Látóhatár

A veszprémi Szent György kápolna titkai

Szerkesztő: Visy László

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.08.29. 18:04

Egy hely, egy kápolna, ahol szentek, császárok és királyok imádkoztak egykor, majd ez az épület a török hódoltság után egyszerűen eltűnt. Ennek az ősi kápolnának csak az emlékezete élt Veszprémben, a magyar kereszténység bölcsőjében, hogy ez az a hely, ahol Szent Imre szüzességi fogadalmat tett. Egészen az 1950-es évekig kellett várni ahhoz, hogy egy földszinti ablakon kiugró kollégista alatt beszakadjon a föld, és egy üreg mélyén láthatóvá váljanak a Szent György kápolna falai. Azóta tart a nyomozás, régészek, történészek göngyölítik fel a magyar kereszténység egyik legtalányosabb műemlékének titkait. A legelső, kör alaprajzú rotonda – a falak elhelyezkedéséből kiderült – régebbi, mint a Szent István korából származó, 11. századi Szent Mihály főszékesegyház.
A későbbi, nyolcszögletű változat már azonos tájolású a székesegyházzal. A gótika megint épít, a saját stílusában. A török és a német zsoldosok rombolnak, a barokk kor ráépít. 2025-ben pedig a veszprémi várnegyed hatalmas és méltó építkezései sorában ott van a Szent György kápolna megnyitása, amely immár újra keresztelőkápolna, a főszékesegyházzal liturgikus egységben. A műemlék bemutatásán túl tehát egyfajta spirituális rekonstrukció is létrejött Veszprémben. A kápolnában az Árpád-kor és a mai világunk között élő lelki kapcsolatot teremt két szent életű ember emlékezete.

Dr. Nagy Veronikával, a Boldog Gizella főegyházmegyei gyűjtemény igazgatójával és Vörös Tamás főegyházmegyei főépítésszel jártuk végig ennek az építészeti és lelki megújításnak az állomásait.

Képek: Visy László

Kapcsolódó képek:

SztGy__rgy1.jpgSztGy__rgy2.jpgSztGy__rgy3.jpg

Legutóbbi adások:

2025. november 21.
péntek
18:04
Látóhatár

Mózes I. könyvének összevetése a földtörténet tudományos megállapításaival

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2025. október 24.
péntek
18:04
img1_(1).jpgLátóhatár

Püspöklexikon 1804–1918 – Könyvbemutató a Központi Szemináriumban

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2025. szeptember 26.
péntek
18:04
kepernyokep-2025-08-26-094026.jpgLátóhatár
A Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményének kiállítása Aknay János festményeiből
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2025. augusztus 29.
péntek
18:04
SztGy__rgy1.jpgLátóhatár
A veszprémi Szent György kápolna titkai

Szerkesztő: Visy László
» bővebben...
2025. augusztus 01.
péntek
18:04
img1.jpgLátóhatár

Beszélgetőtársunk az idén Pro Cultura Christiana díjjal elismert Reha György képzőművész.

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2025. július 04.
péntek
18:04
CivilArchiv_UJ_NAGY_PLAKAT_IPAROS_2024_04_04.jpgLátóhatár
Budapest Főváros Levéltára CivilArchiv Projektje

Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
2025. június 06.
péntek
18:04
ETIKAI.jpgLátóhatár

Gájer László új kötete: Etikai érvelésmódok
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...


Következő adások:

2025. december 19.
péntek
18:04
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
2025. december 19.
péntek
23:00
Látóhatár (ism.)
Szerkesztő: Tóth János András
2026. január 16.
péntek
18:04
Látóhatár
Szerkesztő: Tóth János András
2026. január 16.
péntek
23:00
Látóhatár (ism.)
Szerkesztő: Tóth János András

Partnereink: