Zenei kincsestár

A magyar és a világ zeneirodalma gazdag lehetőséget kínál olyan összeállításokra, amelyek – a késő este hangulatához illeszkedve – jól segítik az igényes hallgató megpihenését.

Elhangzott: 2022.12.06. 23:30

Adás információk:

Zenék a puttonyban
Szerkesztő: Marton Árpád

Archívum: hallgassa meg!

! Minthogy Mikulás napja elsősorban a gyermekek várva-várt ünnepe, ezen az estén mi is gyerekeknek szánt zenei csemegéket szedegetünk elő zenei puttonyunkból. Elsőként Rév Lívia játszik négy tételt Debussy Gyermekkuckó című sorozatából. A ciklust Debussy háromesztendős kislányának, Chouchounak írta az alábbi dedikáció kíséretében: „atyai szabadkozással az elkövetkezendőkért”. A most fölhangzó tételek: Doktor Gradus ad Parnassum; Jimbo, a játékelefánt bölcsődala; Babaszerenád és befejezésül, Mikulás napjához illő módon a Táncoló hópelyhek.

Gabriel Fauré Dolly szvitje ugyancsak a gyermekszobák mesebeli világát idézi meg. Fauré 1896-ban írta a szvitet egy szívéhez közel álló neves francia énekesnő, későbbi felesége kívánságára, kislánya örömére. Minden egyes tétel a Dolly nevű kislány életének egy-egy mozzanatára utal: a szvitet indító bölcsődal után megismerhetjük Dolly Miau becenevű testvérét, sétálhatunk egy újesztendei ajándékba kapott kertecske virágágyásai között, szemtanúi lehetünk egy Kitty nevű öleb keringőjének, de vár ránk egy kis szomorkodás is, míg végül spanyol kavalkádban vigasztalódhatunk. A zongora négykezesre írott Dolly-szvit zenekari változatát az RTE Sinfonietta és John Georgiadis fölvételéről halljuk.

Legutóbbi adások:

2023. február 03.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Énekesek patrónusa
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 02.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
Ajándék a hűséges Hallgatóknak
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. február 01.
szerda
23:30
M2.jpgZenei kincsestár
Búcsú Ábrahám Mariann (1933 - 2023) zongoraművésztől
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 31.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
Csodagyermekek egymás közt
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 30.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
1697. január 30-án született Johann Joachim Quantz zeneszerző és fuvolaművész.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2023. január 29.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Összeállítás Joseph Lanner szerzeményeiből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. január 28.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
136 esztendővel ezelőtt született Arthur Rubinstein zongoraművész
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. január 27.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Händel - mozarti profizmussal
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2023. január 26.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
78 éve született Jacqueline du Pré brit csellóművész
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2023. január 25.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
A fölfedezés gyönyörűsége
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...


Következő adások:

2023. február 04.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
Csellómuzsika
Szerkesztő: Szakács Emese

» bővebben...
2023. február 05.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Válogatás Carl Philipp Emanuel Bach műveiből
Szerkesztő: Szakács Emese

» bővebben...
2023. február 06.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
1497. február 6-án hunyt el Johannes Ockeghem németalföldi zeneszerző.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

» bővebben...
2023. február 07.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
A Múzsák ideje
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2023. február 08.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Haydn, Mozart - és Lucifer...
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...

Partnereink: