Napi evangélium

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.05.05. 05:34

Felolvassa: Varga László

húsvéti idő 3. hét, hétfő
** Jn 6,22-29 **

Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: ,,Mester, mikor jöttél ide?'' Jézus azt felelte: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.'' Erre azt kérdezték tőle: ,,Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?'' Jézus azt felelte: ,,Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.''


    

Legutóbbi adások:

2025. május 13.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 12.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 11.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 10.
szombat
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 09.
péntek
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 08.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 07.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 06.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 05.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 04.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2025. május 13.
kedd
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2025. május 13.
kedd
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2025. május 14.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. május 14.
szerda
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2025. május 14.
szerda
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László

Partnereink: