A héten történt

A közéleti magazin célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős tájékoztatás, a szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás. A műsor az elmúlt hét eseményeit, megnyilatkozásait összegezi és értékeli, az ügyek szempontjából illetékes személyiséggel készített interjúkkal, a hallgatók széles körének érdeklődésére számítva. Ezzel szolgálva a fővárosban élő, dolgozó emberek, s a családok tájékoztatási igényeit.

A műsor az NMHH Médiatanácsának támogatásával készül.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.03.23. 20:04

közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Krizmaszentelés lesz Győrben március 28-án. Veres András megyéspüspök mondja el a részleteket.
Győri Egyházmegyei Napot tartott vasárnap rádiónk. Többek mellett Dr. Pongrácz Attilával, a Széchenyi István Egyetem – Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán-és Társadalomtudományi Kar dékánjával, tanszékvezető egyetemi docensével beszélgettünk.
A Katolikus Karitász híreiről Écsy Gábor országos igazgató számol be.
A budapesti, március 15-ei ünnepi beszédeket Lesti Árpád politikai elemző értékeli.
Macronról, és az abortuszhoz való jog francia alkotmányba foglalásáról Soós Eszter Petronella politológussal, a Milton Friedman Egyetem adjunktusával beszélgetünk.
80 évvel ezelőtt, 1944. március 19-án szállták meg a német csapatok hazánkat. Salamon Konrád történésszel tekintünk vissza a múltba.
Az MCC Tanuláskutató Intézete közelmúltban megvizsgálta a pedagógusok szerepét és a tanári tekintély jelentőségét. Szakos Enikővel, az Intézet kutatójával beszélgetünk.
Jogsegély.

Legutóbbi adások:

2024. április 13.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. április 06.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. március 30.
szombat
19:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. március 23.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. március 16.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. március 09.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. március 02.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 24.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 17.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2024. február 10.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2024. április 20.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. április 22.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor

Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. április 27.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. április 29.
hétfő
1:00
A héten történt (ism.)
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2024. május 04.
szombat
20:04
A héten történt
közéleti elemző műsor
Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: