Édesanyám főztje

Elhangzott: 2020.12.13. 11:30

Adás információk:

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Archívum: hallgassa meg!

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” – jelenti ki társainak a fogolyként hajózó Pál. Szavai beigazolódnak: csak a vízijármű vész el, a rajta utazók mind megmenekülnek. Számunkra most az Apostolok Cselekedeteiben leírt történet helyszíne az érdekes. Egy európai szemmel is aprócska terület, amely hosszú és gazdag történelme során a XX. században nyerhette el függetlenségét. Ennek egyik állomása volt a köztársaság kikiáltása 1974-ben. Azóta december 13-a kiemelt ünnepnap, különös módon egybeforrva a fényt nevében is hordó Lucával. A szabadság kiteljesedése ismét a hajózáshoz köthető, mégpedig a brit flotta későbbi távozásához. A baloldali közlekedést azonban maradt Máltán, mint ahogy megőrizte az ország az egyetlen latin betűkkel írt sémi eredetű nyelvet és azt a szellemiséget, amelyben az egykori arab lakosok békésen tértek át a keresztény hitre. Úti- és ételkalauzunk ma Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője.

Kép: A mindössze 100 méter hosszú Szent Pál-sziget Málta egyik öblében /M.J. Publications Ltd/

Kapcsolódó képek:

SzentP__lsziget.jpg

Legutóbbi adások:

2021. január 17.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Pál Amanda
Falusi Libák Cukrászműhely - Fülöp Cili és Édl Sári
» bővebben...
2021. január 10.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei Szerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
2021. január 03.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Francia tájak ételei: Bretagne, Korzika, Vallónia
» bővebben...
2020. december 27.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
2020. december 20.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Molnár Zsuzsanna
2020. december 13.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
2020. december 06.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Pest megye ízei
» bővebben...
2020. november 29.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila


» bővebben...
2020. november 22.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Pál Amanda
Ruzsányi Dániel, Zabrakadabra
» bővebben...
2020. november 15.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...


Következő adások:

2021. január 23.
szombat
21:04
Édesanyám főztje (ism.)
Szerkesztő: Pál Amanda
Falusi Libák Cukrászműhely - Fülöp Cili és Édl Sári

» bővebben...
2021. január 24.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
2021. január 30.
szombat
21:04
Édesanyám főztje (ism.)
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
2021. január 31.
vasárnap
11:30
Édesanyám főztje
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Palacsinta!
Édesen és sósan, francia módra és magyarosan

» bővebben...
2021. február 06.
szombat
21:04
Édesanyám főztje (ism.)
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Palacsinta!
Édesen és sósan, francia módra és magyarosan

» bővebben...

Partnereink: