Marton Árpád

Marton Árpád - MKR

Szervezeti egység: Zenei szerkesztőség

Beosztás: szerkesztő

Műsorok, amelyek készítésében részt vesz:

Bemutatkozás:
A Magyar Katolikus Rádió indulását megelőző 12 évben szerkesztő, majd rendező voltam a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában. Kulturális, irodalmi, színházi és múzeumi műsorokat készítettem. Ekkori munkáim láttán választott tagjai közé a H.S.D. Magyar Rendezők Társasága. 1998-ban vetített látványelemeket készítettem a Kajak-Kenu Világbajnokság nyitógálájára a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A munka az Anna Karenina vetített díszleteivel folytatódott a Kisvárdai Várszínház és a Ferencvárosi Nyári Játékok előadásain. A műfaj korábban is érdekelt: 1998-ban a Móra Kiadónál jelent meg Musical Kalauz című könyvem. 2001 és 2002 között tárcáim jeletek meg a Délmagyarország és a Szegedi Élet című lapokban - így lettem tagja a Szegedi Írók Társaságának. A 2004-es év nagy ajándéka számomra a Katolikus Rádióban elém tárult sokféle lehetőség: a Zenei Kincsestárban éppúgy kedvenc műveim és művészeim köré gyűjthetem a kedves hallgatókat, mint a Jutalomjáték vagy a Páholy és Pódium művészportréiban. Boldog vagyok, hogy rögzíthettük és átadhattuk a hallgatóknak Nemeshegyi Pepi Bácsi híres-neves Mozart-kurzusát, és hogy a magunk szerény lehetőségei közt kárpótolhattuk a hazai ismeretlenségért a bámulatos zongoraművészt, Rév Líviát.
Marton Árpád 2016/17 évben a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának művészeti ösztöndíjasa.

Partnereink: