Kapcsolatban

Elhangzott: 2020.02.13. 11:04

Adás információk:

Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A meddőség és kezelési lehetőségei:
Mi az, ami az Egyház által is elfogadott?
Mik a veszélyek?

Archívum: hallgassa meg!

Néhány nem közismert tény, két orvos, és a Római Dokumentumok alapján az Egészségügyben Dolgozók Pápai Tanácsa által kiadott könyv lesz segítségünkre.

Ez utóbbiból következik itt néhány sor, mely Szent II. János Pál Pápa Evangelium vitae Enciklikájára hivatkozik:

A házastársaktól idegen személyektől származó ivarsejtekhez folyamodás ellenkezik a házasság egységével és a házastárs hűségével, és sérti a gyermek jogát ahhoz, hogy két házastárstól fogantassék és jöjjön világra.
„Ebben az esetben az életfakasztást, ha elfogadják, csak azért teszik, mert saját vágyukat, vagy egyenesen azt az akaratot fejezik ki, hogy minden áron gyermekük legyen; és nem a másik teljes elfogadását jelenti, ami által nyitottak a gyermek által hozott élet gazdagsága előtt”.

A meddőség orvosi megközelítésben: ha a célzott házaséletet nem követi fogantatás egy éven belül.
Ennek számos oka lehet, akár a nő, akár a férfi részéről.
Részletes kivizsgálás során vizsgálják többek között a szénhidrát anyagcserét, vagy a pajzsmirigy anyagcserét, illetve ezek zavarait és az immunrendszer kóros folyamatait is.
E vizsgálatok után a kórállapotok 80%-a asszisztált reprodukciós beavatkozás nélkül is rendezhető.
A további lehetséges beavatkozásokról és ezzel kapcsolatos meglátásaikról kérdeztük Dr. Sipos Miklós klinikai főorvost, a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumának igazgatóját és Dr. Somodi Zoltánt, az Egészségügyben dolgozók új kartája című, a Szent István Társulat gondozásában megjelent könyv egyik lektorát.

Legutóbbi adások:

2020. február 24.
hétfő
11:04
Kapcsolatban
Séta bölcső-helyem körül
Eperjesi László atléta edző és tanítványa, az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok és világbajnoki ezüstérmes súlylökő, Márton Anita.
Szerkesztő: Fábián István
» bővebben...
2020. február 21.
péntek
11:04
Kapcsolatban
Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Cservenka Edit, festőművész
» bővebben...
2020. február 20.
csütörtök
11:04
Kapcsolatban
A lélek titkai
Hol tartunk a bizalmi ösvényén? Bízunk egymásban? És ha igen, akkor miért nem? dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvossal keresssük a választ a MÉGIS bizalomra.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
2020. február 19.
szerda
11:04
Kapcsolatban
Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Csodák a Kádár-korszakban
» bővebben...
2020. február 18.
kedd
11:04
Kapcsolatban
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
» bővebben...
2020. február 17.
hétfő
11:04
Kapcsolatban
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás . "Míg a módosított Nat-ot csupán néhány, kevés taggal rendelkező balliberális szervezet bírálja, addig a megújított alaptantervet nagyságrenddel nagyobb szervezetek és a közvélemény legnagyobb része támogatja"
» bővebben...
2020. február 14.
péntek
11:04
Kapcsolatban
Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Vitéz László Ángliában | Vendég: Barna Zsombor
» bővebben...
2020. február 13.
csütörtök
11:04
Kapcsolatban
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A meddőség és kezelési lehetőségei:
Mi az, ami az Egyház által is elfogadott?
Mik a veszélyek?
» bővebben...
2020. február 12.
szerda
11:04
Kapcsolatban
Kiútkeresők
Szerkesztő: Sánta Anita
2020. február 11.
kedd
11:04
Kapcsolatban
Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea
Gőbel Ágostonnal beszélgetünk


Következő adások:

2020. február 25.
kedd
1:00
Kapcsolatban (ism.)
Séta bölcső-helyem körül
Eperjesi László atléta edző és tanítványa, az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok és világbajnoki ezüstérmes súlylökő, Márton Anita.
Szerkesztő: Fábián István

» bővebben...
2020. február 25.
kedd
11:04
Kapcsolatban
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
2020. február 26.
szerda
1:00
Kapcsolatban (ism.)
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
2020. február 26.
szerda
11:04
Kapcsolatban
Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2020. február 27.
csütörtök
1:00
Kapcsolatban (ism.)
Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

Partnereink: