A médiavilág erkölcséről

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.12.10. 18:04

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat
Szerkesztő: Kövér Tamás

Rámutattak: a csatorna jelentős szerepet vállal a katolikus egyház tanításainak hirdetésében, valamint a magyar és az egyetemes kultúra és az anyanyelv értékeinek megőrzésében – határon innen és túl. Célkitűzésünk, hogy hiteles élettörténetekbe foglalva vigyük el az örömhírt az emberekhez, amely a társadalom minden tagját elérve, az egészséges szellemi-lelki fejlődést támogatja. Munkánkban kiemelt jelentősége van a magyar nyelv őrzésének és ápolásának, amely közügy, hiszen mindannyiunk közös kincse” – hangsúlyozta vezérigazgató főpásztorunk, a megyés püspök.

A Google csevegőrobotja egy felhasználó halálát kívánta. A Gemini állítólag olyan korlátozásokkal rendelkezik, amelyek megakadályozzák, hogy veszélyes tevékenységekre, például öngyilkosságra ösztönözzön vagy azt támogassa -, mégis sikerült „kérlek, halj meg” üzenetet küldenie egy - önértékelése szerint „teljesen kiborult” felhasználónak.

A közösségi médiában tett utalást arra Elon Musk, hogy megvenné az MSNBC-hírcsatornát – írja a The Telegraph. A dél-afrikai születésű amerikai üzletember azt követően kezdett üzenetváltásba Donald Trump Jr.-al, hogy a csatornát üzemeltető Comecast tévészolgáltató bejelentette, eladásra bocsátja a baloldali tévétársaságot.
A vicces hangvételűnek szánt üzenetváltást Donald Trump Jr., a megválasztott elnök idősebbik fia kezdte, amikor továbbosztott egy, a Comecast eladásáról szóló bejegyzést.






Legutóbbi adások:

2025. március 18.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Új médiabirodalom épül Magyar Péter köré, és ez Gyurcsány Ferencnek is jól jöhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. március 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A koronavírus-járvány éveiben robbanásszerűen felgyorsult a digitalizáció.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. február 18.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
„Hozzuk vissza Istent az életünkbe” felszólítással – a keresztényellenes politikát felszámoló rendeletet írt alá Trump a Nemzeti Imareggelin
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. február 04.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság rámutatott: Nem minden közügy, amiről a média beszámol, Helytelen közügynek minősíteni egy történést pusztán azért, mert azt médiafigyelem övezi
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 21.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A migráció által érintett Ventimiglia és San Remo püspöke szerint a megkülönböztetés nélküli bevándorlás „nem jó megoldás sem a befogadók, sem a befogadottak számára”.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2025. január 07.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Egy könyvről, amely szerint sajtószabadság nélkül demokrácia sincs

Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 24.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
A mesterséges intelligencia sem tudja, hol van Attila hun király sírja, mert hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. december 10.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 26.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Nem véletlen, hogy Donald Trump hivatalba lépését követően szeretné helyre rakni a cenzúra ügyét
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
2024. november 12.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Tanulságos a visszatekintés arra, hogy még Donald Trump győzelme előtt miféle megállapításokra jutott a médiakutatás…
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...


Következő adások:

2025. április 01.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. április 01.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. április 15.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. április 15.
kedd
23:00
A médiavilág erkölcséről (ism.)
Szerkesztő: Kövér Tamás
2025. április 29.
kedd
18:04
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás

Partnereink: