Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.04.29. 15:04

kulturális paletta
Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész járt nálunk;
Baráth Emőke és az Anima Musicae Kamarazenekar - a Grandioso sorozat zárókoncertje a Zeneakadémián;
Templomi beatzenekar a Don Bosco Közösségi Házban - a Credo együttes koncertje

Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművészt, a Budapesti Fesztiválzenekar tagját, valamint a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanárát a közelmúltban tagjai közé választotta a Magyar Művészeti Akadémia. Erről, valamint a tanításról, illetve a Teodor Currentzis által alapított Utópia zenekarral való együttműködésről is kérdezte Tóth Zsófia Bazsinka Józsefet, aki a Budapesti Fesztiválzenekarral lép fel annak próbatermében május 5-én, vasárnap 17 órakor. A cím: Budapest, III. kerület, Selmeci utca 14. Jegyek a zenekar honlapján válthatók, a www.bfz.hu oldalon.

A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar 2010-ben alakult meg a Zeneakadémia növendékeiből, a fiatal együttes pedig azóta olyan nívós koncerttermekben lépett fel külföldön is, mint a bécsi Musikverein, a berlini Philharmonie, a lipcsei Gewandhaus vagy a szardíniai Teatro Verdi. A jelenleg is igencsak foglalkoztatott zenekar a Grandioso bérletsorozat keretében ad koncertet május 16-án a világhírű szopránénekessel, Baráth Emőkével. A most először megvalósuló együttműködésről, valamint az Anima Musicae további májusi fellépéseiről is kérdezte G. Horváth Lászlót, az együttes művészeti vezetőjét Szentimrei Kristóf.

A Credo együttes magyar templomi beatzenekar, mely 1972 és 1985 között a Budapest-Krisztinavárosi templomban zenélt, azóta pedig alkalomszerűen lépnek fel. Legközelebb május 4-én, szombaton 18 órakor adnak koncertet Budapesten, a Don Bosco Közösségi Házban. Becker Gáborral, az együttes vezetőjével Fülöp Tamás készített interjút.

Legutóbbi adások:

2024. május 08.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Gável András és Gável Gellért koncertje rádiónk nyílt napján a Katolikus Rádió aulájában. (Élő közvetítés)
Szerkesztő-műsorvezető: Szikora József
» bővebben...
2024. május 07.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Május 13-án kezdődik a 31. Szent István Könyvhét;
A Szűzanya római főtemploma: a Santa Maria Maggiore-bazilika;
Kultúrmorzsa rovat:zenei programok
» bővebben...
2024. május 06.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Színek Világa - a Jászság Népi Együttes és a Khamoro Táncszínház produkciója a RaM-ban;
Három Vámos - egy fényképész család történetét bemutató tárlat látható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban;
Uros apát és műve - időszaki kiállítás nyílt Pannonhalmán
» bővebben...
2024. május 03.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. május 02.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Valóságshow a színpadon - avagy Lear király másképp
Operett, gyermekopera, musical, jazz – zenés ajánlatok a hétvégére
Ez a divat! – babák a népviselettől a rokokón át Kossuth Lajosig

» bővebben...
2024. május 01.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Schirilla György mesekönyve, XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé Kecskeméten, II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál
» bővebben...
2024. április 30.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
» bővebben...
2024. április 29.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész járt nálunk;
Baráth Emőke és az Anima Musicae Kamarazenekar - a Grandioso sorozat zárókoncertje a Zeneakadémián;
Templomi beatzenekar a Don Bosco Közösségi Házban - a Credo együttes koncertje
» bővebben...
2024. április 26.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. április 25.
csütörtök
15:04
MITEM_2024.jpgAkvarell
kulturális paletta
„Színház az egész világ” – megszámlálhatatlan hányszor idézték már Shakespeare-től ezt a sort. Ám ez most úgy igaz, hogy színház az egész Akvarell. A részletek a következők: Külföldi műhelyek Budapesten; Színészlegendák; Hétvégi előadás-ajánló.
» bővebben...


Következő adások:

2024. május 09.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Gável András és Gável Gellért koncertje rádiónk nyílt napján a Katolikus Rádió aulájában. (Élő közvetítés)
Szerkesztő-műsorvezető: Szikora József

» bővebben...
2024. május 09.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Él a zene! nap, Hegyvidéki Kulturális Szalon programjai, Kulturmorzsák

» bővebben...
2024. május 10.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Él a zene! nap, Hegyvidéki Kulturális Szalon programjai, Kulturmorzsák

» bővebben...
2024. május 10.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. május 11.
szombat
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Partnereink: