Akvarell

kulturális paletta

31. Duna Karnevál
Henry Blount: Utazás a Közel-Keleten
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2026.06.10. 15:04

A tánc és a népzene ünnepe lesz a 31. Duna Karnevál, melyet június 12-e és 19-e között rendeznek Budapesten. A programok között nemzetközi néptáncverseny, fiataloknak szóló megmérettetés és fesztivál, gálaműsor, flash mob, táncház és látványos karneváli felvonulás is szerepel. A fellépők között a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, valamint a Nyírség és a Balaton Táncegyüttes tagjait is láthatjuk. Vincze Andrea fesztiváligazgatóval Tóth Zsófia beszélgetett, elsőként arról, hogyan tekint vissza az indulás óta eltelt 31 évre.

Henry Blount, egy nagy múltú angol família tagjaként elhatározta, hogy egy alapjaiban más rendszer szerint működő birodalom tanulmányozásába fog. Így indult el 1634 tavaszán Velencéből, hogy az Oszmán Birodalomban majdnem egy évet eltöltve 1635 tavaszán visszaérkezzen Itáliába. Útja során saját szavai szerint kilenc királyságban fordult meg, tizenegy hónap alatt több mint hatezer mérföldet utazott, főleg szárazföldön. Az utazását természetesen könyvben örökítette meg, amely nemrég jelent meg először magyar fordításban az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában. Várkonyi Gábor történész után a kötet fordítóját, Bakonyi Zsuzsannát, az OSZK tudományos munkatársát faggatja Fazekas Gyöngyvér.

Legutóbbi adások:

2026. július 14.
kedd
15:04
IMG_20260622_105839.jpgAkvarell
kulturális paletta

Kiállítások:
-A.győri bencés gimnázium 400 tanévéről
-A Vas vármegyei Bükfürdőről

Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. július 13.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Tiszamenti Ifjúsági Tábor,
NEM OKÉ művészeti kampány,
Bekker Sounds a klasszikus zene tehetségeiért

szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. július 10.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit
2026. július 09.
csütörtök
15:04
Kov__cs_Em__ke_Balaton_-_nagyobb.jpgAkvarell
kulturális paletta

Pom-pom megalkotója és a Balaton
Egy életrajz regénye és a regények életrajza
Programok nyárra
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2026. július 08.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum
Pálos utak: Balatonszemes
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
2026. július 07.
kedd
15:04
b__________260630_140658.jpgAkvarell
kulturális paletta

Fő témánk: A megújult Keresztény Múzeum

Szerkesztő: Tóth J. András
» bővebben...
2026. július 06.
hétfő
15:04
Akvarell_Herend_200.jpgAkvarell
kulturális paletta

Herend 200 kiállítások,
Kitüntették a Búzaszem Iskolát,
Világjáró gyerekdalok a Művészetek Völgyében
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. július 03.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
» bővebben...
2026. július 02.
csütörtök
15:04
20250827-pel-0086-2.jpgAkvarell
kulturális paletta

Slachta Margit Kollégium, Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjai, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás
» bővebben...
2026. július 01.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Váci Székesegyház: Az ég veled
ASSITEJ díj: Novák János
Fesztivál Akadémia Budapest: 11. Summerfest
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...


Következő adások:

2026. július 15.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó
Hungarikum a Páholyban – Két évszázad Herendi ritmusa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. július 16.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta

Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó
Hungarikum a Páholyban – Két évszázad Herendi ritmusa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

» bővebben...
2026. július 16.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. július 17.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András
2026. július 17.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Partnereink: