Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.06.19. 15:04

kulturális paletta
Ultramodern magány: Nagy Niké kiállítása; Az isteni eredet tudata - Hamvas Béla hagyományai tanulmánykötet; Kulturmorzsák

Ultramodern magány a címe Nagy Niké festőművész kiállításának, amelyet az Etyeki Műhely Alapítvány elnöke, Lucza Gyula nyitott meg, megdöbbentő módon. Kezébe vette mobiltelefonját és egy hosszú percen keresztül némán nyomogatta, keresgélt, olvasgatott rajta. Eleinte azt hittük, hogy bajban van, nem találja a nyitóbeszédet. Aztán rájöttünk, hogy ezzel a performansszal nyitotta meg magát a kiállítást. A virtuális világ szenvtelen folyamából Nagy Niké ugyanis az érzékelés modernitásán keresztül a az érzékenységhez való visszatérést jeleníti meg. "A művésznő a valóságot vizuális költészetté lényegíti át, képről képre teremti meg ezt a világot, leválasztva a divatról és a marketingról. Autentikus és időtlen irányfény ez ahhoz a geopolitikai esztétikai vándorláshoz, a szabad nemzetek Európájába, amelynek polgárai érzékenységgel állnak bosszút a nihilizmuson és költészettel az anyagiasságon. " -mondta nyitóbeszédében az etyeki kiállítás kurátora, Prof. Salvatore Lombardo. A kiállításon, amely június 30-ig tekinthető meg az Etyeki Műhely Galériában, Kövesdy Zsuzsa beszélgetett a művésznővel.

Az isteni eredet tudata – Hamvas Béla hagyományai című, az író életművéről szóló új tanulmánykötet kiadását az idén 25 éves Hamvas Béla Asztaltársaság kezdeményezte. Horváth Róbert, a kötet egyik szerkesztője Fazekas Gyöngyvér vendégeként mutatja be a könyv néhány izgalmas rétegét.

Legutóbbi adások:

2024. október 23.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Életpéldák a huszadik századból: Esterházy János gróf és Györgypál Albert atya, Kulturmorzsák
» bővebben...
2024. október 22.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Mezey Katalin Örökség című új verseskötete
- Terror Háza Múzeum 1956 – MÚLT, NEM MÚLT Lentikuláris fotókiállítás a szabadságharcról
- Simplicissimus régizenei kamarazenekar: Linus atya tánczai (Óbudai Társaskör, 2024. 10. 25.)
» bővebben...
2024. október 21.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Megnyílt a Néprajzi Múzeum új gyűjteményi állandó kiállítása
- II. Oltári Múlt konferencia - a műemlék templomok falképeinek bemutatása a digitális technológia eszközeivel
- A teremtő bűne - Bártfai Barnabás új regénye a mesterséges intelligencia fejlődéséről és annak potenciális veszélyeiről
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. október 17.
csütörtök
15:04
Onczay_Csaba.jpgAkvarell
kulturális paletta
Brazília, Japán, Szlovákia – avagy csellóval a világ körül és a versenyek élén
Jazz, pop, meg minden más zongorára és énekhangra – Egy különleges formáció
Nobel-díjasok és társaik – Tudósok és találmányok a Várkert bazárban

» bővebben...
2024. október 16.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
MATEHETSZ: segítő kártyák pedagógusoknak; Magyar Képzőművészeti Egyetem: Jump Start; Kulturmorzsák
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
A MÁV Szimfonikus Zenekar közel jövőben esedékes különleges alkalmaira hívjuk fel a figyelmüket, majd egy könnyű zenei estre, a Margo szombati lemezbemutató koncertjére invitáljuk önöket, végül a Fekete pont c. film főszereplőjével, Mészöly Annával hallhatnak beszélgetést
2024. október 14.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
- Magyar-lengyel szentek: Szent Kinga és Szent Hedvig képző- és textilművészeti kiállítás Kecskeméten
- Implom József emlékére rendeznek idén is középiskolai helyesírási versenyt Gyulán
- Konstantinápoly Budapesten - az egykori épületegyüttes és szórakozónegyed világát idézi meg az MKVM kiállítása
» bővebben...
2024. október 11.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
» bővebben...
2024. október 10.
csütörtök
15:04
Nagy_Alma_Vir__g.jpgAkvarell
kulturális paletta
Egyszerre operett és musical – A Hamupipőke (saját változatban) a magyar fővárosban
Gyümölcskosár, Rózsamadrigál, Csínom Palkó, Rákóczi kantáta – Farkas Ferencre emlékezünk
Egy ponton a világ csodái – Pontfesztivál a Múzeumkertben


» bővebben...


Következő adások:

2024. október 24.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
Lázár Ervin egyik legnépszerűbb meséje, A Hétfejű Tündér elevenedik meg a Fellegjárók Társulat előadásában a Vidám Színpadon

Magócs Ottó, az Operettszínház művésze volt Ungvári Judit vendége

Oxigén - a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása a Nemzeti Színházban

» bővebben...
2024. október 25.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Lázár Ervin egyik legnépszerűbb meséje, A Hétfejű Tündér elevenedik meg a Fellegjárók Társulat előadásában a Vidám Színpadon

Magócs Ottó, az Operettszínház művésze volt Ungvári Judit vendége

Oxigén - a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása a Nemzeti Színházban

» bővebben...
2024. október 25.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
2024. október 26.
szombat
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
2024. október 28.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta

Partnereink: