Napi evangélium

Elhangzott: 2025.05.04. 05:34

C év, húsvéti idő 3. vasárnap
** Jn 21,1-19 **

Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.'' Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.'' Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?'' Azt felelték: ,,Nincsen!'' Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!'' Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!'' Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!'' Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!'' A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?'' Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?'' Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!'' Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!'' Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?'', és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!'' Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.'' Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!''


    

Legutóbbi adások:

2026. január 13.
kedd
5:34
Napi evangélium
páros év, évközi idő 1. hét, kedd
** Mk 1,21-28 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 12.
hétfő
5:34
Napi evangélium
páros év, évközi idő 1. hét, hétfő
** Mk 1,14-20 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 11.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
A év, évközi idő Urunk megkeresztelkedése
** Mt 3,13-17 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 10.
szombat
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő Vízkereszt utáni negyedik nap
** Lk 4,14-22a **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 09.
péntek
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő Vízkereszt utáni harmadik nap
** Mk 6,45-52 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 08.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő Vízkereszt utáni második nap
** Mk 6,34-44 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 07.
szerda
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő Vízkereszt utáni első nap
** Mt 4,12-17.23-25 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 06.
kedd
5:34
Napi evangélium
Vízkereszt - Urunk megjelenése
** Mt 2,1-12 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 05.
hétfő
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő január 5.
** Jn 1,43-51 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2026. január 04.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
karácsonyi idő Karácsony 2. vasárnapja
** Jn 1,1-18 **
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2026. január 14.
szerda
5:34
Napi evangélium
páros év, évközi idő 1. hét, szerda
** Mk 1,29-39 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. január 14.
szerda
12:08
Napi evangélium (ism.)
páros év, évközi idő 1. hét, szerda
** Mk 1,29-39 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. január 14.
szerda
21:04
Napi evangélium (ism.)
páros év, évközi idő 1. hét, szerda
** Mk 1,29-39 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. január 15.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
páros év, évközi idő 1. hét, csütörtök
** Mk 1,40-45 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...
2026. január 15.
csütörtök
12:08
Napi evangélium (ism.)
páros év, évközi idő 1. hét, csütörtök
** Mk 1,40-45 **
Felolvassa: Varga László

» bővebben...

Partnereink: