Őrtüzek

A magyaroknak, lengyeleknek, cseheknek és a szlovákoknak közös értékei és érdekei vannak, amelyeket együtt tudunk a legjobban képviselni – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Prágában, ahol a V4-országok államfői találkoztak. A magyar államfő úgy fogalmazott: a V4-ek jelentik Európa szívét, ami a biztonság garanciája, erre pedig kincsként tekintenek, amelyet hosszú távon szeretnének megőrizni.

Prof. dr. Halász Ivánnal, jogásszal, történésszel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárával, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékének vezetőjével a visegrádi együttműködés történetéről beszélgettünk.

A Szent Imre Kör kolozsvári és szegedi működésének történetébe illeszti a Keresztény Főiskolai Hallgatók Centrum Fogyasztási Szövetkezetének történetét Vajda Tamás történész, levéltár-igazgató tanulmányában, amely a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség által létrehozott Trianon és a magyar felsőoktatás Kutatócsoport hatodik kötetében lát majd napvilágot 2024 tavaszán. A hadviselt, keresztény egyetemi és főiskolai hallgatók zsoldjából összegyűjtött, kezdetben 370 ezer, majd alig egy hónap múlva már 500 ezer korona törzstőkéből alapított szervezet 1920. május 15-e és 1945 között működött. Egy Szegeden 1924-ben megjelent hirdetés szerint „A »Centrum« fogyasztási szövetkezet a keresztény egyetemi hallgatók hatalmas táborának nehezen nélkülözhető filléreiből alapíttatott azon célból, hogy a szegényebb ifjúság anyagi támasza, a keresztény gazdasági élet megerősödésének elősegítője legyen, és olcsó, megbízható áruval lássa el az ifjúságot és az ifjúságot támogató magyar társadalmat.”
Az 1920-ban alapított Centrum keresztény diákszövetkezet működéséről Vajda Tamás történésszel, a Szegedi Tudományegyetem Levéltárának igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan vette át a hatalmat a Hamász a Gázai övezetben? Milyen mértékű a támogatottsága a Hamásznak? Miért érte meg felrúgnia a Hamásznak a viszonylag békés status quót? Hogyan változott az izraeli–palesztin konfliktus tematikája összarab–izraeli ellentétből egy terrorszervezet és Izrael közötti konfliktussá? Szűkülhet ez a tematika, vagy eszkalálódhat, szélesedhet a konfliktus? Kiterjedhet a háború a környező térségre? Mi az érdekük az arab államoknak, mi az érdeke Izraelnek és az USA-nak? Létezhet kétállamos megoldás?

Dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával az izraeli–palesztin konfliktus előzményeiről és okairól, a kétállamos megoldás lehetőségéről és a konfliktus regionális és nemzetközi összefüggéseiről beszélgettünk.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Budapest Film Produkció gyártásában készült
Szabadító című dokumentumfilm. A Magyar Mozgókép Fesztivál legjobb egész estés dokumentumfilm díját nyerte el az alkotás, mely ezen kívül egy francia, egy német és egy amerikai filmfesztiválon is elismerést kapott, valamint további 12 filmfesztivál versenyprogramjában szerepel.

A 84 perces film főszereplője egy nehéz sorsú családból származó, kábítószerfüggő férfi, Lólé Attila, aki hat és fél éves börtönbüntetése után megtért keresztényként szabadult. „Az egykori drogos bűnözőt egy kérdés foglalkoztatja: szerzetes legyen vagy párkapcsolatban éljen? Ahhoz, hogy erre választ találjon, meg kell küzdenie múltja démonaival. Útja során visszatér a börtönbe is. Attilát 18 alkalommal ítélte el a bíróság, több mint 6 évet töltött börtönben. Mikor utoljára szabadult, eldöntötte, leteszi a drogokat, felhagy a bűnözéssel. A legfontosabb kérdés az életében, hogy szerzetes legyen vagy családot alapítson. Eközben kitanulja az asztalos szakmát, és belecsöppen a hétköznapi élet gondjaiba. Vajon visszacsúszik? Szabadidejében veszélyeztetett fiataloknak és a börtönben lévőknek mondja el, lehetséges új életet kezdeni. Hiszi, hogy élete egyre jobban kiteljesedhet, ha megteszi azt, ami rajta múlik.”

Október 10-én a Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Csongrád–Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya Szegeden szervezett mozivetítést 150 diáknak. A film a napokban Magyarkanizsán, a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiváljának kínálatában is szerepelt.

Az alkotást október 15-én, vasárnap 16 órakor Szentendrén, a P’Art Moziban láthatják az érdeklődők. Hajnal Gergellyel, a Szabadító című film rendezőjével beszélgettünk.

Szabadító
2022 | Egész estés dokumentumfilm | 84 perc
Rendező: Hajnal Gergely
Producer: Csortos Szabó Sándor
Forgatókönyvíró: Hajnal Gergely, Petrik András
Operatőr: Petrik András
Zeneszerző: Mezei Szilárd
Szereplő: Lólé Attila

Elismerés:
Magyar Mozgókép Díj – Legjobb egész estés dokumentumfilm

A film trailere itt megtekinthető.

A filmről további információk a Facebookon és az Instagramon találhatóak.

Sok esetben Marokkóban, Egyiptomban, Algériában nem megtűrt, radikális muszlim vallástudók Európában folytatják tevékenységüket, kihasználva a liberális közeget, tehát különböző iszlamista csoportok Európában szabadabban terjeszthetik tanaikat, mint az anyaországban, ahol politikailag üldözik őket – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Minden muszlim országban a mecsetek vallásügyi minisztériumok alá rendeltek, a vallástudók ellenőrzött üzeneteket fogalmazhatnak meg. Viszont Európában imahelyet, mecsetet bárki üzemeltethet. Az ezzel kapcsolatos előírások azonban mostanában – a terrorizmus kihívásai miatt – némileg szigorodtak. A titkosszolgálatok ma már fokozottabb mértékben odafigyelnek ezekre az imahelyekre, sajnos azonban még mindig vannak Európában olyan mecsetek, ahol olyan sejkek terjesztik a tanaikat, akik nagyon is esszencialista módon állnak az iszlámhoz. Sayfo Omar kiemelte: ezeknek a radikális irányzatú mecseteknek a társadalmi bázisuk bár nem nagy, ám nagyon sikeresen tudják tematizálni a közbeszédet. Az utóbbi időben sok fiatal ébredt „vallási öntudatra” ezekben a közegekben. Megállapítható, hogy a terrortámadásokat elkövető fiatalok jellemzően bűnözői háttérrel rendelkeztek, drogot fogyasztottak, zavarogtak, majd ezt a radikalizmust „átcsatornázták” egy vallási radikalizmusra.
Az európai iszlám radikalizmusról dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

Magyarországról megtehetjük azt a luxust, hogy Európáról és a bevándorlásról, Európáról és az iszlámról beszélünk, Nyugaton testközelből ez teljesen máshogy néz ki. Minden ország a maga keretrendszerén belül próbál választ adni ezekre a kérdésekre, és nagyon is specifikus szakpolitikai válaszokat próbálnak adni – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Sayfo Omar úgy véli, nem jelenthetjük ki, hogy általában az integráció elbukott Európában, azt viszont elmondhatjuk, hogy vannak adott bevándorlóközösségek adott nyugati országokban, amelyeknek tagjai nagyon komoly problémákkal küzdenek az integráció területén, és problémát okoznak a befogadótársadalmak számára.

Az iszlám decentralizált. Rengeteg vallási iskola, vallástudó van, és mindenki a maga keretrendszerén belül értelmezi a vallást. Egy vallástudó egyben társadalmi és politikai szereplő is. A szakértő hangsúlyozta, Európában is formálódik az iszlám, ám az egyelőre megfoghatatlan. Ami a gondot jelenti, az az, hogy túlzottan sok irányban formálódik. Rengeteg elképzelés van muszlim körökön belül is, hogy hogyan kellene kinéznie egy európai iszlámnak, ezek az elképzelések azonban kioltják egymást, gyökeresen ellentmondóak. Az európai muszlimok mobilizálhatatlanok Európában, egy végtelenül heterogén közegről van szó, és ezért a muszlimok gyarapodása Európában, illetve az Európán kívülről érkező bevándorlók gyarapodása általában nem feltétlenül pozitív hatással van az adott helyi kultúrára, illetve annak megőrzésére – hangsúlyozta a szakértő.
Az iszlám európai jelenlétéről, a formálódó, de egyelőre körvonalazhatatlan európai iszlámról, az iszlám decentralizáltságáról, a radikalizmusról és a nyugat-európai befogadótársadalmak válaszairól dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

A kibocsátó országok a bevándorlásra és a kivándorlásra sokszor a megoldás részeként tekintenek; Marokkó esetében a Nyugat-Európából történő hazautalások összege megközelíti a GDP 10%-át, ezeket az összegeket sokszor nem nélkülözheti az adott kibocsátó ország – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Mennyire partnere a kibocsátó ország az európai országoknak az integrációban? Számos országnak nincs kapacitása arra, hogy diaszpórapolitikát vagy hatásos diaszpórapolitikát folytasson. A török diaszpórapolitika viszont aktív, Törökország célja, hogy az elvándorolt emberek megőrizzék identitásukat – biztosítva ezzel a hazautalásokat. Marokkó azonban gazdasági szempontból jelentős mértékben kiszolgáltatott a nyugat-európai országoknak, ezért sokkal inkább figyelembe veszi az európai országok érdekeit, és nem támogatja a kívülállás érzésének erősítését a mecsetekben – hangsúlyozta Sayfo Omar.

Hol húzható meg a határ a nemzeti törekvések, az identitásmegőrzés és a radikalizmus között? Azok az iszlamista mozgalmak, amelyek Európában problémát okoznak, a kibocsátó országoknak is gondot okoznak. Ezért a radikális vallástudók sokszor Európában folytatják tevékenységüket, és bár a terrorizmus kihívásaival egyre komolyabb igény mutatkozik ezeknek a folyamatoknak az ellenőrzésére, ám alapvetően még mindig nincs kontroll Európában, így bárhogyan „sikeresen” tematizálható a közbeszéd. Ráadásul a diaszpórapolitikának egyre inkább része a vallási meghatározottság, így a kiüresedett, elvallástalanodott Európában könnyen utat talál magának ez a narratíva.

Az európai migráció kérdéseiről, a kibocsátó országok diaszpórapolitikájáról, identitásmegőrzésről és radikalizmusról dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

Az 1960-as években a bevándorlás még nem problémaként, hanem egyfajta megoldásként jelent meg a felmerülő munkaerőhiány kezelésére a nyugat-európai országokban. Kezdetekben nem tűnt úgy, hogy a volt gyarmatokról érkező arabok és az afrikai arab és berber etnikum, valamint az államközi munkaerőkölcsönzési-szerződések keretében meghívott törökök, délszlávok maradni fognak, ám később a családegyesítésekkel felduzzadt az a bevándorlólakosság Európában, amelynek tagjai kulturálisan eltérnek a befogadó országtól – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

A bevándorlás számos mintázatot követett Európában. És nem mindegy, hogy ki, mikor, honnan, melyik országból érkezik. A közel-keleti és az észak-afrikai kultúrák tekintélyelvű kultúrák, nemcsak a politika, hanem a teljes szocializáció szintjén. Franciaországban asszimilációt vártak el, ezért ott bevándorló hibrid kultúrák alakultak ki a külvárosokban, ahol a munkanélküliség 38%-os, míg ez országos szinten 7,1%. Komoly probléma emellett, hogy a külvárosokban élő fiatalok az autoritást, a hagyományos kötelékeket már nem ismerik el, ráadásul ezekben a közegekben markánsan jelen van a fogyasztói szemlélet és a tengerentúlról érkezett ellenkultúra, valamint a vallásvesztés is. Az 1990-es évek óta az USA-ból „importált” hip-hop- és rapkultúra baloldali, posztkoloniális gondolatokat közvetít, amely a kívülállást erősíti ezekben a közegekben – emelte ki Sayfo Omar. Ráadásul a nyugat-európai diskurzusban a migráció kérdésében az etnikai megközelítést felváltotta a vallási megközelítés. Így ezek a fiatalok kívülállásukat bár vallási alapon fogalmazzák meg, ez azonban nem feltétlenül jelent vallási tanokkal megtámogatott világnézetet.

A bevándorlás és az integráció kérdéseiről és a franciaországi külvárosok hibrid kultúrájáról dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

„2020 tavaszán bejárta a világsajtót a kép, amelyen Ferenc pápa egyedül, magányosan mondja el az üres Szent Péter-bazilikában nagyszombati szentbeszédét. Korábban soha nem volt még arra példa az egyházak történetében, hogy a legnagyobb ünnepeket, tavasszal a húsvétot, a szédert és a ramadánt, télen pedig a karácsonyt, illetve a hanukát ne közösségben ünnepelték volna a hívek. 2020-ban a vallásos emberek, családok a média segítségével követhették a szertartásokat. Természetesen a koronavírus-járvány előtti időszakban is számos vallási felület létezett a világ­hálón, applikációk sokasága szolgálta a hívek igényeit, sok-sok egyházi közösségnek volt online felülete a digitális térben. De a járvány felgyorsította és jóval intenzívebbé tette a digitális átállást”.

A szerző 2022-ben megjelent kötetében azt kutatja, hogy a vallás miként jelenik meg a társadalmi kommunikációban, a nyilvánosságban és különösen a hálózati kommunikációban. A kötet jelentősége, hogy a szerző nemcsak a keresztény felekezetek digitálismédia-szokásait, hanem a zsidó és a muszlim vallási kultúrát is elemzi a közösségi média felületein. Bár a vallás és a média egymásra hatásáról számos tanulmány és néhány kötet is született már magyar nyelven, a hálózati kommunikáció vonatkozásában átfogó munka még nem jelent meg. A kötet arra vállalkozik, hogy hiánypótló legyen ezen a területen.

Dr. Andok Mónikával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docensével Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon (Ludovika Egyetemi Kiadó, 2022) című kötetéről beszélgettünk.

A franciaországi demonstrációk, zavargások kiváltó oka az észak-afrikai származású, 17 éves Nahel M. halála, akit június 27-én lőtt le egy rendőr a Párizshoz közeli Nanterre-ben, amikor a fiatal megpróbált elmenekülni egy közúti ellenőrzés elől. A tinédzser a rendőrök felszólítása ellenére sem akart megállni autójával, ekkor lőttek rá. A lövést leadó rendőr ellen szándékos emberölés miatt vádat emeltek. A rendőr tettéért bocsánatot kért az áldozat családjától. Azonban már a június 29-ei Nanterre-i békés felvonulás is estére összecsapásokba fordult. Június utolsó hetében péntekről szombatra virradó éjjel tetőfokára hágott az erőszak, a fosztogatás és rongálás. A francia elnök a zavargások miatt elhalasztotta németországi látogatását.

Az első komoly, országos demonstrációra 2005-ben került sor Franciaországban. Dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója úgy véli: ekkor vált a szélesebb nyilvánosság számára végképp egyértelművé, hogy a bevándorló társadalmak hagyományos struktúrái diszfunkcionálissá váltak, az identitásválsággal küzdő fiatalok pedig sem a szüleik, sem a vallási elöljárók autoritását nem ismerik el. Jacques Chirac akkori francia elnök rendkívüli állapotot hirdetett. Az akkor belügyminiszter Nicolas Sarkozy „söpredéknek” nevezte a zavargókat, és „zéró toleranciát” hirdetett, amit egy évvel később, 2006. október 1-jén az Yvelines-i Les Mureaux-ban kitörő zavargások során élesben alkalmaztak. Ezután a rend helyreállt a külvárosokban. A közelmúltbeli erőszakos zavargások azonban rávilágítanak arra, hogy mára a francia állam gyakorlatilag lemondott a bevándorlóhátterű fiatalokról.

A franciaországi párhuzamos társadalmakról, a fiatalok korlátozott munkaerőpiaci lehetőségeiről, a külvárosok hibrid kultúrájáról dr. Sayfo Omárral, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával a szerkesztő, Udvarhelyi Erzsébet beszélgetett.