Akvarell

Elhangzott: 2022.06.22. 09:04

Adás információk:

kulturális paletta

VII. Bőköz fesztivál, Erdő Zoltán tárogatóművész, Várkert Akusztik: FollowTheViolin & FMaN koncert
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Archívum: hallgassa meg!

A VII. Bőköz fesztivál sajtótájékoztatóján elhangzott Andrásfalvy Bertalan gondolata, amely szerint napjaink társadalmának legnagyobb hiányossága az emberi kapcsolatok gyengesége: egymással, a természettel és Istennel. Ezt a hiányt is hivatott pótolni a VII. Bőköz Fesztivál, amely az Ormánság 4 településén, Kémesen Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehin látja vendégül a kultúrára éhezőket. Az esemény örökös tiszteletbeli fővédnöke Prof. Dr. Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató. A sajtótájékoztató után Pataki Andrást, Jászai-díjas rendezőt, a fesztivál igazgatóját kérte mikrofonhoz Gerbei Anita.

A tárogató régi magyar hangszer, úgy mondják, „a magyar lélek hangja”. A két világháború között még létezett tárogató-együttes, ma már az is ritkaságszámba megy, ha valaki felismeri a hangját. Az pedig még ritkább, hogy az eredeti klasszikus repertoárt halljuk egy tárogatóművésztől. A napokban a Trianoni Szemle utolsó számát mutatták be a szerkesztők a Vigadóban, ott szerepelt az Erdélyi Magyar Örökség-díjjal idén kitüntetett Erdő Zoltán tárogatóművész, akivel Kövesdy Zsuzsa beszélgetett.

A Várkert Akusztik sorozata nyári, szabadtéri változatában ezúttal a lounge kedvelői felé fordul és a hazai elektronikus zenei szcéna nagy öregjeit és legújabb tehetségeit mutatják be a Várkert Bazár Öntőház udvarán. Az első estén egy rutinos duó lép. Egyikük Farkas Izsák hegedű szakon végzett a Liszt Ferencen Egyetemen és hamar az elektronikus hegedű felé fordult, amelyen loopolással játszik egy sajátosan élő, improvizatív zenét. Az ismerős dallamok becsempészésével teszi könnyen befogadhatóvá a műsorát. Ezen a koncerten Fman-nel játszik, aki szintén loopol. Farkas Izsákot Szabó Csilla kérdezte.


    

Legutóbbi adások:

2022. augusztus 16.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta

> Augusztus 20: a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 56 éves születésnapjának ingyenes rendezvénye;
> Vertigo filmhét Budapesten kívül több helyszínen is augusztus második felében;
> Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2022. augusztus 15.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Rippl-Rónai-kiállítás Zalaegerszegen; új évad a Nemzeti Színházban; Kultúrmustra: Magyar Napló
Szerkesztő: Ungvári Judit
» bővebben...
2022. augusztus 12.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta

MMA - Tamási Áron-kiállítás; 100 magyar dokumentumfilm - új kötet; a jövő évad tervei a Győri Nemzeti Színházban
Szerkesztő: Ungvári Judit
» bővebben...
2022. augusztus 11.
csütörtök
9:04
Teleki_Mikl__s.jpgAkvarell
kulturális paletta

Csöpi és a többiek – filmek testesttől-lelkestől
Színház és szabadság? – avagy a hadifoglyok és a Csárdáskirálynő
Orgona a Balaton körül – Muzsika vezérfonallal

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2022. augusztus 10.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Nyemcsók János, Piramis koncertek nyáron és ősszel,
Körner András: Költők a kabaréban,
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2022. augusztus 09.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Tamási Áron kerítéskiállítás és a magyar kerékpárversenyek története
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2022. augusztus 08.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Győri Nemzeti Színház - új évad; Péntek Róbert költő; Kultúrmustra: Napút
Szerkesztő: Ungvári Judit
» bővebben...
2022. augusztus 05.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb beszélgetésit idézzük fel. Szó lesz az 1 bor 1 vers pályázatról, a Kőfesztről és a 2. Debreceni Ünnepi Játékokról.
Szerkesztő: Tóth Zsófia
2022. augusztus 04.
csütörtök
9:04
Bugly.jpgAkvarell
kulturális paletta

- Galéria Lénia
- 100 magyar dokumentumfilm
Szerkesztő: Gerbei Anita
» bővebben...
2022. augusztus 03.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta

JaMese szabadtéri, ingyenes koncert a Virág Benedek Házban, Egymás Otthonai - Ady-emlékest az Ady Emlékmúzeumban
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...


Következő adások:

2022. augusztus 17.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta

Kutas László kiállítás Leányfalun, Gombos Lajos és Sprenc Balázs az üvegfotózás, Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2022. augusztus 17.
szerda
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Kutas László kiállítás Leányfalun, Gombos Lajos és Sprenc Balázs az üvegfotózás, Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2022. augusztus 18.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2022. augusztus 18.
csütörtök
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2022. augusztus 19.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Szabó Csilla

Partnereink: