítanak Görögországba, Romániába és Albániába, hogy megfigyeljék az öregnádasok ritka és különleges kis nádiposzátája, fülemülesitke elterjedését, állományának változásait. A határokon átívelő tudományos kutatásnak természetvédelmi és társadalmi szempontból is nagy jelentősége van. és igazi magyar sikertörténet, amely a sokszor mostoha körülmények között dolgozó ornitológusok és önkéntesek áldozatos munkájának köszönhető. Vendégünk Németh Ákos, az expedíció vezetője 20 éve követi nyomon a fülemülesitke állományváltozását. |
2026. április 16. csütörtök 17:30 | Kerengő külpolitikai beszélgetések
XIV. Leó pápa Algériában
Hardi Titusz pannonhalmi bencés szerzetes hívtuk fel Algírban
Szerkesztő: Pozsgai Nóra » bővebben...XIV. Leó pápa hétfőn és kedden 2 napos történelmi látogatást tett Algériában. A muszlim többségű észak-afrikai ország egy 4 állomásból álló 11 napos afrikai körút első állomása volt. A katolikus egyházfő Algírban a megbocsátást szorgalmazta a Franciaországgal szembeni függetlenségi háború áldozatainak emlékművénél, Abdel-Madzsid Tebbun elnökkel és az ország vezető hivatalnokaival találkozva pedig felszólította a vezetőket, építsenek az igazságosság és a szolidaritás elvein alapuló társadalmat. A Szentatya Szent Ágoston városába, Annabába is ellátogatott, ahol az alázatosságról és a békéről beszélt. „Isten szíve megszakad a háborúk, az erőszak, az igazságtalanságok és a hazugságok miatt” -- mondta. Ahogy Jean-Paul Vesco, Algír érseke fogalmazott a pápalátogatás után: Az utazás most kezdődik. „Most kezdjük csak felismerni, mi is történt valójában; A pápa látogatása áldás volt, ő elvetette a magot.”
Hardi Titusz, bencés szerzetes a Pannonhalmi Főapátság iskolafenntartó főigazgatója Algériában nőtt föl, és most maga is részt vett a Szentatya algériai látogatásán. A vizit jelentőségéről és élményeiről kérdeztük.
|
2026. április 16. csütörtök 22:30 | Kerengő (ism.) külpolitikai beszélgetések

2026. április 17. péntek 17:04 | Kerengő közéleti beszélgetések
Országgyűlési választás
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... A műsorban végigvesszük, hogy mi történik a választás napjától az új kormány megalakulásáig, és mire érdemes figyelni ebben az időszakban. Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk |