A médiavilág erkölcséről

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.01.21. 18:04

A migráció által érintett Ventimiglia és San Remo püspöke szerint a megkülönböztetés nélküli bevándorlás „nem jó megoldás sem a befogadók, sem a befogadottak számára”.
Szerkesztő: Kövér Tamás

Hiteltelen a Transparency International korrupció érzékelési indexe – ezt mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője sajtótájékoztatóján Budapesten. Mráz Ágoston Sámuel rámutatott: a Transparency International által felhasznált elemzések körbehivatkozzák egymást, ami „módszertani nonszensz”, ráadásul országonként különböző és eltérő számú indexeket vesznek figyelembe, sőt még a vizsgált időszakok sem egyeznek meg, a végeredmény így nem lehet hiteles.

A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain – jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke. Az eljárást komoly viták kísérték, és számos alkalommal érte a közösségi médiumot az a kritika, hogy politikai nyomásra cselekedett, az általa alkalmazott „tényellenőrzés” pedig szelektív, és jórészt a konzervatív vélemények lehalkítására szolgál. A cég vezetői a közelmúltban elismerték, hogy törekvésük „túlságosan messzire ment”.

Eddig az elit szigorú cenzúrával és a kritikusok démonizálásával képes volt elnyomni a növekvő elégedetlenséget. De most ez az ellenőrzés összeomlik az olyan platformoknak köszönhetően, mint Elon Musk X-je, vagy a Telegram -, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy szabadon kifejezzék véleményüket. Mindemellett látványos a Zuckerberg féle pálfordulás, a Facebook irányba állításával, vagy a globalista techcégek Trump mögötti felsorakozása. Trump győzelmének globális dominóhatása volt. És a Net Zero Banking Alliance összeomlásával az amerikai gazdaság szabadabbá válhat az emberellenes, egy világkormány globalista freak show testületei, például az ENSZ által gyakorolt indokolatlan kormányzati vagy nemzetközi szervezeti befolyástól.

Legutóbbi adások:

2025. február 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság rámutatott: Nem minden közügy, amiről a média beszámol, Helytelen közügynek minősíteni egy történést pusztán azért, mert azt médiafigyelem övezi
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 21.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A migráció által érintett Ventimiglia és San Remo püspöke szerint a megkülönböztetés nélküli bevándorlás „nem jó megoldás sem a befogadók, sem a befogadottak számára”.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 07.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egy könyvről, amely szerint sajtószabadság nélkül demokrácia sincs

Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 24.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A mesterséges intelligencia sem tudja, hol van Attila hun király sírja, mert hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 10.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nem véletlen, hogy Donald Trump hivatalba lépését követően szeretné helyre rakni a cenzúra ügyét
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Tanulságos a visszatekintés arra, hogy még Donald Trump győzelme előtt miféle megállapításokra jutott a médiakutatás…
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 29.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Áthallások - a Kommunizmus Bűnei Alapítvány konferenciájának előadásai kapcsán a médiavilágból
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. október 01.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Tovább provokál a párizsi olimpia megnyitójának rendezője, szerinte Szent Johanna transzvesztita volt...
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2025. február 18.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. február 18.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. március 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. március 04.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: