Mester-fogás

Tapolcán született, s bár a családban nem volt művész, kisgyermekora óta szobrásznak készült. A képzőművészeti főiskola elvégzése után visszaköltözött szülőföldjére. A Káli-medencében, Kővágóörsön vett házat, itt építette fel műhelyét, ma is itt él és alkot. Bár a szobrászatot nem adta fel, két köztéri alkotása is áll Tapolca főutcáján, de fő mestersége mégis a kályhacsempe készítés lett. Gyönyörű, szemes, madárdíszes, életfás cserépkályháit hagyományos technikával készíti. Nála a munkafolyamatok épp úgy őrzik őseink módszereit, mint a kályha formavilága, felépítése, díszítése. István az agyagot mezítláb tapossa, mint a régi kézművesek, s a csempék színárnyalatát utánozhatatlanul játékossá varázsolja a saját kezűleg épített nyitott tüzű fás kemence tüze. Mayer István sokoldalú ember, a hangszerkészítésben, és a népzenében is jártas: ott volt a táncház mozgalom hajnalán, saját és mások örömére több hangszeren is játszik ma is.

Kiürülő templomok, súlyos paphiány, egyre inkább a „maguk módján” vagy egyáltalán nem hívő fiatalok. Pedig a legfrissebb szociológiai felmérések szerint a magyarok többsége „valamilyen módon” vallásosnak tekinti magát. Milyen az aktuális vallási helyzet Magyarországon? Hogyan változik a fiatalok vallásossága? Hogyan adódik vagy nem adódik át a vallásosság egyik generációról a másikra, és mi a szerepe ebben az egyházi iskoláknak?
A téma jeles kutatójával, Rosta Gergely szociológussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének docensével beszélgetünk.

Pascale Andréani zongoraművész is lehetett volna, s majdnem Budapestre jött tanulni a Zeneakadémiára. Végül mégis a külügyi pályát választotta. Gazdag diplomáciai karriert tudhat maga mögött, volt miniszterelnöki és elnöki tanácsadó, dogozott New Yorkban. Mégis, nagy jutalomnak érezte, amikor négy évvel ezelőtt, pályája utolsó külföldi állomásaként Budapestre nevezték ki nagykövetnek.
Szolgálata elejétől fogva kutatta közös dolgainkat, kereste azokat a szálakat, amik a két nemzetet összefűzik. Hiszen Magyarország és Franciaország évszázadok óta számos ponton kötődött egymáshoz, kulturális, gazdasági, diplomáciai téren. Ilyen kapocs volt Victor Hugo mély barátsága Teleki Sándor gróffal, Madarász Viktor és Munkácsy Mihály franciaországi működése, vagy XIV. Lajos kötődése a tokaji borhoz.
A nagykövet asszony budapesti szolgálata idén véget ér, de búcsúzóul itt hagyja kutatásainak gyümölcsét: A nagykövet tollából című, gyönyörűen illusztrált, kétnyelvű könyvet, amelyben a legizgalmasabb közös történeteinkből szemezget.

Három évtized után ismét újra látható a Néprajzi Múzeum gyűjteményének kivételes darabja, a türkizberakásokkal ékesített azték mozaikos maszk. A különleges álarcon természettudományos és muzeológiai kutatások sorát végezték el, s az eredményeket nemrég sajtótájékoztatón ismertették.
Milyen varázserőt tulajdonítottak a türkiznek az aztékok? Milyen különleges szertartásokra használták a maszkokat? Hogyan jönnek a képbe az európai szerzetesek? Milyen muzeológiai rejtélyekre deríthet fényt a modern természettudomány? És mi a nemzetközi jelentősége ennek a műtárgynak és a Néprajzi Múzeum óriási külföldi kultúrákat felölelő anyagának? Sok más érdekesség mellett ez is kiderül a műsorból.

Megszólalnak: Kemecsi Lajos főigazgató, Gyarmati János főmuzeológus, Döncző Boglárka, az ATOMKI Örökségtudományi Laboratórium tudományos munkatársa

Kató Balázs fazekas, keramikus, népművelő tanár műhelyében jártunk.

Hazánk legnagyobb alapterületű kulturális közhasznú intézménye, az Eiffel Műhelyház még az Országháznál is nagyobb, huszonkétezer négyzetméteres. Ennek tetemes részét az Operaház díszletkészítő központja foglalja el: a lakatos-, az asztalos-, a festő- és a díszletépítő műhely. De kell is a hely a monumentális alkotások ácsolásához, festéséhez, kipróbálásához. Milyen anyagokból készülnek a színpadi csodák? Mennyi faanyagot használnak fel évente? Hol lehet megtanulni a díszletépítést? Az Operaház szcenikai vezetőjével, Resz Miklóssal járjuk végig a műhelyeket.

A klímaváltozás még nem jelenti a világ végét, a folyamatosan katasztrófával és közeli végpusztulással riogató uralkodó közbeszéd, drága és nem hatékony, ráadásul a legszegényebbeket sujtó megoldások felé nyomja a politikai döntéshozókat. Erről szól Björn Lomborg világhírű klímaszakember Téves riasztás című könyve, amely nemrég jelent meg magyarul az MCC Press Kiadó gondozásában.
Lomborg számos nagy sikerű tudományos könyv szerzője, a Koppenhágai Egyetem és a Stanford Egyetem vendégprofesszora, több mint háromszáz vezető közgazdásszal és hét Nobel-díjassal dolgozott együtt. A Time szerint a világ száz legbefolyásosabb embere közé tartozik. Elismeri, hogy baj van, de állítja, hogy a témával kapcsolatos szélsőséges retorika többet árt a klímavédelem ügyének, mint amennyit használ.
Az MCC Klímapolitikai Intézet igazgatójával, Litkei Mátéval beszélgetünk.

2020-ban nyílt meg az Eiffel Műhelyház, a Magyar Állami Operaház új művészeti és logisztikai központja. A 19 század végén, Feketeházy János tervei alapján épült egykori Északi Járműjavító hatalmas, műemlék csarnokrendszerében új, korszerű próbatermeket, színpadokat és kiállítótereket hoztak létre, de itt kaptak kényelmes helyet az opera gyártóbázisai is. A Mester-fogásban a jelmezműhelyekbe látogatunk. Megismerkedünk a jelmezfestő izgalmas, szerteágazó munkájával, megtudjuk, miért kell folyton átszabni a ruhákat, hogy kiből lehet főszabász, és megnézzük, hol készülnek a színpadi cipők és fejfedők. Kalauzunk Weigand Lívia, a jelmezműhelyek vezetője.

Romhányi Beatrix középkor-kutató régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Angolul, németül, franciául publikál és ad elő -- sőt, erre még latinul is képes --, nemzetközi kutatócsoportokban vesz részt, de mindamellett különleges tehetsége van arra is, hogy közvetlen stílusban, érthetően és szórakoztatóan tud beszélni a tudományterületéről. Saját témájáról a középkori demográfiáról, és az ezzel kapcsolatos új, izgalmas kutatási eredményeiről beszélgetünk.