Zenepavilon

Zenepavilonunkat ezen a tavaszi délutánon Mozart szórakoztató céllal íródott, derűs kamaramuzsikája tölti meg. Hisz bécsi klasszika ide, bécsi klasszika oda, mégiscsak a kedélyességéről ismert császárvárosban járunk, ahol nem csupán a szalonok és koncerttermek, de szép időben a parkok, sétaterek – és természetesen a zenepavilonok is elsőrangú, kifinomult zeneszóval csalogatnak. Amikor Mozart 1784-ben befejezte az Esz-dúr zongoraötöst, imígyen adott hangot megelégedettségének: „A legszebb, amit valaha írtam.” Ami nem kis dolog egy olyan komponista tollából, aki ekkor már tekintélyes szimfonikus és operai életmű alkotója. A kvitett záróallegrójának előadói: Alfred Brendel - zongora, Heinz Hollinger - oboa, Eduard Brunner - klarinét, Hermann Baumann – kürt és Klaus Thunemann – fagott.

Négy évvel későbbről, 1788 őszéről való a G-dúr zongoratrió, amely ugyancsak a kifinomultság és a súlytalanság remeke. A Beaux Arts Trió tagjai: Menahem Pressler - zongora, Daniel Guilet - hegedű, továbbá Bernard Greenhause.

Minden valamirevaló zenepavilonnak rendszeres és közkedvelt föllépője a klarinét, ez az elbűvölő, egyszerre puha és pajkos tónusú fafúvós. A mi Zenepavilonunkból sem hiányozhat olykor játékos, máskor sóvárgó vagy épp behízelgő hangja, amely a fentiek mellett bizonyos emelkedettségnek is hordozója. Nagyböjti péntek lévén egy olyan klarinétversenyt játszunk le Önöknek, amely minden kedélyessége mellett kiegyenlítettséget, méltóságot sugall. Az 1784 és 1859 között élt Louis Spohr, akit hegedűjátékosi minőségében Paganini mellett volt szokás emlegetni, egész sereg klarinétversenyt szerzett egy muzsikuspartnere számára, aki nem mellesleg hercegi rangot viselt, így megengedhette magának az új művek megrendelésének luxusát. Ezek közül halljuk hamarosan az 1., c-moll koncertet, amely az alaphangnemének megfelelő ünnepélyességgel veszi kezdetét, hogy a folytatásban a szelíd délutáni nap fényeit terítse el az első tavaszi gyepen. A szólista Maria Du Toit, a Cape Town-i Filharmonikus Zenekar élén Arjan Tien.

Új komolyzenei válogatásunk, a Zenepavilon nem volna méltó nevéhez, ha ezen a péntek délutáni órán ne töltené meg az étert és az Önök otthonát élvonalbeli szerzőktől származó, kifinomult és megejtő zeneművekkel a legelső előadók fölvételeiről. Mai összeállításunkat a kellemes meglepetések félórájának is nevezhetnénk. S hogy miért? Mai két komponistánk nevének hallatán elsőként nem a megidézendő szerzők ötlenek föl emlékezetünkben. Holott mai válogatásunkban Haydn és Mozart muzsikája kínál Önöknek zenei fölüdülést, délutáni csemegét. Csakhogy nem Franz Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart szerzeményei. S ha ennyit elárultunk, immár minden bizonnyal Önök is tudják, hogy a testvérbátyja árnyékában némiképp háttérbe szorult Michael Haydnt és a fia zsenialitásától ugyancsak beárnyékolt Leopold Mozartot idézzük meg a következőkben. Ők ketten nem csupán pályatársak, de közeli kollégák is voltak a salzburgi zenekarban. Egyúttal a korabeli, elegáns szórakoztatózene kiváló művelői, mint arról Maurice André fölvételei hamarosan meggyőzhetnek bennünket. Elsőként Michael Haydn 2., D-dúr trombitaversenyét játssza a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Sándor Frigyes vezényletével.

Pompa, méltóság, emelkedettség és fény – íme a XVIII. századi trombitaversenyek világa, amely egyszerre merít a zenekari divertimentók és a pompázatos, ünnepi toronyzenék eszköztárából. Michael Haydn trombitaversenye után most Leopold Mozart Trombitaversenyét halljuk ugyancsak D-dúrban. Maurice André kíséretében Jean-Francois Paillard Kamarazenekara.

Habár a Zenei Kincsestárt egy időre bezártuk, mától péntek délutánonként várjuk Önöket a Katolikus Rádió zenepavilonjában némi önfeledt zenehallgatásra. Mint az tudvalévő, a zenepavilonok árnyas sétányok mentén, derűs ligetekben, kies allék végén helyezkednek el, hogy könnyed zeneszóval derítsék föl a korzózó, andalgó és légfürdőző közönség kedélyét. Nálunk sem lesz ez másként, habár első paviloni délutánunk szerzője talán meglepetéssel szolgál mindazoknak, akik csak életműve fősodrát: a szimfóniákat, versenyműveket, vonósnégyeseket és szonátákat ismerik. Márpedig ízig-vérig bécsi zeneszerzővé válva Beethoven tökéletesen elsajátította a császárváros felhőtlen szórakoztatózenéjének stílusát. Bizonyság rá a most következő, opus 71-es, Esz-dúr Fúvósszextett két klarinétra, két fagottra és két kürtre. A Mozzafiato Fúvósegyüttes játékához kívánunk Önöknek derűs sétát képzeletbeli bécsi parkunk makulátlanul elgereblyézett ösvényein.

A Mozzafiato Fúvósegyüttes Beethoven ugyancsak Esz-dúr Oktettjének nyitóallegrójával búcsúzik.