Szent Simon és Júdás Tádé apostol

SZENT SIMON kutatói közül sokan úgy tartják, hogy Kánában született, vannak, akik azonosítják a kánai mennyegző vőlegényével is. Ez azonban tévedés, mert a kánáni elnevezés a zelóta szónak arám fordítása. Neve az evangéliumban: Buzgó = zelóta (Mt 10, 4; Mk 3, 18; Lk 6, 15) (Az Ószövetségi törvény buzgó követőit nevezték így.) Talán Egyiptomban, Észak Afrikában működött, egyesek szerint Britanniában. Valószínűbb azonban, hogy Perzsiában, Suanir városában tevékenykedett Júdás apostollal. Itt lett vértanú. Halála időpontja ismeretlen. Ereklyéi Rómában, Kölnben, és sok más helyen is találhatók. Példája:
Legyél buzgó, ne rejtsd el vallásosságod! SZENT JÚDÁS TÁDÉ a tizenkét tanítvány egyike, Jézus rokona, unokatestvére. (Mk 3, 18; Mt 10, 3) Máté és Márk az árulótól való megkülönböztetésül Tádénak (Taddeusnak, egyes kéziratokban Lebbeusnak) nevezi, János pedig hozzáteszi: "nem az áruló" (Jn 14, 22). Atyja Alfeus-Kleofás volt (van, aki állítja, hogy Szent József testvére), anyja pedig Mária, a Szent Szűz "nőtestvére", vagyis közeli rokona. Ismert két unokája, tehát családos ember volt. Egyesek valószínűsítik, hogy a kánai esküvő vőlegénye ő volt. Valószínűleg jómódú földműves lehetett az apostol a meghívása előtt. Az utolsó vacsorán ő kérdezte meg az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát. (Jn 14, 22) Biztos adat működéséről a 64-66 körül írt levele. Működéséről semmi biztosat nem tudunk, még a hagyomány sem egységes róla. Egy legenda szerint apostolként hirdette az evangéliumot, de ugyanakkor Edesszában is a 70 tanítvány egyikének említik, bár ez valószínűleg tévedés. Régi hagyomány szerint Mezopotámiában hirdette az evangéliumot, majd Simonnal közösen munkálkodtak Perzsiában, és ott, Suanir városában lefejezéssel szenvedett vértanúhalált. Mégis a legvalószínűbb, hogy Palesztinában, Beirutban szenvedett vértanúságot. Simonnal közös ünnepüket Rómában a 9. századtól ezen a napon ülték meg.
Tanuld meg:
Az ismeretlen, háttérben dolgozó munkatársak is Isten munkatársai!
Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: Simont, akit Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, aztán Júdást, Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett.

Urunk Jézus minden komoly döntését megelőzte az imádság. Arra tanít, hogy csak akkor dönthetünk helyesen, ha bennünk a Szentlélek működik. Időre van szükségünk, amíg átjár minket, hogy a folytonosan a világhoz igazodó énünk ismét bekapcsolódjon az eredeti 'áramkörbe', vagyis Isten szentháromságos élete működjék bennünk (megszentelő kegyelem).

Ez az imádság pedig nem feltétlenül kérő ima, hanem imádás. Mondogatjuk kéréseinket, mintha anélkül nem jutna célba. Azáltal, hogy megadjuk az Úrnak, ami neki jár, remélhetjük, hogy megértjük döntését. Csak így hangzik hitelesen a 'Fiat voluntas tua!'

Azzal a gondolattal is 'eljátszhatunk', hogy vajon a kiválasztás miatt imádkozott, vagy éppen az imádság közben értette meg, hogy ki kell őket választania. Ha igazán jó gondolatokat szeretnénk kapni, forduljunk Ahhoz, Akitől elleshetjük, miként kell a világ dolgairól vélekednünk.