Kerengő

A műsor stúdióbeszélgetései és riportjai társadalmi problémákat, az egyház, a gazdaság, a kultúra, a közélet aktualitásait és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseit világítja meg.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.07.05. 17:30

közéleti beszélgetések

Keller Péterrel A velünk élő Gárdonyi című vallomáskötet kapcsán beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva

A közelmúltban mutatták be Egerben és Budapesten a Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája szerkesztésében megjelent A velünk élő Gárdonyi - Vallomások című kötetet.
"Dédapám olvasókra gyakorolt hatását a háború előtt talán Sík Sándor foglalta össze a legtömörebben....egy mai vallomás-csokrot szerettem volna tenni a régi mellé: mit is jelent ma Dédapám a Magyarságnak. A csokorkötésben Barátaimtól, Ismerőseimtől kértem segítséget. Egy virágszálat kértem. Egy vallomást, hogy ki hogyan látja Dédapám művészi és emberi értékeit a maga virágszálában. Köszönöm, hogy megköthettem a csokrot! Köszönöm, hogy sokakkal együtt munkálkodhatom azért, hogy Dédapám teljesebb, hitelesebb, igazabb emberi és szépírói arca ismét felragyoghasson. Köszönöm, hogy sokak nevében állíthatom: Dédapám ma is velünk él."- írja a most megjelent könyve Ajánlásában a szerkesztő, Keller Péter. Vele beszélgetünk a Vallomáskötetben megjelent írások kapcsán Gárdonyi Géza szellemi örökségéről, hatásáról.
(fotók: www.magyarkurir.hu, www.gardonyigeza.hu)

Kapcsolódó képek:

A_vel__nk___l___G__donyi.jpgG__rdonyi-arc.jpgkeller_p__ter_fot__.jpg

    

Legutóbbi adások:

2024. október 23.
szerda
17:30
szeker.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2024. október 23.
szerda
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Az 1956-os forradalomra emlékezünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. október 22.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

A gazdaság, a nagy adatsorok tükrében. Magyarország és Németország.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2024. október 22.
kedd
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai és Bionikai Kar. Az alapító dékánra, Roska Tamásra emlékezünk.
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
17:30
Hopp_F._M__zeum.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Dr. Fajcsák Györgyi főmúzeológussal, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
17:04
DSC07150.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

A Klímapolitikai Intézet vezető elemzőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. október 17.
csütörtök
17:30
kereszt__ny_USA_szavaz__k.jpgKerengő
külpolitikai beszélgetések

1. Európai versenyképesség. Hogyan igen és hogyan ne? Vendégünk Philip Pilkington közgazdász
2. Keresztény szavazói preferenciák az Egyesült Államokban. Vass István külpolitikai újságíróval beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2024. október 16.
szerda
17:30
Csal__d_lelki_eg__szs__g_KINCS_(4).jpgKerengő
közéleti beszélgetések

A család, mint lelki orvosság
a legújabb magyar kutatások tükrében
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
» bővebben...
2024. október 16.
szerda
17:04
DSC06432.jpgKerengő
közéleti beszélgetések

Európai Kiberbiztonsági Hónap
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András


Következő adások:

2024. október 24.
csütörtök
17:30
Kerengő
külpolitikai beszélgetések

Libanon
Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet Kutatási vezetőjével, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2024. október 24.
csütörtök
22:30
Kerengő (ism.)
külpolitikai beszélgetések

Libanon
Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet Kutatási vezetőjével, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

» bővebben...
2024. október 25.
péntek
17:04
Kerengő
közéleti beszélgetések

1956. október 25., a véres csütörtök
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2024. október 25.
péntek
17:30
Kerengő
közéleti beszélgetések

Generációváltás. Dr. Béres József, aki közel 25 évig volt a vállalat elnöke, átadja pozícióját fiának, Béres Marcellnek. Erről beszélgetünk mai műsorunkban a Béres Gyógyszergyár elnökeivel.
Szerkesztő: Sallai Éva

» bővebben...
2024. október 25.
péntek
22:04
Kerengő (ism.)
közéleti beszélgetések

1956. október 25., a véres csütörtök
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...

Partnereink: