Magvetés

hitéletünk krónikája

Politizáló egyház?
Szerkesztő: Kékesi Enikő

Az adás kezdete: 2025.12.08. 22:04

Egyházunkat itthon és külföldön is gyakran éri a vád, hogy illetéktelenül és jogosulatlanul avatkozik be a politika világába. Ám ha komolyan vesszük a katolikus társadalmi tanítás bő egy évszázados rendszerét, vissza kell utasítanunk ezt a vádat, hiszen egyházunk nem politizál, nem pártokat vagy ideológiai elveket, irányzatokat támogat, hanem minden közélet erő számára érvényes ajánlásokat fogalmaz meg, egyben pedig buzdítja híveit arra, hogy ezek alapján vegyenek részt a közügyek intézésében, felelősen mérlegelve és maguk döntve el, hogy milyen politikai ajánlatokat tekintenek hitük elveivel összeférhetőnek. Horváth Pál vallástörténész hamarosan megjelenő új kötetéről beszélgetünk a szerzővel.

Udvardi Erzsébet festőművész úgy töltötte be a keresztségében kapott prófétai küldetését, hogy festményeivel igyekezett Istenre mutatni és az embereket Isten felé vezetni. Gyűjteményes kiállítása nyílt „Mennyből az angyal...” címmel Győrben. A kiállításmegnyitón jelen volt a művésznő keresztlánya, hagyatékának őrzője, Udvardi Anna is. Vele beszélgetünk.
Fotó: Ábrahám Kitti

Kapcsolódó képek:

06bd87fb-7102-4a94-91c0-a59ccc74c698_11960.jpgd252f3f7-ed8e-4956-8c62-12a9e94c36cc_11960.jpge76eaa67-f2d0-4308-944c-dde3c8e7af97_11960.jpg

Legutóbbi adások:

2025. december 01.
hétfő
17:04
img1.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Szent Erzsébet Rózsája díjátadás.
Új köntösben az Új Ember katolikus hetilap.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. november 24.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

70 éves évfordulóját ünnepli a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2025. november 17.
hétfő
17:04
251022_24_Lisszaboni_nemzetkozi_konferencia_01.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Első Nemzetközi Egyházmegye Történeti Kongresszust Lisszabonban
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. november 10.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Az élet csodája - a János evangélium
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. november 03.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Fiatalok gondolatai a reményről
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. október 27.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

30 éves a Csütörtöki Csoport, "a lelki erőmű"
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. október 20.
hétfő
17:04
560931235_1208089638031743_5449883392238313723_n.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Törökországi zarándoklat a szentévben, a niceai hitvallás 1700. évfordulóján
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. október 13.
hétfő
17:04
KeszeiKrist__f_V__r__sJulia_Kov__csB__lint.jpegMagvetés
hitéletünk krónikája

Hinni Istenben vagy nem hinni? Ez itt a kérdés
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. október 06.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Jubileumi Ifjúsági Találkozó 2025 - Csorna; Tanúságtevők
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. szeptember 29.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

"Emlékezz, te Krisztushoz tartozol!" lezárult a Győri Egyházmegyei Zsinat
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...


Következő adások:

2025. december 08.
hétfő
17:04
d252f3f7-ed8e-4956-8c62-12a9e94c36cc_11960.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Politizáló egyház?
Szerkesztő: Kékesi Enikő

» bővebben...
2025. december 08.
hétfő
22:04
06bd87fb-7102-4a94-91c0-a59ccc74c698_11960.jpgMagvetés (ism.)
hitéletünk krónikája

Politizáló egyház?
Szerkesztő: Kékesi Enikő

» bővebben...
2025. december 15.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2025. december 15.
hétfő
22:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2025. december 22.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő

Partnereink: