Napi evangélium

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.03.16. 05:34

Felolvassa: Varga László

C év, nagyböjt 2. vasárnap
** Lk 9,28b-36 **

Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!'' Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok'' [MTörv 18,15; Iz 42,1]. Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.


    

Legutóbbi adások:

2025. április 27.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 26.
szombat
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 25.
péntek
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 24.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 23.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 22.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 21.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 20.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 19.
szombat
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 18.
péntek
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2025. április 28.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 28.
hétfő
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2025. április 28.
hétfő
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2025. április 29.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2025. április 29.
kedd
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László

Partnereink: