A vasárnap muzsikusa

Kiskorúak és felnőttek fejlődését, érdeklődését szolgáló, ismereteit gazdagító műsor, oktató célzattal. Az adott év évfordulós zeneszerzőinek, előadóinak, műveinek rövid méltatása után, a családok vasárnapjainak hangulatához illő zenei összeállítás.

Elhangzott: 2022.12.11. 09:04

Adás információk:

A katolikus szimfonista
Szerkesztő: Marton Árpád

Archívum: hallgassa meg!

Advent harmadik vasárnapjának muzsikusa egy olyan komponista, aki kifejezetten katolikus szerzőnek mondható. Az 1824 és 1896 között élt Anton Bruckner egy felső-ausztriai egyházzenész család gyermekeként látta meg a napvilágot, és ez a tény egész életére nézve döntő hatással volt. Gyermekkorától fogva orgonált, énekelt a templomi kórusban, majd zenei tanulmányainak középpontjában is a régi egyházi szerzők legfőbb kompozíciós technikája, az ellenpont állt. Nem csupán liturgikus műveit, de a szimfonikus zenét is afféle vallásos alkotásnak tekintette. Talán emiatt is övezte számos ellentmondás: miközben rajongott Wagner muzsikájáért, ő maga a klasszikus formai elvek jegyében írta meg hatalmas szimfóniáit. Linzi orgonista működését követően 1868-tól Bécsben élt, konzervatóriumi majd akadémiai tanárként működött, korának egyik legismertebb orgonaművészeként turnézott, szerzeményeiben pedig utoljára virágoztatta föl a bécsi klasszikát. 1883-ban befejezett 7., E-dúr szimfóniája, amelyet Nikisch Artúr mutatott be Lipcsében, első ízben hozott Bruckner számára valódi sikert. Kezdőtételét, amely Wagner halála okán idézeteket hoz a Niebelung-tetralógiából, most Georg Tintner vezényli a Skót Királyi Szimfonikusok élén.

Bruckner szimfonikus életművének bemutatását az 1877-ben, hosszas kompozíciós munka után befejezett, ám csak 1894-ben bemutatott 5., B-dúr szimfónia idilli szépségű Adagiójával folytatjuk. A Skót Királyi Szimfonikusok élén továbbra is Georg Tintner.

Anton Brucknertől mára 2., e-moll miséjének Gloria és Credo tételével búcsúzunk. A berlini Szent Hedvig Székesegyház Énekkarát és a Berlini Filharmonikusokat Karl Forster vezényli. Minthogy a mise liturgikus használatra íródott, a partitúra nem tartalmazza a Gloria kezdőszavait, amelyeket a miséző pap intonált.

Legutóbbi adások:

2023. január 22.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Német-skót-orosz zenei csúcstalálkozó
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 15.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Az akkordok színei
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 08.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Offenbach - a léha romantikus
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 01.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Madrigálok az Istenanyához
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. december 25.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Pásztorok és királyok Karácsonya
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. december 18.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szimfóniák Isten dicsőségére
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. december 11.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
A katolikus szimfonista
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. december 04.
vasárnap
9:04
K__gy___u._1..jpgA vasárnap muzsikusa
Sebők 100
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. november 27.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Győr zenei öröksége
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. november 20.
vasárnap
9:04
K__gy___u._1..jpgA vasárnap muzsikusa
Sebők-legendák
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...


Következő adások:

2023. január 29.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerenád - romantikus módra
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2023. február 05.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Bruch-ritkaságok
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2023. február 12.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád
2023. február 19.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád
2023. február 26.
vasárnap
9:04
A vasárnap muzsikusa
Szerkesztő: Marton Árpád

Partnereink: