Nyelvédesanyánk

Kant szerint „…egy nép ellen nem lehet nagyobb bűnt elkövetni, mint elvenni, vagy tönkretenni nyelvét.” Az előbbitől nem tartunk, az utóbbinak viszont - elég csak járkálni az utcán vagy figyelni a médiát - nap, mint nap tanúi vagyunk. Műsorunk olyan magazin, amelyben riportok, nyelvi játékok, irodalmi részletek fölhasználásával igyekszünk feltérképezni nyelvünknek - szerintünk a romlás veszélyének kitett - állapotát. Egyben példát igyekszünk adni arra, hogy a körülöttünk élő „hivatásos nyelvvédők” (színészek, tudósok, más közszereplők) valamint anyanyelvi mozgalmak milyen erőfeszítéseket tesznek saját helyükön a helyes nyelvhasználat ügyében. Adásunkat az teszi egyedivé a nyelvvédelemmel foglalkozó rádióműsorok között, hogy állandó közreműködőink az ország minden sarkából érkező, Kazinczy versenyeken indult és ott jeles eredményt elért diákok.

A műsorral kapcsolatos észrevételeiket szívesen fogadjuk a
nyelvedesanyank [kukac] katradio.hu címen. Ide várjuk a műsorokban elhangzó rejtvények megfejtéseit is.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.08.10. 14:04

anyanyelvi rovat

Dékán lett a nyelvészből – Beszélgetés Veszelszki Ágnessel
Nem mentes – legalábbis nem a jegyzettől mai összeállításunk sem
Játékunk augusztusban szünetel

Szerkesztő: Nagy György András

„Régebben mintha minden egy kicsit egyszerűbb lett volna. Vagy talán megengedőbb, természetesebb /…/ A mesterséges intelligencián alapuló technológiák azonban, úgy fest, nemcsak életünk számos területét képesek újrakeretezni, hanem a szépségideált is…” - állapítja meg egy írásában az a kutató, akit médiaszereplései miatt sokan ismerhetnek. Nyelvészként sok területtel foglalkozott, belekóstolt például a borkommunikációba, összegyűjtötte a karanténszótárak anyagát, vizsgálta a valótlan valóságot – utóbbi esetben tovább fokozta az ismert hasonlatot, amikor az emberek egy sötét szobában tapogatódzva próbálnak felismerni egy elefántot, de van, aki inkább homokba dugja a fejét. Veszelszki Ágnes új megbízatása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hivatalosan augusztus elsején létrejött Nemeskürty István Tanárképző karának vezetése. Szerinte ez a feladat hatalmas, inspiráló és nagyon megtisztelő, kollégáival pedig a tanárképzés megújításáért dolgozik ezentúl.

Mostanában szinte minden „mindenmentes”. H. Tóth Tibor jegyzetében is ez a téma, de természetesen nem iróniamentesen.

Kapcsolódó képek:

Veszelszki_d__k__ni_nagyobb.jpg

Legutóbbi adások:

2024. október 05.
szombat
14:04
Kossuth_sz__nokverseny_2024.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Szónokverseny- avagy a veszélyes fegyver forgatásának technikája és erkölcsisége
Most komolyan!? – jegyzet
Mai játékunkban ismét egy szerzőt keresünk

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. szeptember 21.
szombat
14:04
Kozm__cs_2.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Nyelvészkalandok Udmurtiában – Munkácsi Bernátra emlékezünk
Név előtt névelőt? - Jegyzet
Játékunkban közmondások keverednek

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. szeptember 07.
szombat
14:04
nyelv__des_-___j_szavak.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Szóanyakönyvezés - avagy, amikor az új kifejezések megszületnek
Jól van, ha nem úgy van!? – jegyzet
Játékunk újraindul – figyeljenek!

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. augusztus 24.
szombat
14:04
__rd,_F__ldrajzi_M__zeum.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Egy keletkutató képei - avagy kínaiak és mongolok egy nyelvész fotóin
Mit csinál, aki aposztrofál? – jegyzet
Játékunkban továbbra is nyári szünetet tartunk

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. augusztus 10.
szombat
14:04
Veszelszki_d__k__ni_nagyobb.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Dékán lett a nyelvészből – Beszélgetés Veszelszki Ágnessel
Nem mentes – legalábbis nem a jegyzettől mai összeállításunk sem
Játékunk augusztusban szünetel

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. július 27.
szombat
14:04
Mont__gh-k__nyv.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Ön- és beszédművelés- avagy megszólalni tudni kell

Be vagy bele, nemcsak szólni, hanem szállni – jegyzet

Mostani feladványunk szórejtvény
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. július 13.
szombat
14:04
Acz__l_Petra_nagyobb.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Kommunikációkutatás, újmédia, jövőkészség – a beszélgetőtárs Aczél Petra
Az igekötők kötöttsége - jegyzet
Játékunkban ismét egy költőt keresünk.

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. június 29.
szombat
13:04
Bal__zs_G__za___s_a_vas__t.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Pálinka, túrázás, rádió és vasút – egy szabálytalan nyelvészportré
Személyzetis vagy HR-es – jegyzet
Mai játékunk betűkirakós

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. június 15.
szombat
13:04
Hujber_Szabolcs_(K__p_Artisjus).jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Nemcsak írja, elemzi is – slágerek nyelvészszemmel
Esélyes-e, hogy esélytelen? - jegyzet
Mai játékunkban egy szerzőt keresünk, aki most egyben előadó is

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
2024. június 01.
szombat
13:04
Ny__ri_P__ter.jpgNyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat

Nemzedékek kézfogása- Tisztújítás az Anyanyelvápolók Szövetségénél
Szerethető-e a szerethető – jegyzet
Játékunkban hibajavítás a feladat

Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...


Következő adások:

2024. október 19.
szombat
14:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
2024. október 20.
vasárnap
0:30
Nyelvédesanyánk (ism.)
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
2024. november 02.
szombat
14:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
2024. november 03.
vasárnap
0:30
Nyelvédesanyánk (ism.)
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András
2024. november 16.
szombat
14:04
Nyelvédesanyánk
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Nagy György András

Partnereink: