Akvarell

Elhangzott: 2022.09.22. 09:04

Adás információk:

kulturális paletta

Via Lucis – ott kezdődik, ahol a keresztút véget ért
Egy színház és benne az ország – jegyzet
Egy nem hervadó Liget - különleges társulat Újszegeden
Szerkesztő: Nagy György András

Archívum: hallgassa meg!

Péliföldszentkereszt. A Gerecse keleti nyúlványán található település ismert egyrészt csodálatos természeti adottságairól, másrészt arról, hogy itt működik a szaléziak „szellemi erőműve” a szerzeteseknek valamint a lelki töltekezésnek és az ifjúsági továbbképzésnek otthont adó rendház. Újabb lehetőség, hogy itt ismerheti meg mindenki a jámborsági gyakorlatban is csak néhány évtizedes
múltú Örömutat. Ez a másfajta kálvária is stációkból áll, s ugyanúgy bejárható. De már nem a szenvedéstörténetet mutatja meg, hanem az itteni domborműveket megformáló Kossuth-díjas szobrászművész, Párkányi Raab Péter szerint éppen annak célját érzékelteti.

„Van végtelenség is, ha pillanat van.” Márai Sándort idézi a róla elnevezett teátrum honlapja. Mindazt, ami az új intézmény kapcsán benne felidéződött Oláh Zsolt foglalta jegyzetbe.

Erzsébet – a királyné valamint a szent nevét és emlékét Újszegeden egy plébániatemplom és egy liget is őrzi. Az utóbbit, mármint a Ligetet nem véletlenül választotta nevének egy olyan színtársulat, amely saját múltjában a nyugat-európai színjátszás történetét idézi, hiszen előzménye egy passiójáték volt. Marton Árpád a csütörtökön induló Katolikus Társadalmi Napok alkalmából kereste fel a Tisza-parti városban a már szinte intézményi rangra emelkedett csapatot.

Kapcsolódó képek:

DSC01597.jpg

    

Legutóbbi adások:

2022. szeptember 23.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Napokhoz kapcsolódó műsoraink ajánlója
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
2022. szeptember 22.
csütörtök
9:04
DSC01597.jpgAkvarell
kulturális paletta

Via Lucis – ott kezdődik, ahol a keresztút véget ért
Egy színház és benne az ország – jegyzet
Egy nem hervadó Liget - különleges társulat Újszegeden
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2022. szeptember 21.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Borostyán népdalkör, Tanulmánz a nőkről: bemutató a Vidám színpadon, Derengő városmult: Koppány Zsolt esszékötete
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2022. szeptember 20.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Generazioni - Kiállítás olasz könyvillusztrátorok munkáiból a Deák 17-ben
Emlékkiállítás Olescher Tamásról a Vizivárosi Galériában
Tündöklő Jeromos - A Nemzeti Színház előadása
Szerkesztő: Tóth Zsófia
2022. szeptember 19.
hétfő
9:04
nfz.jpgAkvarell
kulturális paletta

Nemzeti Filharmonikusok új évad (Herboly Domonkos) | Ha megtapsolom a harangot (Fodor Orsolya, Illés Haibo) | Kultúrmustra (Vigilia - 2022. 09.)
Szerkesztő: Egri Bálint
» bővebben...
2022. szeptember 16.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét Akvarelljeiből válogatva ma a szentbékkállai Pajtamúzeumot, a szentendrei Mank Galériában Horváth Lóczi Judit kiállítását és balatonalmádiban Domján Róbert kis, elképesztő műalkotásait ajánljuk figyelmükbe.
Szerkesztő: Szabó Csilla
2022. szeptember 15.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Ars sacra

Szerkesztő: Gerbei Anita
» bővebben...
2022. szeptember 14.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Domján Róbert, Jurták és kolostorok: mongol művészeti kiállítás, Kulturmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2022. szeptember 13.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Lakatos György hegedűművész és Czene Rudolf zongoraművész szonátaestje a Budapest Music Centerben;
Kultúrmorzsa rovat;
valamint Horváth Lóczi Judit tárlata október 8-ig a Szentendrei Mank Galériában

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2022. szeptember 12.
hétfő
9:04
bert__k3.jpgAkvarell
kulturális paletta

EthnoZoom - díjat nyert a Néprajzi Múzeum alkotása; Az önkívület határán - könyv készül Bertók Lajos színművészről; Kultúrmustra: Kulter.hu
Szerkesztő: Ungvári Judit
» bővebben...


Következő adások:

2022. szeptember 26.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Out of twister performanszkiállítás (Illés Haibo, Melykó Richárd) | Habiszti - táncelőadás a cigány holokauszt témájában (Sárközi Gyula) | Kultúrmustra (Parnasszus, 2022./4.)
Szerkesztő: Egri Bálint

» bővebben...
2022. szeptember 26.
hétfő
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Out of twister performanszkiállítás (Illés Haibo, Melykó Richárd) | Habiszti - táncelőadás a cigány holokauszt témájában (Sárközi Gyula) | Kultúrmustra (Parnasszus, 2022./4.)
Szerkesztő: Egri Bálint

» bővebben...
2022. szeptember 27.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2022. szeptember 27.
kedd
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2022. szeptember 28.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Partnereink: