Magvetés

hitéletünk krónikája

A Győri Egyházmegye püspöki helynökére, Németh László atyára emlékezünk
Szerkesztő: Kékesi Enikő

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.12.22. 17:04

December 16-án végső búcsút vettek Németh László nyugalmazott püspöki helynök atyától az agyagosszergényi Szent László király-templomban.Közel hatvan év papi szolgálat után, nyolcvankét földi életévet megélve jónéhány ezren fordultak hozzá tanácsért vagy meghallgatásért. 1967-ben kapta meg a gyóntatási joghatóságot a Győri Egyházmegye penitenciáriusa Németh László atya, aki püspöki helynökként szolgált nyugdíjba vonulásáig a Püspöki Hivatalban. Az irodai munka elvégzése után átsétált a Székesegyházba, ahol látta a tétován ácsorgó hívőket. Beült az egyik gyóntatófülkébe, és órákig hallgatta a terhek súlyától nehezedő emberi lelkeket. A hallgatás és mások meghallgatása a művészetek közé tartozik. Az emberi érintkezés elengedhetetlen formája. „Empatikusnak, együttérzőnek kell lennem a másik emberrel, beleéreznem magam a helyzetébe. Ha megtapasztalja, hogy a másik együttérez vele, az már a vigasztalás olyan formája, hogy úgy mondjam, esőcseppje, amire a természet áldást mond a Magasságbelinek minden egyes esőcseppért. Ha meg tudjuk hallgatni a másik embert, és látják, hogy nem vagyunk nagyképűek és lekicsinylőek, akkor megnyílnak és erre sokkal nagyobb szükségük van, mint gondolnánk” – vallja hittel László atya.
Németh László atyára emlékezünk korábbi archív beszélgetéssel, mely a 80. születésnapján készült 2024-ben.

Kapcsolódó képek:

n__meth_laszlo_atya.jpg

Legutóbbi adások:

2026. január 26.
hétfő
17:04
kiraly_eszter2.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

"Az oklevél a megbízólevelem" - Király Eszter kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjat
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2026. január 19.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Kékesi Enikő
2026. január 12.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Elindul Ervin Gábor vértanúvá vált pap boldoggá avatási ügye
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2026. január 05.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Isten anyja a mindennapokban
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. december 29.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Biblia egy év alatt
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. december 22.
hétfő
17:04
n__meth_laszlo_atya.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

A Győri Egyházmegye püspöki helynökére, Németh László atyára emlékezünk
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. december 15.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Politizáló egyház?
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. december 08.
hétfő
17:04
06bd87fb-7102-4a94-91c0-a59ccc74c698_11960.jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Politizáló egyház?
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. december 01.
hétfő
17:04
img1_(1).jpgMagvetés
hitéletünk krónikája

Szent Erzsébet Rózsája díjátadás.
Új köntösben az Új Ember katolikus hetilap.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
2025. november 24.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

70 éves évfordulóját ünnepli a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa
Szerkesztő: Kékesi Enikő


Következő adások:

2026. február 02.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája

Több generáció egy közösségben
Szerkesztő: Kékesi Enikő

» bővebben...
2026. február 02.
hétfő
22:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája

Több generáció egy közösségben
Szerkesztő: Kékesi Enikő

» bővebben...
2026. február 09.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2026. február 09.
hétfő
22:04
Magvetés (ism.)
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő
2026. február 16.
hétfő
17:04
Magvetés
hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Kékesi Enikő

Partnereink: