Magvetés

Elhangzott: 2022.04.11. 17:04

Adás információk:

hitéletünk krónikája
Ökológia és szegénység
Keresztény roma szakkollégium húsvéti készülete
Fiatalok böjtje - Regnum Marianum
Nagyheti események
Szerkesztő: Madocsai Bea

Archívum: hallgassa meg!

Folytatódott az Átfogó ökológia című fórumsorozat a budapesti Párbeszéd Házában a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémián. Az április 7-i alkalmon Vecsei Miklós szociálpolitikus és Rosta Gergely szociológus beszélt. Ez utóbbit kérdezte Pozsgai Nóra, méghozzá az ökológia és a szegénység viszonyáról.

A szegedi keresztény roma szakkollégium fiataljai lelki nappal is készülnek húsvétra. Tráser László a szakkollégium lelki vezetőjét, egyetemi lelkészt szólaltatta meg.

A Regnum Marianum közösség Vöcsök nevű gödi csapatához látogatott Kristek Zsófia, ahol az idei böjtről, valamint a nagyhét és a húsvét megéléséről kérdezte a fiatalokat.

Pákozdi István plébános, aki hosszú ideig egyetemi lelkészi szolgálatot látott el, április 5-én hunyt el. István atya liturgikus szakemberként néhány éve mondta el hallgatóinknak a szent három nap eseményeit, ezt halljuk korábbi felvételünkről.
Pákozdi István atya temetésére gyászmise keretében kerül sor április 30-án a felsőkrisztinavárosi templomban.


    

Legutóbbi adások:

2022. június 27.
hétfő
17:04
IMG_20220530_110058.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2022. június 20.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Három pünkösdi esemény - Benyik György
A karizmák ünnepén - cigánypasztoráció és tanúságtétel
Lelkigyakorlat házaspároknak - Gregor házaspár és Ruskó Norbert
Pro-life műsor az EWTN katolikus tévében - Keresztes Ilona

Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...
2022. június 13.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Beszélgetőtársaink a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, Székely János és segédpüspöke, Fekete Szabolcs Benedek

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2022. június 06.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Madocsai Bea
2022. május 30.
hétfő
17:04
ugronkicsi2.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Nyolcvanasok
Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2022. május 23.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Emmausz képzés - Kispál Rita nővér és Gerencsér házaspár
70 éves születésnap pünkösdkor - Benyik György teológus professzor
Az ima motivációs hátterének vizsgálata - Endrédy Balázs
Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...
2022. május 16.
hétfő
17:04
IMG_20220509_074857.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

A segítségről
Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2022. május 09.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Plébániai bölcsőde és iskolai hitoktatás - Thorday Attila
ErőFORRÁSaink felé - Kovács Éva, Oázis
Váltás a cigánypasztoráció élén - Dúl Géza, Lakatos Péter, Bángi-Magyar Anna
Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...
2022. május 02.
hétfő
17:04
IMG_20220424_150521.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

A boldogság nyomában
Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2022. április 25.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

A feltámadás hatása - Benyik György
Berenner János film
„Feltámadás, Hit-Zene, Teremtés” - Sándor Antal, Gajdóczki Zsuzsanna

Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...


Következő adások:

2022. július 04.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Magyar passió - beszélgetés a filmről (Eperjes Károly, Soós Viktor, Sztankó Attila)
Szerkesztő: Madocsai Bea

» bővebben...
2022. július 04.
hétfő
22:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája

Magyar passió - beszélgetés a filmről (Eperjes Károly, Soós Viktor, Sztankó Attila)
Szerkesztő: Madocsai Bea

» bővebben...
2022. július 05.
kedd
2:00
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája

Magyar passió - beszélgetés a filmről (Eperjes Károly, Soós Viktor, Sztankó Attila)
Szerkesztő: Madocsai Bea

» bővebben...
2022. július 11.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Visy László
2022. július 11.
hétfő
22:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Visy László

Partnereink: