Könyvmoly

Könyvajánló műsorunk elsősorban a 10-14 éves kiskamaszokkal szeretné az olvasást megszerettetni, de a szülőknek és a tanároknak is segítünk izgalmas, jó könyveket választani ennek a korosztálynak.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.12.05. 16:04

Zágoni Balázs: Karácsonyi kitérő
Szerkesztő: Mihályi Anikó

Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma, és egy darabig valóban úgy tűnik, hogy – a gondos szervezésnek hála – idén békés és boldog lesz az ünnep. Ám egy zebránál kéregető, jó szándékú koldus minden tervet felborít, és még kétségbe ejtőbbé válik a helyzet, mint tavaly. Lehet még szép a karácsonyuk? Vajon ott keresik a karácsony szentségét, ahol kell és érdemes?
Mai műsorunkban karácsonyi készülődésről, hajléktalanságról beszélgetünk Zágoni Balázs íróval. Segítőim: Kerekes Piroska, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Nemes Borbála, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 8. osztályos tanulói

Kapcsolódó képek:

_DSC6075.jpg_DSC6138.jpg_DSC6163.jpg_DSC6186.jpg
_DSC6209.jpg

Legutóbbi adások:

2025. február 27.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Kolozsi László: Áram nélkül
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...
2025. január 30.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Frank Márton: Különös kacatok krónikája
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...
2025. január 02.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Bódis Kriszta: Carlo Párizsban című regényéről beszélgetünk.
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...
2024. december 05.
csütörtök
16:04
_DSC6138.jpgKönyvmoly
Zágoni Balázs: Karácsonyi kitérő
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...
2024. november 07.
csütörtök
16:04
_DSC6706.jpgKönyvmoly
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák című könyvéről beszélgetünk
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...
2024. október 10.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Szerkesztő: Mihályi Anikó
» bővebben...


Következő adások:

2025. március 27.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Szerkesztő: Mihályi Anikó
2025. március 28.
péntek
3:00
Könyvmoly (ism.)
Szerkesztő: Mihályi Anikó
2025. április 24.
csütörtök
16:04
Könyvmoly
Szerkesztő: Mihályi Anikó
2025. április 25.
péntek
3:00
Könyvmoly (ism.)
Szerkesztő: Mihályi Anikó

Partnereink: