A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.
A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2024.04.27. 20:04
közéleti elemző műsor
Előttem a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Ferenc pápa egy éve látogatott hazánkba. Erre emlékezünk Veres Andrással, az MKPK elnökével, győri megyéspüspökkel.
A helyhatósági és az európai választási kampányról Szalay Kornél Géza jogásszal beszélgetünk.
Kiberbiztonság az egészségügyben. Ezzel a címmel tartottak konferenciát a héten. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
Váradás lesz a pécsi Collégium Seraphicumban. Erről Dobosiné Rizmayer Rita igazgató számol be.
Mi ezt valljuk címmel újabb kötet mutatja be Antall József egykori miniszterelnök külpolitikai nézeteit. Az egyik szerző, Kajdi József nyilatkozik.
A tavaszi hadjáratról lesz szó, amely a főhadszíntéren 1849. április 2-ától május 21-éig tartott. Marossy Endre hadtörténésszel beszélgetünk.
Az európai uniós választások előtt Olaszország helyzetéről Szomráky Béla Olaszország-szakértőt kérdezzük.
2024. szeptember 28. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... Írországból tért haza Veres András győri megyéspüspök.Többek között az élményeiről számol be. Pápai jóváhagyás: "nincs akadálya" a medjugorjei Mária kegyhely működésének. Húsz éves a nyúli Márton Lakóotthon.
Várják Rómában a digitális misszionáriusokat és katolikus influenszereket a Szentévben. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
Az árvíz utáni teendőkről Szabados Edina, a Katolikus Karitász sajtóreferense számol be.Továbbá Huber Szebasztián politikai elemzővel beszélgetünk.
Árverésre készül a Transzplantációs Alapítvány. Szalamanov Zsuzsa kuratóriumi elnököt hallják:
Aranyéremmel tértek haza a magyarok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiáról. A versenyről Gulyás László csapatvezető, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense számol be.
Újabb tartományi választások voltak Németországban. Ezúttal Brandenburgban dönthettek a polgárok a leendő kormányzatukról. Prőhle Gergellyel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatójával beszélgetünk. |
2024. szeptember 21. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...
Katasztrófahelyzeti bázist alakított ki a Katolikus Karitász . Écsy Gábor országos igazgató és Zagyva Richárd ig.helyettes nyilatkozik.
Szeptember 20-án ünnepeljük hazánkban az Európai Kultúra Napját. Ezzel kapcsolatban a Tanuláskutató Intézet konferenciát szervezett , ahol az európai klasszikus kultúrára emlékeztek. Setényi Jánossal, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatójával beszélgetünk.
Határellenőrzést vezetettek be Németországban. Ennek okairól, a közelgő választásról Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk.
Magas, nemzetközi pozicióba választották Erdősné Németh Ágnest, az ELTE Informatikai Karának adjunktusát, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnökét. Őt hallják:
Lezajlott a televíziós vita az amerikai elnökjelöltek között, és újabb merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen: Csizmazia Gáborral, a Nemzeti közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával beszélgetünk.
A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28-a és 1921. október 13-a között zajlott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. Nánay Mihály történésszel, a Rubicon intézet munkatársa tekint vissza a múltba.
|
2024. szeptember 14. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Verbita fesztivál. Juhos Ferenc atyával, tartományfőnökkel beszélgetünk.
A Katolikus Karitász hireiről Szabados Edina kommunikációs referens számol be.
Már tart az új tanév. Veres András győri megyéspüspök mondja el gondolatait.
A tanév kezdéssel kapcsolatban Baracsi Katalin internetjogászt kérdezem:: Hogyan befolyásolja a digitális technológia a családok mindennapjait, a kapcsolattartást és a közös időtöltést?
Újabb megmérettetés Egyiptomban. A részleteket Erdősné Németh Ágnes csapatvezető, az ELTE Informatikai Karának adjunktusa, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke mondja el.
2024 szeptemberében 3 különböző művet ad elő az Udvari Kamaraszínház, köztük az új gyermekelőadást. Minderről Szigeti Réka dramaturg számol be.
Ebben a hónapban negyedszerre kerül megrendezésre a Budapest Fórum.
Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója nyilatkozik a két napos rendezvényről. |
2024. szeptember 07. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Elnöke, Veres András győri megyéspüspök értékel.
Még tart az iskolakezdési kampány:Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgató-helyettese értékel.
Szülőkhöz intézett felhívást a Szent István Intézet. Máthé Zsuzsa igazgatónővel beszélgetünk.
Az Egyesült Államok elnökválasztási kampánya kapcsán Csizmazia Gáborral, a Nemzeti közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával beszélgetünk.
Herbert Gábort lett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Vele beszélgetünk.
A haszonélvezeti jogról ad felvilágosítást a Jogsegélyben Szalay Kornél Géza ügyvéd. A műsorból hallanak egy részletet. |
2024. augusztus 31. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... Budapest helyett Brüsszelben tartották az uniós külügyminiszterek találkozóját. Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk.
„Legyen öröm az iskolakezdés” . A kampányt Zagyva Richárd a Katolikus Karitász országos igazgató-helyettese értékeli.
A VI. cigánypasztorációs lelkigyakorlatról Bángi Magyar Anna, a BOLDOG CEFERINO INTÉZET szakmai vezetője számol be.
Egy izgalmas versenyről számol be Erdősné Németh Ágnes csapatvezető, az ELTE Informatikai Karának adjunktusa, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.
Napjaink egyik legfelkapottabb témája a telefonhasználat, ill. annak korlátozása az oktatási intézményekben szeptember elsejétől. Szakos Enikővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty Tanárképző karának stratégiai és fejlesztési osztályvezetőjével, az MCC Tanuláskutató Intézetének oktatáskutatójával beszélgetünk.
1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt. Nánay Mihály történésszel, a Rubicon intézet munkatársával beszélgetünk.
1947 augusztus 31-én tartották Magyarországon a hírhedt „kékcédulás választásokat”. A részleteket Salamon Konrád történész mondja el. |
2024. augusztus 24. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben... A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fenntartója közleményt adott ki. Erről beszélgetünk elsőként Veres András elnökkel, győri megyéspüspökkel.
„Legyen öröm az iskolakezdés” . A kampányról Écsy Gábor a Katolikus Karitász országos igazgatója számol be.
Két ezüst-, egy bronzéremmel zárták a magyarok az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát. Erdősné Németh Ágnes csapatvezető, az ELTE Informatikai Karának adjunktusa, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke nyilatkozik.
Szent István királyra emlékeztünk augusztus 20-án. A következő percekben Marossy Endre történésszel István törvényeit elevenítjük fel.
Történelmi kitekintő következik: 1919. augusztus 22-én magyar katolikus püspökkari konferencia a tanácskormány által elkövetett pusztításokra emlékezett. Egy közös pásztor levél is készült, Prohászka Ottokár püspök előkészítésével. Salamon Konrád történésszel beszélgetünk.
Vasárnapig tart Pomázon az V. Kárpát-medencei Népmesemondó Találkozó. Klitsie-Szabad Boglárka néprajzkutató - mesemondóval, a Hagyományok Háza Közművelődési és tudományos szakcsoportjának munkatársával, a 10 éves Meseszó Egyesület elnökével Sallai Éva beszélget.
Végül, de nem utolsósorban egy koncerttel egybe bekötött kiállításról lesz szó, amelyre a hercegkúti Tündér Pajtában kerül sor. Karácsony János James az LGT együttes legendás gitárosával beszélgetünk.
|
2024. augusztus 17. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Véget ért a párizsi olimpia. Véleményt mondanak: Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzők.
Szent István király ünnepére készülünk: augusztus 19-én, újra megnyílnak a nagyközönség előtt a Pécsi Püspökség kapui. Felföldi László püspök .
Mit ad Szent István király életműve, útmutatásai napjainkban: Veres András győri megyéspüspök mondja el gondolatait.
A „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű kampányról Écsy Gábor a Katolikus Karitász országos igazgatója számol be.
A Budai Várban augusztus 17én kezdődik a 38. Mesterségek Ünnepét.
Igyártó Gabriellával, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége igazgatójával, a Mesterségek Ünnepe fesztiváligazgatójával beszélgetünk.
A pécsi Collégium Seraficum készül az új tanévre és várja egyetemista lakóit. Dobosiné Rizmayer Rita igazgatónő nyilatkozik
Nők, család, karrier - Digitális megoldások a felnőtt tanulásban el nevezésű
konferencia kapcsán és a pályázati határidőről Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke számol be.
1849. augusztus 13-án, hétfői napon itt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg és írták alá a megadási okmányt. Július végén az egyik utolsó csata Segesvári volt. Erről beszélgetünk Marossi Endre hadtörténésszel.
|
2024. augusztus 10. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina |
2024. augusztus 03. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Az elmúlt hetek egy-egy eseményét idézzük fel: A magyar kormányfő a megbízott belga miniszterelnöktől vette át a soros elnökséget. A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja -nyilatkozta Orbán Viktor. A következő percekben Huber Szebasztián politikai elemzővel beszélgetünk.
A Jubiláns Házaspárok Hálaadó szentmiséjéről szól Veres András győri megyéspüspök.
A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóit nagy érdeklődés övezi. Erről beszélgetünk Felföldi László megyéspüspökkel.
Sokat hallunk napjainkban a rohamosan fejlődő immunterápiáról. Erről kérdezem Poller Imre onkológust, egészségügyi szakembert.
A Rubicon-est témája Kossuth Lajos volt , akitől az amerikai elnökök tanultak címmel. A Meghívott szakértő Csorba László, az ELTE-BTK professzora, az MTA doktora. Vele beszélgetünk.
Az energiapolitikáról írt tanulmányt Petz Ernő a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes tanára. Vele beszélgetünk..
A COMECE az európai uniós országok püspöki konferenciáinak tanácsa, amely a tagországokból egy-egy delegált püspökből, valamint világi szakemberekből áll. Két világi munkatárssal: Alessandro Di Maioval, és Marec Misákkal beszélgetünk.
|
2024. július 27. szombat 20:04 |
|
A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...
Miért kellett lemondani Joe Bidennek? Az olajszállítás leállítása. Bizottsági helyek az európai parlamentben. Többek között ezekről beszélgetünk Lesti Árpád politikai elemzővel.
Soha ennyien még nem jelentkeztek az MCC FIT képzésére .Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató helyettese nyilatkozik.
Szerdán érkeztek a 2024-es felvételi ponthatárai. Ezzel kapcsolatban Vizi László Tamásnak, a Kodolányi Egyetem megbízott rektorának véleményét kérdezzük:
A Jubiláns Házaspárok szeptemberi hálaadó szentmiséjét Veres András győri megyéspüspök ismerteti.
Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata 1942 és 1944 között. A Rubicon est témájáról Nánay Mihály történésszel, a Rubicon Intézet munkatársával beszélgetünk.
Hagyományőrző népépítészeti találkozót tartanak ezen a hétvégén Taliándörögdön, a „Művészetek Völgye” fesztiválon. Nagy Dénes, az MTA Veszprémi Akadémia Bizottság Népi Építészeti Munkabizottságának elnöke nyilatkozik.
Az 1848/49 –es szabadságharc utolsó ütközeteinek egyikére 1849. július 31 -én Segesvár mellett került sor. Marossy Endre hadtörténészt hallják:
|
2024. október 05. szombat 20:04 | A héten történt közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Kedden indult az új ügyeleti rendszer Budapesten. Poller Imre egészségügyi szakértő mondja el véleményét.
Matthew Longo Áttörés című könyvének budapesti bemutatója után nyilatkozik Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány titkára.
Az állami gondoskodásban élő gyerekek napja alkalmából az SOS Gyermekfalvak ismét kampányt folytat. Varró Gabriella PR-menedzser mondja el a részleteket.
Kutatók Éjszakája az Eötvös Collegiumban. Elsőként erről számol be Horváth László igazgató, egyetemi docens.
Az idei tanévet több, mint 7600 hallgatóval kezdte meg a Mathias Corvinus Collegium. Constantinovits Milánnal, az MCC szakmai és oktatás ügyekért felelős igazgatójával beszélgetünk.
Október elsején indult a szavazási lehetőség a nagyközönség számára az idei Highligts of Hungary jelöltekre. A kiváló magyar teljesítményeket díjazó elismerésről Csehi Marianna a díj képviselője számol be:
Az egyik jelölt Birinyi Péter, a Mikszáth Gyógyszertár vezetője Ő nyilatkozik. A következő két hétben több jelölttel beszélgetünk.
Franciaország belpolitikai helyzetéről Fejérdy Gergellyel, a Külpolitika Intézet vezető kutatójával beszélgetünk. |
2024. október 07. hétfő 2:00 | A héten történt (ism.) közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina » bővebben...Kedden indult az új ügyeleti rendszer Budapesten. Poller Imre egészségügyi szakértő mondja el véleményét.
Matthew Longo Áttörés című könyvének budapesti bemutatója után nyilatkozik Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány titkára.
Az állami gondoskodásban élő gyerekek napja alkalmából az SOS Gyermekfalvak ismét kampányt folytat. Varró Gabriella PR-menedzser mondja el a részleteket.
Kutatók Éjszakája az Eötvös Collegiumban. Elsőként erről számol be Horváth László igazgató, egyetemi docens.
Az idei tanévet több, mint 7600 hallgatóval kezdte meg a Mathias Corvinus Collegium. Constantinovits Milánnal, az MCC szakmai és oktatás ügyekért felelős igazgatójával beszélgetünk.
Október elsején indult a szavazási lehetőség a nagyközönség számára az idei Highligts of Hungary jelöltekre. A kiváló magyar teljesítményeket díjazó elismerésről Csehi Marianna a díj képviselője számol be:
Az egyik jelölt Birinyi Péter, a Mikszáth Gyógyszertár vezetője Ő nyilatkozik. A következő két hétben több jelölttel beszélgetünk.
Franciaország belpolitikai helyzetéről Fejérdy Gergellyel, a Külpolitika Intézet vezető kutatójával beszélgetünk. |
2024. október 12. szombat 20:04 | A héten történt közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina |
2024. október 14. hétfő 2:00 | A héten történt (ism.) közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina |
2024. október 19. szombat 20:04 | A héten történt közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina |