Kamarai percekSajtóközlemény - Budapest, 2026. július 10.
Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2026.07.13. 10:04 | |
A kamarai hálózat által működtetett nyolc Békéltető Testület 2026 első félévében összesen 6102 ügyet zárt le, ez 6 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában lezárt 5740 ügy. Az eljárások több mint harmada, 2176 eset egyezséggel zárult a felek között az esztendő első hat hónapjában. Termékekkel kapcsolatban legtöbbször, 816 esetben lábbelikkel, a szolgáltatásoknál pedig 571 alkalommal közlekedéssel kapcsolatban kezdeményeztek eljárást a fogyasztók.
A területi kereskedelmi és iparkamarák által működtetett, szakmailag független Békéltető Testületek 1126 kérelmet utasítottak el, 319 ügyben született kötelezést tartalmazó határozat, 394 esetben a fogyasztó nem teljesítette a hiánypótlást, míg 588 fogyasztó visszavonta a kérelmét az idei első félévben. A békéltetés elsődleges célja a fogyasztó és a vállalkozás közötti egyezség létrehozása, ezért az eredményesség legfontosabb mutatója az egyezséggel zárult ügyek száma, amelyek 2026. első félévében a lezárt ügyek csaknem 36 százalékát teszik ki.
A terméktípusok közül 816 ügy a lábbeliket, 490 a bútor, sportszer, hangszer, könyv, óra, ékszer, táska összevont kategóriát, 382 a háztartási és kerti gépek, kézi szerszámgépeket, 331 a járműveket, 248 pedig a híradástechnikai eszközöket érintette. A szolgáltatások közül 571 a személyszállítási és az úthasználati közlekedést, 527 a közüzemi szolgáltatásokat, 482 a telefon- és internethasználatot, a távközlést, a levél- és csomagszállítást is magában foglaló lakossági szolgáltatásokat, 299 a gazdasági és egyéb szolgáltatásokat, 270 pedig az építőipari kivitelezést érintette. A közüzemi szolgáltatások közül a legtöbb, 294 panasz a villamosenergia, napenergia, hőszivattyú kategóriában, a közlekedésen belül pedig 287 pedig a légi személyszállításban érkezett.
Idéntől egyébként a fogyasztóvédelmi törvény módosítása miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) végső felhasználóként, fogyasztói minőségben fordulhatnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testületekhez termékvásárlás vagy szolgáltatás igénybevétele esetén. Ennek köszönhetően a jogviták a bírósági eljáráshoz képest egyszerűbben, gyorsabban és költségkímélőbben rendezhetők ezen vállalkozások számára is.
A fogyasztói jogviták rendezésében országszerte nyolc békéltető testület nyújt segítséget a fogyasztóknak és a kkv-knak: a Baranya, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád-Csanád, a Fejér, a Győr-Moson-Sopron, a Hajdú-Bihar és a Pest Vármegyei Békéltető Testület, valamint a Budapesti Békéltető Testület. A Békéltető Testülethez minden fogyasztó ingyenesen fordulhat, nem kell eljárási díjat vagy illetéket fizetniük, és a vitás kérdések bíróságon kívüli, gyors és olcsó rendezése a termékeket árusító és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások és a fogyasztók közös érdeke.
2026. július 13. hétfő 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026. július 10.
Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez » bővebben...A kamarai hálózat által működtetett nyolc Békéltető Testület 2026 első félévében összesen 6102 ügyet zárt le, ez 6 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában lezárt 5740 ügy. Az eljárások több mint harmada, 2176 eset egyezséggel zárult a felek között az esztendő első hat hónapjában. Termékekkel kapcsolatban legtöbbször, 816 esetben lábbelikkel, a szolgáltatásoknál pedig 571 alkalommal közlekedéssel kapcsolatban kezdeményeztek eljárást a fogyasztók.
A területi kereskedelmi és iparkamarák által működtetett, szakmailag független Békéltető Testületek 1126 kérelmet utasítottak el, 319 ügyben született kötelezést tartalmazó határozat, 394 esetben a fogyasztó nem teljesítette a hiánypótlást, míg 588 fogyasztó visszavonta a kérelmét az idei első félévben. A békéltetés elsődleges célja a fogyasztó és a vállalkozás közötti egyezség létrehozása, ezért az eredményesség legfontosabb mutatója az egyezséggel zárult ügyek száma, amelyek 2026. első félévében a lezárt ügyek csaknem 36 százalékát teszik ki.
A terméktípusok közül 816 ügy a lábbeliket, 490 a bútor, sportszer, hangszer, könyv, óra, ékszer, táska összevont kategóriát, 382 a háztartási és kerti gépek, kézi szerszámgépeket, 331 a járműveket, 248 pedig a híradástechnikai eszközöket érintette. A szolgáltatások közül 571 a személyszállítási és az úthasználati közlekedést, 527 a közüzemi szolgáltatásokat, 482 a telefon- és internethasználatot, a távközlést, a levél- és csomagszállítást is magában foglaló lakossági szolgáltatásokat, 299 a gazdasági és egyéb szolgáltatásokat, 270 pedig az építőipari kivitelezést érintette. A közüzemi szolgáltatások közül a legtöbb, 294 panasz a villamosenergia, napenergia, hőszivattyú kategóriában, a közlekedésen belül pedig 287 pedig a légi személyszállításban érkezett.
Idéntől egyébként a fogyasztóvédelmi törvény módosítása miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) végső felhasználóként, fogyasztói minőségben fordulhatnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testületekhez termékvásárlás vagy szolgáltatás igénybevétele esetén. Ennek köszönhetően a jogviták a bírósági eljáráshoz képest egyszerűbben, gyorsabban és költségkímélőbben rendezhetők ezen vállalkozások számára is.
A fogyasztói jogviták rendezésében országszerte nyolc békéltető testület nyújt segítséget a fogyasztóknak és a kkv-knak: a Baranya, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád-Csanád, a Fejér, a Győr-Moson-Sopron, a Hajdú-Bihar és a Pest Vármegyei Békéltető Testület, valamint a Budapesti Békéltető Testület. A Békéltető Testülethez minden fogyasztó ingyenesen fordulhat, nem kell eljárási díjat vagy illetéket fizetniük, és a vitás kérdések bíróságon kívüli, gyors és olcsó rendezése a termékeket árusító és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások és a fogyasztók közös érdeke.
|
2026. július 10. péntek 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.07.08.
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv a második negyedévében 79 új kérelmet vett nyilvántartásba. » bővebben...24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. második negyedévében 79 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 24 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg. A TSZSZ az időszakban 36 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 665 millió forintot ítélt meg, 38 ügy vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Emellett 6 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A befogadott ügyek száma az előző év azonos időszakához képest 68 százalékkal nőtt.
A kérelmek zöme továbbra is az egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez, de érkezett kérelem vasúti fejlesztéssel és kikötői beruházással kapcsolatban is.
2027. január 1-től módosul a TSZSZ működését szabályozó törvény, bővül a kérelmezők köre az építőipari beszállítókkal, pontosabbak lesznek a minőség vizsgálatának az alapvető követelményei, a pótmunka vizsgálatának lehetőségei, a megrendelői túlfizetés vizsgálata, és a szerződéses biztosítékok teljeskörű vizsgálata. – Fontos változás, hogy a kikerül a törvényből az, hogy a TSZSZ hatásköre nem vonatkozik azokra a közlekedési infrastrukturális beruházásokra, amelyeket olyan gazdasági társaságok rendeltek meg, amelyek az állam 100 százalékos tulajdonában álltak, valamint azok a fejlesztések, amelyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknak számítanak – hangsúlyozta Koós Gábor a TSZSZ vezetője.
A második negyedévben a TSZSZ vezetői és munkatársai Debrecenben, Győrben és Pécsen, a területi kamaráknál tartottak oktatást a helyi szervezet tagjainak.
Az illetékes tárca és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független szakvéleményt adó szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre.
|
2026. június 22. hétfő 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.06.19.
A Széchenyi kártya továbbra is a kkv-k finanszírozásának fontos eszköze marad » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja szerint a Széchenyi Kártya Program továbbra is meghatározó eszköze a hazai kkv-k finanszírozásának. A kamatkondíciók módosítása a piaci környezethez való alkalmazkodást szolgálja, miközben a vállalkozások számára továbbra is versenyképes forrásokat biztosít úgy, hogy közben a költségvetés jelenlegi mozgásterére is tekintettel van.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üdvözli, hogy a Széchenyi Kártya Program a módosított feltételek mellett is biztosítja a kis- és középvállalkozások számára a kedvező és kiszámítható finanszírozási lehetőségeket. A Kamara fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a gazdasági növekedést támogató beruházási típusú termékek esetén megmarad a jelenlegi 3%-os kamat. A Kamara hosszú távon azt tartja kívánatosnak, hogy elsősorban ne a támogatott hitelkonstrukciók alacsony kamatszintje, hanem az általános gazdasági és pénzügyi környezet tegye lehetővé a versenyképes vállalkozói finanszírozást.
A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a kkv-k forráshoz jutása a legtöbb gazdaságban kihívást jelent, ezért a Kamara álláspontja szerint hazánkban az elkövetkező időszakban vélhetően továbbra is szükség van olyan célzott finanszírozási programokra, amelyek segítik a vállalkozások működését és fejlődését. Emellett fontos a finanszírozási infrastruktúra folyamatos modernizálása, digitalizálása és a gazdasági környezet változásaihoz való igazítása.
A Kamara továbbra is támogat minden olyan intézkedést, amely a magyar vállalkozások versenyképességének erősítését, valamint a gyorsabb, egyszerűbb és kiszámíthatóbb forráshoz jutást szolgálja.
|
2026. június 18. csütörtök 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.06.16.
Újabb szolgáltatónál érhető el kedvezményes elektronikus aláírási szolgáltatás » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara stratégiai együttműködési megállapodást kötött a FlintSign.hu minősített elektronikus aláírás-szolgáltatóval. A kötelező kamarai hozzájárulást fizető, regisztrált vállalkozások, valamint a területi kamarák önkéntes tagjai kedvezményesen vehetik igénybe a cég szolgáltatásait.
A kötelező kamarai regisztrált vállalkozások 25 százalékos, az önkéntes kamarai tagok pedig 27 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a FlintSign.hu minősített e-aláírás csomagjaiból 1, 2 vagy 3 éves időszakra. A kedvezmény a megállapodás teljes hatálya alatt minden vásárlásnál érvényesíthető.
A kötelező kamarai hozzájárulást fizető, regisztrált vállalkozások részére a személyre szóló minősített aláírás 1 éves időszakra nettó 26 250, illetve 3 éves időszakra a szervezeti adatokkal bővített csomag 67 500 forint. A kedvezményes konstrukcióban a legalacsonyabb árú csomag az 1 éves személyre szóló minősített aláírás, amely önkéntes kamarai tagok számára nettó 25 550 forintért érhető el. A 3 éves szervezeti adatokkal bővített csomag az önkéntes kamarai tagoknak nettó 65 700 forint. A csomagok korlátlan számú minősített aláírást tartalmaznak. A felhasználók számára 1 GB-os felhő alapú dokumentum-tárhely áll rendelkezésre, melyet igény szerint bővíteni lehet. Ez a megoldás lehetőséget biztosít a dokumentumok hosszú távú érvényességének megőrzésére is. A FlintSign.hu szolgáltatása a MKIK2026 kuponkód használatával érhető el.
A FlintSign.hu szolgáltatás segítségével a vállalkozások és az önkéntes tagok egyszerűen, gyorsan és teljes bizonyító erővel láthatják el aláírásukkal az elektronikus dokumentumokat, jelentősen csökkentve a papíralapú adminisztrációt és hatékonyabban teljesítve digitális ügyintézési kötelezettségeiket. A kedvezmény igénybevételéhez elegendő a FlintSign.hu oldalon igényelni a szolgáltatást, ahol a szolgáltató az MKIK nyilvántartása alapján automatikusan ellenőrzik a jogosultságot. Egy adószámhoz egy kedvezményes csomag rendelhető.
A partnerség révén a FlintSign.hu minősített elektronikus aláírás szolgáltatása jelentős mértékben hozzájárul, ahhoz, hogy a Kamara teljeskörűen lefedje a hazai digitális aláírási piacot, elérhetővé téve a megbízható e-aláírási megoldásokat minden magyar vállalkozás számára. Az MKIK ezzel az együttműködéssel tovább támogatja a vállalkozásokat és az önkéntes tagjait a digitalizációban, segítve őket a költséghatékony és modern üzleti működésben
|
2026. június 16. kedd 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.06.12.
Új ESG eszköztár segíti a hazai vállalkozások felkészülését » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos ESG programjának részeként elkészült egy ESG eszköztár kiadvány, amely kiemelten a hazai kis- és középvállalkozások igényeire szabott gyakorlati segítséget nyújt az ESG felkészüléshez.
Az ESG, azaz Environmental (környezeti), Social (társadalmi) és Governance (irányítási) tényezők együttese, egy befektetési és vállalati értékelési keretrendszer, amely azt vizsgálja, hogy egy cég mennyire felelős a környezetvédelem, a társadalmi hatások, például munkavállalói jogok és a jó cégirányítás, például átláthatóság, etika, korrupcióellenesség területén.
A fenntarthatóság és a felelős vállalatirányítás napjainkra az üzleti működés meghatározó elemévé vált. Az ESG-szempontok egyre nagyobb szerepet kapnak a beszállítói kapcsolatokban, a pályázatok értékelésében és a finanszírozási döntésekben is, ezért a vállalkozások számára kiemelten fontos a tudatos felkészülés. Az eszköztár célja, hogy egyszerűen használható, ágazatfüggetlen segítséget nyújtson azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnék átláthatóbbá tenni működésüket, megfelelni a piaci elvárásoknak, valamint felkészülni a fenntarthatósági és szabályozási környezet változásaira.
Az MKIK Vállalkozásfejlesztési Projektjének megbízásából a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara koordinálásával, Magyarország Kormányának támogatásával készült kiadvány hat, egymásra épülő Excel-alapú sablont tartalmaz, amelyek végigvezetik a vállalkozásokat az ESG-felkészülés legfontosabb lépésein. Az érdekelt feleket tartalmazó, stakeholder térkép készítése, a hiányosságokat feltáró GAP-analízis, a kettős lényegességi elemzés, az ESG-kockázatelemzés, a célmeghatározás és a stratégiai cselekvési terv kialakítása tartozik a fejezetek közé.
A sablonokat részletes gyakorlati útmutatók és kitöltési példák egészítik ki, így azok önállóan, alapvető Excel ismeretek birtokában is könnyen használhatók. Az eszköztár különlegessége, hogy nemcsak tájékoztatást nyújt az ESG követelményeiről, hanem azonnal alkalmazható mintákat és strukturált megoldásokat kínál a mindennapi vállalati működés támogatására.
Az ESG Eszköztár fontos kiindulópontot jelenthet minden olyan vállalkozás számára, amely felkészülten kíván reagálni a változó piaci és szabályozási környezet kihívásaira. Az ESG Programhoz kapcsolódó kiadvány, valamint a letölthető Excel-sablonok és információk a területi kamarák oldalain érhetők el, a koordinációt végző kamara oldaláról is letölthető minden sablon.
|
2026. június 05. péntek 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026. június 02.
Az MKIK átadta a Kormánynak a KATA újraszabályozásáról szóló vitaanyagát » bővebben...Az MKIK másfél évvel ezelőtt megválasztott új elnöke, Nagy Elek a kamara új vezetésével együtt, a kkv szektor adózása és adminisztrációja egyszerűsítésének és csökkentésének a híve. A KATA 2021-es módosításakor, a 3 milliós szabály megalkotásakor, illetve a 2022-es szigorításkor Nagy Elek, még mint BKIK elnök felszólalt a szigorításokkal szemben és alternatív megoldásokat javasolt. 2025-ben, már MKIK elnökként újra felvetette a katás vállalkozások cégek irányába történő számlázásának újbóli lehetővé tételét.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elkészítette és a mai napon a Pénzügyminisztérium részére elküldte a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója) lehetséges újraszabályozásával kapcsolatos szakmai vitaanyagát. A dokumentum áttekinti a korábbi KATA-rendszer tapasztalatait, bemutatja a főbb kockázatokat, valamint öt lehetséges szabályozási alternatívát és azoknak alvariációját vázolja fel a döntéshozók számára.
A teljes vitaanyag az MKIK honlapján olvasható, illetve letölhető.
|
2026. június 04. csütörtök 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026. június 2.
Ezer cégnek kell elvégeznie a kiberbiztonsági vizsgálatot a hónap végéig » bővebben...Tizenkét alkalmas ingyenes online kiberbiztonsági rendezvénysorozatot indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kkv-szektor számára. A kiberbiztonsági törvény szerint 2026. június 30-ig kell átesniük az auditon a törvény hatálya alá eső cégeknek. A nagyvállalatok zömmel már megtették a szükséges lépéseket, de a kkv-knak jelentős teher ez az európai uniós előírás.
A NIS2-audit kötelező az érintett cégek számára, hogy biztosítsák rendszereik védelmét és a kiberfenyegetésekkel szembeni ellenálló képességüket. A Kamara kiberbiztonsági programjának kiemelt célja azon cégek segítése, amelyek még nem kezdték meg a felkészülést, vagy akik lemaradásban vannak a határidőkhöz képest. Tavaly több mint háromszáz hazai vállalkozás összesen 1 milliárd forint megtakarítást ért el a kiberbiztonsági programmal, amelynek folytatásában a cégek nem csak a jogszabályi követelményeknek felelhetnek meg, hanem tudatosan és biztonságosan működhetnek a digitális környezetben.
A program idén kibővített témakörökkel és tartalommal, továbbra is ingyenesen érhető el a vállalkozások számára. Az idei programban kiemelt figyelmet kap a NIS2-irányelvhez kapcsolódó alprojekt, ahol a kiberbiztonsági törvény mellett átfogó kitekintést kapnak a cégek a várható új uniós szabályozásokról is.
A kiberbiztonsági program a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) szoros együttműködésben a Kamara Vállalkozásfejlesztési Programjában valósul meg. A rendezvényeken a vállalkozások számára könnyebben beépíthetővé válnak például a vizsgálati jelentések szakmai értelmezései vagy a szükséges intézkedések megtervezése. A hatósággal történő együttműködés biztosítja, hogy a kiadott iránymutatások hitelesek és jól használhatók.
A program másik fontos eszközének, a SecureBot sérülékenységvizsgálati rendszernek a funkcionalitása is jelentősen bővült. A megoldás már webes szolgáltatások elemzésére is képes, és használata nemcsak a kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó vállalkozások számára ajánlott, hanem minden olyan cégnek, amely webes felülettel rendelkezik. A további tervek szerint a Kamara a rendszert integrálni kívánja a céges kockázatkezelési rendszerekbe, és tervezi kiegészítő tanácsadás nyújtását is.
A Kamara új együttműködési megállapodásokat is kötött a szakterületen. Az informatikai rendszerek ellenőrzésére, biztonságára, kockázatkezelésére és irányítására specializálódott globális szakmai szervezettel, az Információs Rendszerek Audit és Ellenőrzési Egyesületével, az ISACA-val és a kkv-k, startupok és a közszféra digitális transzformációját támogató, Európai Digitális Innovációs Központtal, a Digitaltech EDIH-hel kötött megállapodások értelmében a szervezetek részt vesznek a kiberbiztonsági program elemeinek népszerűsítésében, valamint kiegészítő, tudatosító megoldásokkal segítik a kkv-kat.
Az online eseményeket novemberig kéthetente rendezik meg, ezekre a nis2.mkik.hu oldalon lehet jelentkezni, a következő kiberbiztonsági rendezvény várhatóan június közepén lesz. |
2026. június 03. szerda 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.06.01.
A munkaerő-megtartás erősítése érdekében indít országos rendezvénysorozatot a Kamara » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ,elindítja a Megtartó Műszakok című országos programját, amelynek célja a hazai vállalkozások, különösen a gyártó, több műszakos kkv-k munkaerő-megtartó képességének erősítése és a munkavállalók mentális jóllétének támogatása. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált roadshow hét városba látogat el, és elsődleges célja, hogy támogassa a magyar munkaerő mentális egészségének megőrzését.
A program a magyar vállalkozások előtt álló legsúlyosabb kihívásokra reagál: a tartós munkaerőhiányra, a magas fluktuációra és a munkavállalókat sújtó mentális terhelésre. A tapasztalatok szerint ezek a problémák nem oldhatók meg kizárólag béremeléssel vagy toborzással, hiszen mélyen a szervezeti kultúrában, a vezetői működésben és a pszichoszociális kockázatok kezelésében gyökereznek.
A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025-ös sikeres mentálhigiénés pilotprogramja adja, amely bizonyította, hogy a konfliktuskezelést, kiégés-megelőzést, hatékony kommunikációt és addikciós kockázatok kezelését célzó strukturált támogatás jelentősen javítja a munkavállalók megtartását és a vállalati működés hatékonyságát.
A Megtartó Műszakok diagnosztikai felmérésekre, vezetői visszajelzésekre, workshopokra és egyéni támogatásra épül. Az elsődleges célcsoport a 20–250 főt foglalkoztató munkaerő-intenzív gyártó kkv-k, amelyek számára a diagnosztika és a tanácsadás jelentős része térítésmentesen érhető el. A program nyitott a nagyvállalatok és más ágazatok szereplői számára is. A projekt első szakaszában országos rendezvénysorozat indul, amelynek nyitó eseménye 2026. június 3-án szerdán lesz Pécsett. Június 4-én Szekszárdra, 9-én Nagykanizsára, 17-én Egerbe, 23-án Szegedre, 30-án pedig Budapestre látogat a rendezvénysorozat, amely szeptember 9-én Kecskeméten zárul. Az egyes eseményekre a területi kamarák honlapjain lehet jelentkezni.
A rendezvények a humán erőforrás szerepéről, a munkahelyi mentális jóllétről, a pszichoszociális kockázatok és az addikciók kezeléséről adnak gyakorlati tudást a vállalkozásoknak. A projekt hosszabb távú célja egy országos kamarai Munkahelyi Mentális Jóllét és Megtartás rendszerének és szakmaiságának megalapozása, amely egységes módszertannal, szakértői hálózattal és digitális háttérrel támogatja majd a magyar vállalkozások munkaerő-megtartási és szervezetfejlesztési törekvéseit.
|
2026. június 02. kedd 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026. május 30
Az MKIK üdvözli az uniós források hazahozataláról szóló megállapodást » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara , valamint a területi gazdasági kamarák üdvözlik az Európai Bizottság és Magyarország között létrejött megállapodást, amely lehetővé teheti az uniós fejlesztési források újbóli elérését hazánk számára. A Kamara készen áll szakmai együttműködéssel segíteni a magyar kormányzatot a vállalkozásfejlesztési programok megvalósításában.
A Kamara álláspontja, hogy a források gyors és hatékony felhasználása kiemelt nemzetgazdasági érdek. Különösen fontos, hogy ezek a támogatások olyan programokban hasznosuljanak, amelyek közvetlenül erősítik a magyar vállalkozások versenyképességét, támogatják a digitalizációt, az innovációt, az energiahatékonysági és technológiai fejlesztéseket, valamint a munkaerő és a vállalkozói készségek fejlődését.
Az MKIK országos vállalkozói hálózatára és szakmai tapasztalatára építve kész ré zt venni a fejlesztési programok előkészítésében, egyeztetésében és megvalósításában.
A Kamara az elmúlt években számos országos jelentőségű hazai és uniós vállalkozásfejlesztési program megvalósításában vett részt. Ezek közül kiemelkedik a 2015 és 2023 között megvalósult Modern Vállalkozások Programja, Magyarország legnagyobb digitális vállalkozásfejlesztési kezdeményezése. A program során az MKIK által vezetett konzorcium több mint 25 ezer vállalkozást ért el, csaknem 16 ezer cégnél személyes digitális átvilágítás és fejlesztési tanácsadás valósult meg. A program jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalkozások digitális felkészültsége számottevően javuljon, és Magyarország az Európai Unió digitális fejlettségi mutatóiban jobban fel tudjon zárkózni az európai mezőnyhöz.
A Kamara a továbbiakban is kész szakmai támogatást nyújtani a kormányzatnak és a fejlesztéspolitikai szereplőknek annak érdekében, hogy az uniós források a lehető legnagyobb mértékben a magyar vállalkozások fejlődését és a gazdaság versenyképességének erősítését szolgálják.
|
2026. május 29. péntek 10:04 |
|
Kamarai percek Sajtóközlemény - Budapest, 2026.05.28.
Kétharmados többséggel fogadták el új etikai kódexet;
Elindult a kamarai emlékérme forgalmazása » bővebben...A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötvenegyedik küldöttgyűlésén elfogadták a 2025-ös beszámolót 20,5 milliárd forintos árbevétellel, jóváhagyták a 2026-os költségvetési tervet. Kétharmados többséggel egy új kamarai etikai kódexről is döntöttek a küldöttek, ennek értelmében választott tisztségviselőknek egy magasabb etikai normának kell megfelelniük. A küldöttgyűlésen valódi vita és konstruktív párbeszéd alakult ki.
Az eseményen mutatták be azt az 5000 forint névértékű színesfém emlékérmét , amelyet a Kamara alapításának 175. évfordulója tiszteletére bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Sikeres és eredményes küldöttgyűlést tartott a Kamara, amelyen számos kérdést vitattak meg a 23 területi kamara küldöttei. A nyílt légkörű eseményen érdemi, szakmai párbeszédet követően az együttműködés és a bizalom került előtérbe.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke díszvendégként vett részt a küldöttgyűlés elején, ő is a partnerség erősítésére és a közös jövő iránti elkötelezettségre hívta fel a figyelmet. A jegybankelnök és Nagy Elek az MKIK elnöke együtt bocsátotta ki azt az emlékérmét, amely törvényes fizetőeszköznek minősül, azonban a fizetési forgalomban való használata kerülendő. A 6000 példányban kibocsátott emlékérme előlapján Magyarország címere, az államiság, a közösség szimbóluma látható, hátlapján pedig a Kárpát-medence stilizált térképe, rajta pontokkal jelölve a kamarai rendszer 11 alapítóvárosa: Sopron, Pozsony, Pest-Buda, Debrecen, Kassa, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Eszék, Fiume és Zágráb.
A 30,80 gramm súlyú és 38,61 milliméter átmérőjű érme a hazai kereskedelmi és iparkamarák 1850-ben kezdődő történelmének állít emléket, amelyet egy királyi pátens rendelkezése indított el.
Az érme megvásárolható az emlékérméket gyártó és hivatalosan forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában: a penzvero.hu oldalon. Egy magánszemély maximálisan 3 darab emlékérmét vásárolhat.
– A kamarai hálózat 175 éve a magyar vállalkozások erejét, érdekeit és jövőjét szolgálja. Büszkék vagyunk a hagyományainkra, de elsősorban a jövőbe tekintünk: az innováció, a kutatás-fejlesztés, az exportképesség növelése és az adatvezérelt döntéshozatal támogatása áll tevékenységünk középpontjában – hangsúlyozta Nagy Elek, a Kamara elnöke.
Az emlékérme kibocsátása a Kamara és az MNB közötti szoros szakmai együttműködés eredménye, amely közös gazdasági elemzésekben, konjunktúrafelmérésekben és az innovatív magyar vállalkozások támogatásában, a Magyar Innovátor védjegy létrehozásában és az Innovációs Koalíció megalakításában is megnyilvánul.
A küldöttgyűlés elsöprő, kétharmados többséggel fogadta el az MKIK és a területi kamarák tisztségviselőinek új Etikai Kódexét, amely világosabban határozza meg a közbizalom, az átláthatóság, az összeférhetetlenség és az érintettség kezelését, ezzel megelőzve nemcsak a valódi visszaéléseket, hanem azok látszatát is. Nem csupán tiltásokat fogalmaz meg, hanem pozitív iránymutatást ad a felelős lojalitásról, a kamarai erőforrások átlátható használatáról és a pártsemlegességről, erősítve a kamarai tisztség méltóságát.
A 2026. május 27-i küldöttgyűlés elfogadta a Kamara 2025. évi költségvetésének teljesítését, amely 20,5 milliárd forint bevétellel, 12,6 milliárd forint ráfordítással zárult. A 2025-ös év egyik meghatározó lépése volt az új kamarai székház megvásárlása, amely a korábbi székhely kilenc évnyi bérleti díjába került. Jóváhagyták a 2026. évi költségvetést is.
– A sikeres küldöttgyűlés egyértelműen bizonyítja, hogy a Kamara ma már egy modern, nyitott, hatékony és pénzügyileg stabil szakmai közösség, amelyben a tagok aktív szerepvállalása, a párbeszéd és a bizalom a jövő sikeres működésének alapja – emelte ki Nagy Elek, a Kamara elnöke.
|