Zenei kincsestár

Elhangzott: 2022.06.26. 23:30

Adás információk:

89 évvel ezelőtt született Claudio Abbado karmester
Szerkesztő: Szakács Emese

Archívum: hallgassa meg!

Apja az ismert hegedűművész, Michelangelo Abbado volt. Tanulmányait szülővárosában,
a Milánói Konzervatóriumban és a Bécsi Zeneakadémián végezte, 1968-tól 1986-ig a Milánói Scala karmestere, és művészeti igazgatója volt. Nemzetközi ismertségre akkor tett szert, amikor 1963-ban megnyerte a Dimitri Mitropulosz emlékére rendezett karmesterversenyt: lehetőséget kapott, hogy 5 hónapig a New York-i Filharmonikusokkal dolgozzon. Hamarosan elismert együttesek zeneigazgatójaként tevékenykedett: a Londoni Szimfonikus Zenekarban, az Európai Közösségek Ifjúsági Zenekarában, a Bécsi Állami Operában, a Bécsi Filharmonikusoknál. Őt választották Herbert von Karajan utódjaként a Berlini Filharmonikusok élére, majd átvette a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetését is. Lemezfelvételeivel a legnagyobb díjakat nyerte el. Az ifjúság sorsát kezdettől szívén viselte: 1978-ban megalapította a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart és az Európai Kamarazenekart. Műsorperceinkben ez utóbbi együttessel készült Schubert műveket: a Rosamunda nyitányt és a Balettzenét idézzük fel.

Legutóbbi adások:

2022. augusztus 15.
hétfő
23:30
  Zenei kincsestár
Nagyboldogasszony ünnepének tiszteletére Giovanni Pierluigi da Palestrina: Missa Assumpta est Maria című misekompozícióját hallgatjuk meg.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2022. augusztus 14.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Dvorzsák: E-dúr vonósszerenád Op.22
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 13.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
Válogatás Mosonyi Mihály kamarazenéjéből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 12.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Pascali magány
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 11.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
187 évvel ezelőtt született Beliczay Gyula zeneszerző
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 10.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Beethoven - Bachul
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 09.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
„A reneszánsz reneszánsza.”
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
2022. augusztus 08.
hétfő
23:30
Zenei kincsestár
1940. augusztus 8-án született Gregor József operaénekes.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
» bővebben...
2022. augusztus 07.
vasárnap
23:30
Zenei kincsestár
Válogatás Manuel de Falla szerzeményeiből
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...
2022. augusztus 06.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
Robert Volkmann: Visegrád - 12 zenei költemény op.21
Szerkesztő: Szakács Emese
» bővebben...


Következő adások:

2022. augusztus 16.
kedd
23:30
Zenei kincsestár
Háborús idők - békeidők...
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 17.
szerda
23:30
Zenei kincsestár
Fátyolos finomság
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 18.
csütörtök
23:30
Zenei kincsestár
Az Antillák zenéje
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 19.
péntek
23:30
Zenei kincsestár
Pengetős Scarlatti
Szerkesztő: Marton Árpád

» bővebben...
2022. augusztus 20.
szombat
23:30
Zenei kincsestár
"Idvezlégy Bódog Szent István királ! "
Szerkesztő: Szakács Emese

» bővebben...

Partnereink: