Az öröm útján
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Emlékezés Simon András grafikusművészre
Szerkesztő: Hámori Kinga
A nagyböjti szent negyven napot követően, Húsvét után újabb negyven nap következik a mennybemenetelig, illetve ötven Pünkösdig, mely megpróbál minket belendíteni az örömbe. Ez az öröm útja, mely stációról-stációra Jézusnak a tanítványaival való találkozásait idézi elénk.
Az öröm útjának állomásait Simon András grafikusművész is megrajzolta, aki nagyhét előtt, március 23-án szerető családja körében hunyt el. Névjegyévé vált, egyetlen vonallal megrajzolt, mély Krisztus-hitet kifejező grafikáival új utakat nyitott a magyar grafikusművészet történetében. A most következő 2018-ban készített beszélgetést annak kapcsán is készítette vele Hámori Kinga, hogy abban az évben a családbarát és keresztény értékek közvetítésén alapuló több évtizedes grafikusművészi pályája elismeréseként átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
Simon András emlékét megőrizve, most Vele járjuk végig az Öröm útját!
Fotó: simongaleria
Kapcsolódó képek:
![]() |
Legutóbbi adások:
2024. június 09. vasárnap 22:04 |
![]() |
Európai Parlamenti és Önkormányzati Választások 2024 Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélget a szerkesztő, Pécsi Krisztina. |
2024. június 09. vasárnap 21:04 |
![]() |
Európai Parlamenti és Önkormányzati Választások 2024 Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélget a szerkesztő, Pécsi Krisztina. |
2024. június 09. vasárnap 20:04 |
![]() |
Európai Parlamenti és Önkormányzati Választások 2024 Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélget a szerkesztő, Pécsi Krisztina. |
2024. május 26. vasárnap 7:25 |
![]() |
Hallgatóink mondták A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által immár 20 éve létrehívott és működtetett rádiónk a közelmúltban a kerek évforduló alkalmából Nyílt napot tartott. A hozzánk látogató vendégeink közül többeket arra kértünk, hogy mondják el, mit gondolnak a rádiónkról, melyik a kedvenc műsoruk. » bővebben... |
2024. május 25. szombat 8:25 |

2024. május 24. péntek 15:55 |
![]() |
Hallgatóink mondták Múlt héten a Szent István Könyvhétre felállított pavilonunknál lehetőségünk volt személyesen találkozni hallgatóinkkal. Ezen a héten ezekből a beszélgetésekből is szemezgetünk. |
2024. május 24. péntek 8:52 |
![]() |
Hallgatóink mondták A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által immár 20 éve létrehívott és működtetett rádiónk a közelmúltban a kerek évforduló alkalmából Nyílt napot tartott. A hozzánk látogató vendégeink közül többeket arra kértünk, hogy mondják el, mit gondolnak a rádiónkról, melyik a kedvenc műsoruk. » bővebben... |
2024. május 23. csütörtök 10:25 |

2024. május 22. szerda 8:52 |
![]() |
Hallgatóink mondták Múlt héten a Szent István Könyvhétre felállított pavilonunknál lehetőségünk volt személyesen találkozni hallgatóinkkal. Ezen a héten ezekből a beszélgetésekből is szemezgetünk. » bővebben... |
2024. május 21. kedd 15:45 |
![]() |
Hallgatóink mondták A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által immár 20 éve létrehívott és működtetett rádiónk a közelmúltban a kerek évforduló alkalmából Nyílt napot tartott. A hozzánk látogató vendégeink közül többeket arra kértünk, hogy mondják el, mit gondolnak a rádiónkról, melyik a kedvenc műsoruk. |