Ádáz csatákkal a jövő évi olimpiáért" />

Sportkrónika

Elhangzott: 2020.11.23. 16:04

Adás információk:

Szerkesztő: Nagy Imre
KELETI 100-"Mert szeretek élni"
Ádáz csatákkal a jövő évi olimpiáért

Archívum: hallgassa meg!

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. A századik születésnapját január 9-én tölti be.
Az idei Ezüstgerely művészeti pályázaton A Prokopp c. könyvvel díjazott Dávid Sándor és Dobor Dezső szerzőpáros giga munkába kezdett, amikor már egy éve nekilátott, hogy megénekelje a bajnoknő eddigi közel száz évének történetét.
A könyvben Keleti 36 egykori sporttársa nyilatkozik a ""világ nyolcadik csodájaként"" is aposztrofált tornászról, itthonról és külföldről. A könyv címe KELETI 100 ""Mert szeretek élni!""Fábián István riportja.
. A kilenc nyári és egy téli olimpiát megjárt riporter Radnóti László elkötelezetten és éberen figyeli az olimpizmus minden mozzanatát,eseményét. Szerinte - és a dolgok mai állása szerint - világszerte készülhetnek a sportolók, mert addigra bízvást meglesz az első győztes: az ember,aki legyőzte a világjárványt. E zért a júliusi-augusztusi szuperesemény örömünnepnek ígérkezik,márpedig ez igen jól eladható az egész földön. Csak éppen a színfalak mögött kell addig is ádáz csatákat vívni - erről beszél most a jegyzetében kollégám.

Kapcsolódó képek:

__GI_N__NI.jpg

Legutóbbi adások:

2021. január 25.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Ezüstérmet szerzett a gyorskorcsolyázó Krueger John-Henry
A szurkolók igazságtalanak a bírókkal.- Radnóti László jegyzete

» bővebben...
2021. január 18.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Továbbjutott férfi kézilabda válogatottunk az egyiptomi világbajnokságon.
Drága a labdarúgás és drága a futballista.
» bővebben...
2021. január 11.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Olimpiai ezüstérmes Firts Lady
Mi a titka a vereségnek?
» bővebben...
2021. január 04.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
» bővebben...
2020. december 28.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Az év sportolója és edzője Debrecenből
Tények a sportbiztosítás szemszögéből- Radnóti László jegyzete
» bővebben...
2020. december 21.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Berkesi Judit sportriporter: Amit kapunk, az minden ajándék."
Tovább szürkűl a Forma-1? -Radnóti László jegyzete
» bővebben...
2020. december 14.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Sakkolimpia 2024-ben Budapesten
Sport-etika vagy UNFAIR PLAY?
» bővebben...
2020. december 07.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
A leghíresebb vizilabda csatát 64 évvel ezelőtt vívták a magyarok.
Futballakadémiák egykor és most.

» bővebben...
2020. november 30.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
Keleti Ágnes a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka
Az újori olimpia a sport tiszta voltáról szólt?

» bővebben...
2020. november 23.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
KELETI 100-"Mert szeretek élni"
Ádáz csatákkal a jövő évi olimpiáért
» bővebben...


Következő adások:

2021. január 26.
kedd
4:30
Sportkrónika (ism.)
Szerkesztő: Nagy Imre
Ezüstérmet szerzett a gyorskorcsolyázó Krueger John-Henry
A szurkolók igazságtalanak a bírókkal.- Radnóti László jegyzete

» bővebben...
2021. február 01.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
2021. február 02.
kedd
4:30
Sportkrónika (ism.)
Szerkesztő: Nagy Imre
2021. február 08.
hétfő
16:04
Sportkrónika
Szerkesztő: Nagy Imre
2021. február 09.
kedd
4:30
Sportkrónika (ism.)
Szerkesztő: Nagy Imre

Partnereink: